MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

A HARCMŰVÉSZET HÁTORSZÁGA 4.0

2012.02.27. 20:39 Napi Maflás

A távol-keleti harcművészetek számos, a sámánizmusból származó misztikus gyakorlatot őriztek meg, és építettek be az egyes rendszerekbe. A tradicionális iskolákat ezer szállal átszövi a hagyomány. Vannak irányzatok, ahol ezeket az elemeket mintegy érdekességként tanítják, máshol meg a stílus gerincét alkotva, szervesen beépülnek a tananyagba. A harcművészet gyakorlása túlmutat a test-test elleni küzdelmen, és ez a törekvés nyomot hagy a legtöbb irányzaton.

 

 

A szakrális tudás

 

A harcművészet filozófiája misztikus filozófia. A tudás úgymond a legmagasztosabb forrásból fakad, és épp ezért megkérdőjelezhetetlen. A szakrális tudás túllép a hétköznapi lehetőségeken, és természetfölötti képességekkel ruházza fel az embert.

 

 

Ennek semmi köze a szent könyvekhez, vagy a valláshoz. Akinek szakrális tudása van, az más síkon éli az életet. A szakrális tudás sosem esetleges, ugyanis folyamatos kapcsolatot tételez fel a természetfelettivel – és épp ezért ugyanolyan megbízhatóan kell működnie, ahogy a 2x2 is mindig 4. Ebből a szempontból teljesen lényegtelen ki mit hisz, vagy ki mit érez. A szerencsés pillanatok, amikor „összejönnek a dolgok”, semmit se bizonyítanak. A rulett asztalnál is lehet az embernek jó szériája, de tudjuk, hogy a végén mindig a bank nyer. Szakrális tudásról fecsegni, és szakrális tudással rendelkezni két külön dolog.

 

 

A titkos tanítások (folytatás)

 

A harcművészetek filozófiája szerint az ember nem csupán a nagy egész része, hanem azonos is vele. A világegyetemet a mindent átható erő mozgatja, minden egy tőről fakad, és csupán a hozzárendelt információ miatt ölt más és más megjelenési formát, de lényegét tekintve minden egy. Az embert is ez mindent átható erő építi fel, és tartja életben. Ha az energia áramlása megszakad, az élet lángja kihuny.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A harcművészetek arra törekednek, hogy ezt a végtelen energiaforrást valahogy megcsapolják, és a saját céljaikra használják föl. A titkos tanítások sokrétűek, de a hátterükben mindig ez a cél áll. A gyakorlatok növelhetik a támadások erejét, javíthatják a test ellenálló képességét, vagy akár tartalmazhatnak a test energetikai összeomlását célzó ismereteket. Bizonyos rendszerek az ellenfél szándékát próbálják megérezni, és vannak iskolák, amelyek ezeket a képességeket igyekeznek kiterjeszteni a stratégia területére is.

A következő részben megnézzük, hogyan működik mindez a gyakorlatban. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)

 

 

 

14 komment

Címkék: csi filozófia tudás harcművészet mágia spiritualitás misztika szakrális

A bejegyzés trackback címe:

https://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr344218071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beren 2012.02.28. 11:30:09

És szerinted ilyen tényleg van? Elfogadom, hogy a tanítvány hisz benne és összerogy, de ez szerintem inkább hipnózis. Azt pedig állítólag nem nagyon lehet olyanon végezni, aki nem akarja. Gondolom ezért mutatják ezt be mindig mester-tanítvány relációban.
Ez nem arról szól, hogy az ellenfél felállása, tekintete, kisugárzása miatt már eleve elgyengülsz, gondolom ilyet mindenki érzett már aki valamilyen küzdősportot űzött. Itt technikát hajtanak végre a levegőben amitől elterül az ellen.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.02.28. 16:30:01

@Beren: Nem véletlenül linkeltem be a korábbi anyagot a posztba. Vannak tapasztalataim a dologgal kapcsolatban, ezeket is meg fogom írni a folytatásban. Mindenesetre létező jelenségekről van szó, amelyek hozzátartoznak a harcművészetekhez. Én senkit sem akarok meggyőzni semmiről, viszont jó lenne, ha tényleg elbeszélgetnénk ezekről a dolgokról is - elvégre egymás álláspontjának megismerése gondolatébresztő lehet. Ezért van a blog.

