MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

A HARCMŰVÉSZET HÁTORSZÁGA 5.0

2012.03.05. 16:11 Napi Maflás

Amikor a harcművészetek spirituális tartalmáról beszélünk, valójában azt a kérdést tesszük fel, hogy létezik-e valamiféle titkos ősi tudás, amit Nyugaton elfelejtettünk, de Keleten megőriztek az emberek.

 

 

Harcművészet és filozófia (folytatás)

 

Minden filozófia egyfajta világmagyarázat. Amikor az ember valamelyik hagyományos távol-keleti tanítást teszi meg élete sarokkövének, akkor egy több száz éves világmodellt fogad el. Persze lehet arra hivatkozni, hogy a nyugati gondolkozásmód napjainkra túlontúl specializálódott részterületek halmazává vált, de emiatt még senkinek se jutna eszébe pl. Hippokratész vagy Hérakleitosz tanításai alapján magyarázni a dolgokat. A távol-keleti filozófia egyes elemei ehhez képest elképesztő karriert futottak be a modern világban.

 

Ennek egyik oka, hogy míg a bibliai teremtésmítoszt még a 19. században is szó szerint értelmezték, addig a távol-keleti tanítások – többek közt éppen emiatt – csak példázatként jelentek meg a nyugati gondolkozásban, így sokkal könnyebben összhangba lehetett hozni azokat az egyre bővülő, tudományos ismeretekkel. Ez utóbbit egyébként jelentősen megkönnyíti, ha valaki nem rendelkezik átfogó természettudományos ismeretekkel, ami valljuk be, elég sok emberre igaz.

 

 

Természetesen mindenkinek jogában áll olyan szemszögből nézni a világot, ahogy számára az a legkellemesebb. Ha valaki egy több száz éves világnézet alapján képes harmonikussá tenni az életét, az ő dolga. Távol álljon tőlem, hogy bárkit meg akarjak győzni bármiről. Pusztán megjegyzem, hogy a szakrális tudásra vonatkozó bizonyítékok rendszerint érzéseken, esetleg mások közlésén alapulnak.

 

 

 

Ezoterika és tudomány

 

Manapság divat arról beszélni, hogy az ősi taoista és buddhista tanítások, és a modern fizika eredményei azonosak. Eltekintve attól, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy valami tudományosan bizonyított ismeret, vagy olyan kijelentés, amiről úgy gondoljuk, hogy a legmagasztosabb forrásból származik, ajánlom mindenkinek, első lépésként rágja át magát ezen mielőtt hangoztatni kezdené a fenti állítást. Persze az is nagy kérdés, miért gondoljuk, hogy pusztán az akaratunk révén meg lehet csapolni az elemi részecskék energiáját.

Kétségtelen tény, hogy a harcművészetben tapasztalható meglepő jelenségekre egyes rendszerek kimerítő magyarázatot képesek adni a hagyományos távol-keleti világmodellek alapján. Ennek ellenére én egyetlen belső erős technikát se láttam, amit ne lehetne megmagyarázni mechanikai, anatómiai vagy pszichológiai alapon.

 

A másik probléma a titkos tanításokkal, hogy – legalábbis az általam megismert rendszerekben – noha valamelyik magyarázat biztosan működik, a dolog nem megfordítható. Például a kyusho jutsuban bármely hatékony kombináció megmagyarázható a kínai orvoslás elmélete alapján, de ha az adott elvet követve, más pontokat támadunk nem biztos, hogy kiütjük az ellenfelet, ami azért nem igazolja az „energetikai összeomlás” hangzatos tételét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A különféle belső erős gyakorlatok hatásmechanizmusa sem feltétlenül a csi áramlásából fakad, ám hogyha valakinek ettől fognak működni a technikák, az nyugodtan kövesse a több évszázados tanításokat. Egy dolgot azért leszögeznék azoknak, akik előszeretettel hangsúlyozzák a harcművészetek spirituális jellegét: a szakrális tudásra való hivatkozás egyáltalán nem ad felmentést vagy igazolást az emberi gyengeségeikre, hanem fokozott felelősséggel jár.

