Rendszerint úgy tartják – és nem is alaptalanul –, hogy aki inkább állóharcra gyúr, az meghal, amikor a földön kell folytatnia. Ez a felismerés hívta életre az MMA-t. Igaz, a csonttörő ütés és rúgáskitűnő fegyver a felkészületlen ellenféllel szemben, de már a hatvanas években kiderült a Gene LeBell vs. Milo Savage mérkőzésen, hogy ha valaki képes áttörni az ütéseken, és lerántja a másikat a földre, ott viszonylag gyorsan véget ér a dal.
Az MMA-nak sokat köszönhetnek a harcművészetek. Letisztultak a stílusok, kiderültek, melyek a működő technikák, egyértelművé vált, hogy az erő és az izomtömeg megkerülhetetlen a küzdelemben, és az is nyilvánvaló lett, hogy a hatékony bunyóhoz nem elég egyetlen „szakterületre” specializálódni. Aki eredményes akar lenni, annak a harcművészetek minden szegmensében el kell merülnie.
Lehet jajongni azon, hogy elszürkültek a harcművészetek, lassanként eltűnnek az egyes iskolákra jellemző, speciális technikai megoldások, hogy a ringben vagy ketrecben szteroiddal felgyúrt nagydarab gladiátorok gyilkolják egymást – ám akárhonnan nézem, ez még mindig ugyanannak az éremnek a másik oldala. Ha lenne ezen kívül bármilyen más működőképes megoldás, az már látszana. De nincs ilyen.
Épp ezért üdítő pillanat, amikor valakiben egységet alkot mindaz, amit a különböző stílusokban tanult. Hogy nem ökölvívó és lábtechnikákat vegyít földrevitelekkel és földharccal, hanem mindez kompakt rendszerré áll össze benne, amelyben bármelyik technikából eljuthat bárhová. Még ennél is izgalmasabb, amikor valaki minden helyzetben képes kreatívan alkalmazni a saját stílusát.
Maga a mérkőzés nem tart sokáig. McAuley agresszíven jön előre (01:05, 01:08), láthatóan esze ága sincs hosszú állóharcba keveredni. Arra törekszik, hogy minél előbb levigye ellenfelét a földre, és a lehető leggyorsabban befejezze a mérkőzést. Ebbe még egy lendületes zakózás is belefér, amit ellenfele nem tud kihasználni (01:09). Viszonylag gyorsan sikerül elkapnia Sneddon lábát, aki ugyan csípőfordítással (01:13) távol tartani a másikat, de ebben a szabályrendszerben ez annyit ér, mint halottnak a szenteltvíz (01:16).
McAuley tervének megfelelően a földön folytatják (01:17), csakhogy nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzelte. Alex Sneddon pont úgy küzd tovább, mintha állóharc lenne. Szorosan magához öleli ellenfelét, és könyökösökkel bontja a fejét (01:19, 01:21, 01:29, 01:31, 01:33, 01:42, 01:44, 01:48). Azután átvált szűk horgokra (01:51), hogy az időközben teljesen szétesett McAuleyt végül bevigye egy karfeszítésbe (01:59).
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.