Beren 2012.02.28. 17:59:13

Várom a véleményed. Szkeptikus vagyok ugyan, de nem tudnám tiszta szívből szőnyeg alá söpörni azzal, hogy ilyen nincs. Azért jutott eszembe a hipnózis, mert egy reális magyarázat lehet. Szinte az összes ki gyakorlat és technika, amit tanultam és láttam, mind megmagyarázható súlypont, tömeg, erőkar, stb. alapon, ez meg egyáltalán nem.

johnny rottenbiller 2012.02.28. 18:10:34

Mindenesetre elgondolkoztató, hogy pl. a legősibb harci művészetek közé tartozó shaolin kungfuban , vagy a muay thai-ban nem láthatunk ilyen varázslásokat. De úgy tudom, Funakoshi, Chojun Miyagi, vagy Oyama sem villogott ilyesmivel.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.02.28. 21:18:05

@bélukám: Számos kung fu-ban látunk, a szintén ősi kali és silat használja, Ueshibától láttam, kyóstól láttam, Yamaguchi Gogen ismerte, sőt a muay thai is jóval sokrétűbb, mint a sportversenyek alapján gondolnánk. De nem az az érdekes, hogy milyen rendszerek használnak ilyen jellegű technikákat, hanem ahogy Beren is mondja, a hatásmechanizmus. Hozzátenném, ez a sorozat most valójában nem a belső stílusokkal foglalkozik, hanem azt próbálja körüljárni, mennyiben jogos, hogy a harcművészetek szellemi, kulturális hátterét többre értékelik, mint a nyugati rendszerekét.

johnny rottenbiller 2012.02.29. 08:50:35

@Napi Maflás: Hát, nem tudom... Én most nem a kyusho pontok támadására gondoltam, (bár nekem már az is necces, hogy pl. megütöm az ürgét a ming-men ponton du. 3 és 5 óra között, aztán felfordul), hanem az ilyen "csi-kiáradásra", ami a videón is van. Ilyet én kyóstól, vagy muay thai-ostól még nem láttam (még muay boran videókon sem). Ueshibát meg - minden tisztelet ellenére - inkább hagyjuk. Szerintem nagy mutatványos volt az öreg. Mindegy. Kíváncsian várom a következő részt.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.02.29. 09:33:54

@bélukám: Ne keverjük össze a jelenséget a magyarázattal. Voltam olyan szemináriumon, ahol a nemzetközi hírű nagymester üres erős leütésekkel villogott, és amikor mély tisztelettel megkértem, mutassa be rajtam is a technikát, nem volt rá hajlandó. Pedig az illem határán túl is erőszakos voltam. :)
Viszont olyan embereken is megcsinálta, akiket akkor látott először.
A kyushónak neurológiai magyarázata is van. De a folytatásokban körbejárjuk mindezt.

Beren 2012.02.29. 10:15:19

Ueshiba is mindent a ki-vel magyarázott. De szélsőségesen fogalmazva, az életben ő egy szektahívő vallási megszállott volt, aki mindent ezzel magyarázott. (Ezzel nem szeretnék levonni semmit a harcművészetéből, József Attila is egy neurotikus kis figura volt az életben, csak éppen zseniális.) Szóval amit az öreg a ki-vel magyarázott, azt a tanítványai tökéletesen le tudták fordítani európai nyelvre. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs olyan, hogy ki, meg belső energia, mert én is tapasztalom, hogy ha a tanden-re koncentrálok, megfelelő légzést alkalmazok, süllyesztem a súlypontot, akkor szilárdabb lesz a test, erősebb a technika, kerekebb az egész.
Képzetlen ember ellen lehet győzni egészen apró mozdulattal, vagy rövid, picinek tűnő ütéssel, de ehhez is hozzá kell érni, nem fog elvágódni három méterről.