 

 

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)

 

 

 

28 komment

Címkék: csi filozófia tudás etika harcművészet mágia spiritualitás misztika szakrális kyusho meridiánok üres erő

A bejegyzés trackback címe:

https://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr974290733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johnny rottenbiller 2012.03.06. 14:51:39

"Ennek ellenére én egyetlen belső erős technikát se láttam, amit ne lehetne megmagyarázni mechanikai, anatómiai vagy pszichológiai alapon."
Ez a lényeg! (Az applikált videóról meg inkább nem mondok semmit.)

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2012.03.07. 12:33:39

Jó kis cirkusz.... az ilyen mesterek mindig a saját tanítványaikon tudják csak bemutatni a tutit....

A keleti világmodellek alapján? Persze, hiszen azok nincsenek annyira "szakosítva", mint a nyugatiak. Tehát magyarázatra sokkal alkalmasabbak. Ez amúgy nem egyszerű dolog, mert a nyugati tudomány úgy működik, hogy addig nem ismer el egy új fogalmat vagy jelenséget, ameddig ezt a tudomány művelői nem bizonyítják be kellően. Akár évekig is vitáznak rajta, sokszor aljas eszközökkel vagy a politikai hatalom segítségével.

Az viszont igaz, hogy a holisztikus, az egészre figyelő elvek sokat segítenek. Néha többet, mint az egyes jelenségekre koncentráló "szakfigyelem".

Kár, hogy a sok tudomány kiszorította a nyugati misztikát és természetesebb elveket.

Jó írás, folytasd..... !!!!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2012.03.07. 15:14:11

Érdekes a cikk,tetszik.
A videón látható bohóckodást meg aki elhiszi,az már klinikai eset.

Dream_walker 2012.03.07. 15:32:04

a posztod dugig van ferdítéssel és részigazságokkal, ami végülis érthető, mert nem szimpatizálsz a témával, valahogy indokolnod kell magadnak a dolgokat

ha érdekelnek konkrétumok is arról, amiről itt nem sikerült írnod, javaslom, hogy keress rá olyanokra, hogy body field, body magnetic, biophoton

a jutubon is van egy videósorozat, ha jól emlékszem az a címe, hogy élő mátrix (living matrix, természetesen csak feliratos verziót találhatsz), és elsősorban a gyógyászati vonatkozást vesézik ki a biofizikával, ami mondjuk már pár évtizede kutatott terület, mégis folyamatosan jutnak egyre újabb és újabb eredmények birtokába, amelyek bizony kínosan összecsengenek a "keleti misztériumokkal"

similarthings 2012.03.07. 16:05:18

Io saturnalia!

Biofoton! Akarom mondani "biophoton". :DDD Az meg micsudi???

De "jutub" is agyrohasztó...

Atrox 2012.03.07. 16:45:38

A video nagyon odabasz :)

victor vacendak 2012.03.07. 17:02:57

Azt nem kéne elfelejteni, hogy a nyugati karatéka, vagy kung-fu tanonc, de a mester is, nyugaton él, civilizációban, családdal és egyéb olyan körülményben, ami nem teszi lehetővé, hogy olyan mélységben tapasztalják meg az ősi harcművészeteket, mint azok, akik az egész életüket ennek szentelik. Edzenek és imádkoznak hajnaltól napestig, gyerekkoruktól a halálukig.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.03.07. 17:34:27

@Dream_walker: Konkrétumokat mondj. Mi a ferdítés, mi a részigazság a cikkben, ezzel szemben szerinted mi az igazság, és főleg mutasd meg. Én a tapasztalataimról írok, és megismétlem: 35 éves harcművészeti pályafutásom alatt nem láttam olyan belső erős technikát, amit ne lehetne anatómiai, mechanikai vagy pszichológiai alapon megmagyarázni.
Amúgy nem akarlak meggyőzni, semmi bajom azzal, ha valaki másként látja ezeket a dolgokat. Nyitott vagyok minden bizonyítékra, csak ne várd, hogy bemondásra higgyek el bármit. De ha valaki attól érzi jobban magát, hogy úgy gondolja, valahol a hegyek mélyén élnek azok a misztikus képességekkel megáldott mesterek, akik a kínai filmekben röpködnek, tegye.

johnny rottenbiller 2012.03.07. 18:37:13

@victor vacendak: "Edzenek és imádkoznak hajnaltól napestig, gyerekkoruktól a halálukig. "
Ja! Más dolguk sincs. Közben meg a feleségük gürizik a rizsföldeken, vagy a gyárban, és hordja fel a kaját a Wudang hegyre, hogy az uracskája meg tudjon világosodni. Ffö!
De ilyen jedi-képességekre, mint a videón a "mester", akkor sem tesznek szert, ha 200 évig gyakorolnak.

