Aki életében először lát szúmót, annak valószínűleg nem az aikido vagy a judo fog elsőre beugrani, pedig a japánok váltig állítják, hogy e két harcművészet eredete is a szúmóban keresendő. Lelkük rajta. Azt hiszem, ebben az esetben jogosan mondhatjuk, hogy az alma elég messze esett a fájától.

A szúmóról az embernek elsőre nem a lágyság és kecses elegancia ugrik be, hanem a tömeg. Míg általánosságban igaz a tétel, hogy a harcművészetek célja, hogy az ember a technikák segítségével le tudja győzni a nála nagyobb, erősebb ellenfelet, a szúmó birkózók egyértelműen a tömegre gyúrnak. És nem állnak meg félúton. Nem ritka az olyan szúmóversenyző, aki eléri, vagy meghaladja a két mázsát. Márpedig, ha egy ekkora tömeg nekilendül (00:30)…

A szabályok nem túl bonyolultak: ki kell lökni a másikat a körből (00:26, 00:43, 00:53), vagy el kell érni, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is a földet érje (01:21, 01:36, 01:56). Az zártöklös ütés, szemkinyomás, hajtépés, és a hasra vagy a mellkasra irányuló rúgások is tilosak. Pofozkodni viszont lehet (00:02, 01:33), és mint tudjuk, egy jól eltalált maflás is megteszi a magáét (01:36, 01:52).

A szúmó olyan, mint az opera: vagy rákattan az ember, vagy nem. Akinek nem tetszik, az bizonyára beteszi a japánok beteg dolgai feliratú rekeszbe. Mindenesetre a nézőket a szúmó mérkőzéseken elhagyja hagyományos zen nyugalmuk (01:21), és a kommentátorok is Szepesi Györgyöt idéző lelkesedéssel nyomják a szöveget. Az azonban biztos, hogy szúmóversenyen nem lennék VIP vendég (00:27, 00:40, 00:53)…