Beren 2012.02.29. 10:44:38

Közben agyaltam a harcművészetek kulturális hátteréről is. :o)
Az első karate mesteremtől kerek egész életvezetési elveket kaptam, amiket ő a karate technikákon, a megvalósítás módján keresztül adott át nekünk, de simán lefordítható volt a mindennapokra. Ez tizenévesen óriási hatással volt rám, ma is igyekszem ezek mentén szervezni az életemet (több kevesebb sikerrel).
A mélyebb kulturális háttérnek valószínűleg az is oka, hogy a harcművészetet gyakorlók nagy többsége önmagáért a harcművészetért gyakorol, míg az európai sportokban a versenyzés a cél. (Ha nem, akkor a fogyókúra, vagy a szebb alak.) Itt is van külső motiváló tényező, a vizsgarendszer amivel te számot adsz a külvilág felé, hogy hol tartasz éppen. Alapvetően a saját, önmagadhoz mért fejlődésedre van az egész kihegyezve és ez óhatatlanul befelé fordulást, az egyes kérdések több oldalról történő megrágását eredményezi. Ehhez jön egy idegen kultúra és szokáshalmaz és távolról még egy idegen vallási háttér is amibe aztán mindenki azt magyaráz bele amit akar, úgy sem érti senki. Szerintem japán vezető mesterek a fejüket fognák attól, amit néha az európaiak a nevükben tanítanak karate edzéseken. Az edzőknek, mestereknek így van egy egész csomó eszköz a kezében, amihez fordulhatnak, hogy motiváljanak. Más kérdés, hogy a tapasztalataim szerint minél inkább a vallási/kulturális háttér kerül előtérbe a technikák magyarázatakor, annál felkészületlenebb szakmai szempontból az edző.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.02.29. 11:28:10

@Beren: "tapasztalataim szerint minél inkább a vallási/kulturális háttér kerül előtérbe a technikák magyarázatakor, annál felkészületlenebb szakmai szempontból az edző."
Pontos. :)
Persze az a kérdés, mi a cél. Egy full contactos egész máshova helyezi a hangsúlyt, mint az, aki pl. egészségmegőrzés céljából tajcsizik.
A japán vezető mesterek pedig amiatt is foghatják a fejüket, amit a saját tanítványaik tanítanak a nevükben.

Beren 2012.02.29. 12:45:17

@Napi Maflás:
Ez egészségmegőrzés szempontjából is káros. Konkrét példa:
-Formagyakorlatok előtt bemelegítéskor elég lovaglóállásban álldogálni, légzőgyakorlatokat végezve, attól jól melegszik az izom.
Aztán csodálkoznak, ha elkezd kattogni a térd, lemerevedik az izomzat, a hirtelen mozdulatoknál meg jönnek a szakadások.
Visszatérve a kulturális háttérre, szerintem ennek igenis van létjogosultsága a harcművészeteknél, de a helyén kell kezelni és meg kell találni az egyensúlyt. Továbbá semmiképpen nem mehet a szakmaiság rovására. Ezzel tényleg olyan pluszt kap a tanítvány, amit hatékonyan fel tud használni az életben is, míg a jó combrúgást csak korlátozott körülmények között ;o)

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.02.29. 19:31:22

@Beren: Most vagy én tévedtem el, vagy te, mert nem értem, mire írtad a térdes példát.
(Zárójelben: láttam 50+ éves japán mestert ülő meditáció után nyújtani, de úgy hajtogatta magát, hogy egy tizenéves tornászlány is irigykedett volna. És most 60 fölött is bitang meggyőző, sokkal jobb, mint tíz éve volt, vagyis nem rokkant bele.)
Amúgy a példád jogos - a kezdők esetében. A kulturális háttérrel is egyetértek, de csak annyit akartam mondani, hogy ha valaki csak egyfajta egészségmegőrző tornát csinál, azt nem érdekli annyira a jutsu része a harcművészetnek, mint azt, aki nap mint nap verekszik.

Beren 2012.02.29. 23:55:56

Negatív példának írtam. Mikor nem a küzdelem a központi elem az edzésen, akkor is lehet kárt okozni. Bár lehet, hogy kicsit sántít a példa, mert a karatés formagyakorlatok nem kifejezetten az egészségmegőrző hatásukról ismertek, hideg, merev izmokkal és ízületekkel nem túl hasznos őket végezni.

Visszatérve a fő témára, még egy dolog eszembe jutott. Annak ellenére, hogy a harcművészetek szellemiségét mindenki hangsúlyozza, rettentő sok kicsinyes klikkesedést, széthúzást, egymásra mutogatást látni, még stílusszervezeteken belül is, általában a főnöki székért. Amikor ebbe először beleláttam az súlyos csalódás volt. Valahogy pont a szellemi háttér miatt mást várna az ember, mint az élet egyéb területein. Még jó, hogy van pozitív példa is.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.03.01. 07:26:00

@Beren: Ok, így már értem. Igen, kárt okozni mindig lehet.
Az etikai és morális kérdéseket is érinteni fogom ebben a sorozatban. De az alapoknál kezdem. :)
süti beállítások módosítása