Dream_walker 2012.03.07. 18:52:42

@similarthings:
Agyrohasztó, hogy valaki kiemel egy szót a szövegkörnyezetből, és az alapján ítélkezik, de hát ez egy ilyen "agyrohadt" társadalom sajna ;) A hazai köznyelvben gyakran, avagy mindennaposan használt angol szavak kiejtés szerinti fonetikus leírásáról meg olvasd át a vonatkozó nyelvtani szabályt ;) Csak vigyázz az agyadra közben...

@Napi Maflás:
"létezik-e valamiféle titkos ősi tudás, amit Nyugaton elfelejtettünk"

a harcművészetekben, de úgy általánosságban a keleti tanok néven ismert világnézeti rendszerekben az ősi tudás nem a rögtön utána következő videón bemutatott dafuq-kategóriás bohóckodás, a kettő összemosása legalábbis azt a benyomást kelti a felületes olvasóban (tudom, legyenek az emberek figyelmesek, különben b.sszák meg), hogy MINDEN keleti filozófia és hozzá kapcsolódó dolog nevetséges kamu
Tehát ez ferdítés.

"Amikor az ember valamelyik hagyományos távol-keleti tanítást teszi meg élete sarokkövének, akkor egy több száz éves világmodellt fogad el. De /nyugaton/ emiatt még senkinek se jutna eszébe pl. Hippokratész vagy Hérakleitosz tanításai alapján magyarázni a dolgokat."
Az orvosi eskü hol illeszkedik a gondolatmenetbe? Költői kérdés :)
A keleti tanítások több száz év alatt nem változtak lényegesen, mert egyrészt már akkor rendelkeztek azzal a tudással, mint ma (ma viszont már bizonyítékuk is van rá; lásd akupunktúrás stimulációs pontok, a meridiánok energiacsatornái, az aura elektromágneses tere, a dns saját mágneses tere), másrészt maga a társadalmak, az eszméket hordozó populációk valamilyen szinten stabilan vészelték át az elmúlt évszázadokat, évezredeket. Ezzel szemben az európai kultúra az ókori görögök óta párszor már megfordult a saját tengelye körül, a tudomány útja a mai ismeretekig meg mindenki számára tény.
Tehát ez részigazság.

"Pusztán megjegyzem, hogy a szakrális tudásra vonatkozó bizonyítékok rendszerint érzéseken, esetleg mások közlésén alapulnak."
Ez nincs nagyon másképp az úgynevezett nyugati tudomány esetében sem, a fejlődés gyakorlatilag semmi másról nem szól, mint az elődök téves tudásának a felülbírálatáról és az új információk megtalálásáról. A régi tudás pedig sokszor egyszerű emberi kicsinyesség miatt nevezhető tudásnak, ugyanis a birtokosaik hittek a saját igazukban, és nem hittek az új tudásban. Nem hittek a történelem során pl. a gömb alakú bolygóban, a baktériumokban, a repülőgépekben, az elektromos áramban. Aztán lám, mégis léteznek. Pedig anno "volt bizonyítékuk" az ellenkezőjére.
Tehát ez részigazság.

"Kétségtelen tény, hogy a harcművészetben tapasztalható meglepő jelenségekre egyes rendszerek kimerítő magyarázatot képesek adni a hagyományos távol-keleti világmodellek alapján. Ennek ellenére én egyetlen belső erős technikát se láttam, amit ne lehetne megmagyarázni mechanikai, anatómiai vagy pszichológiai alapon."
A távol-keleti modellek is anatómiai, mechanikai, pszichológiai alapon működnek, csak nem így hívták ezeket régen. Tehát az írottak alapján a keletiek kb. lesz.rták az anatómiát, és a misztikus igazság forrásából merítették a belső erőt? Nem. Csak az anatómiát nem anatómiának nevezték.
Tehát ez ferdítés.

"Például a kyusho jutsuban bármely hatékony kombináció megmagyarázható a kínai orvoslás elmélete alapján, de ha az adott elvet követve, más pontokat támadunk nem biztos, hogy kiütjük az ellenfelet, ami azért nem igazolja az „energetikai összeomlás” hangzatos tételét."
A katonaságnál a célpont megsemmisítése során, pl. egy teherautó kilövésénél bármely hatékony megoldás megmagyarázható az acélmagos lövedék és a motorblokk mechanikai kölcsönhatásának problematikájával. Ugyanezt az elvet követve (nagysebességű acélmagos lövedék) ha a plató ponyváját szaggatjuk ki, nem valószínű, hogy megáll a jármű, és így persze nem magyarázza meg a speciális lőszer dupla anyagköltségét. Gondolom a párhuzamból érthető, hogy mit akarok mondani :)
Szóval ez így megint egy ferdítés.

Zárszóként:
No offense, nem kötekedni akarok veled (én sem), jó kis cikket írtál, és bizonyos szinten egyet is értünk. Mögöttem nincs több évtizedes harcművészkedés, szóval nyilván a gyakorlat is a te oldaladon nagyobb. Viszont az egyes elemek alapján megítélni egy komplex rendszert nem szerencsés dolog szerintem, főleg, hogy hosszú távon azért a keleti filozófiák "többet tettek le az asztalra", mint a miáltalunk megélt nyugati civilizáció összes tudománya. Igazság van mindkét oldalon, és valószínűleg hamisság is van mindkét oldalon. Röpködésből meg nekem a rocketeer jobban bejövős mozi :)

Ráadásul az utolsó mondatodban fején találtad a szöget, mindig az ember a lényeg.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.03.07. 19:48:34

@Dream_walker:
Ugyan már, mondd el, hogy a távol-keleti harcművészetek misztikus tanításai mire vonatkoznak? Szerintem a belinkelt videó ezt a szakrális tudást próbálja illusztrálni.

"Hippokratész minden betegségben a négy testnedv – haima (vér), kholé (sárga epe), melankholé (fekete epe), phlegma (nyálka) – aránytalan eloszlását, az éltető testnedvek hibás keveredését látta (humorálpatológia). A gyógykezelésben pedig a legfontosabbnak a szervezet ellenálló képességének növelését tartotta, ártalmatlan módszerekkel." (Forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Hippokrat%C3%A9sz)
A meridiánokban áramló energia tényét én vitatom. Az akupunktúrás pontok fura módon ott vannak, ahol az idegek összefutnak, ahol az idegek elágaznak, ahol az idegek keresztezik egymást, ahol az idegek a csontot keresztezve futnak és az idegvégződéseknél.
Az akupunktúra hatásmechanizmusa nem a csi áramlásának serkentésén illetve akadályozásán alapul. Tehát ez a tudás kb. annyit ér, mint az ókori görögöké, és az, hogy alapjaiban nem változott, nem jelenti azt, hogy időtálló lenne.
Fogalmam sincs mit értesz aura alatt.

A tudomány kísérletileg igazolt tételeken, a szakrális tudás viszont a misztikusok érzésein, esetleg a szent könyvek közlésein alapul. A kettő nagyon más. A robbanómotor működik, a vízen járásról még csak hallottam.

Áruld el kérlek, hogy a jin és jang elve, az öt elem, és a kínai órakör mennyiben fedi az anatómiát? A kínai orvoslás abból indul ki, hogy a mindenség energiája élteti az embert, és a betegségek az energiaáramlás zavaraiból fakadnak. Ezt ne mossuk össze a nyugati orvoslás elméletével.

Szerintem nem értesz a kyushóhoz, én viszont eléggé belerágtam magam. Rossz a példád, főleg, hogy a neurológiai magyarázatok remekül működnek.

Szerinted a keleti filozófiák többet tettek le az asztalra, mint a nyugati tudomány. Szerintem ez két összemérhetetlen kategória. Nem a távol-keleti tanításokkal van bajom, hanem a tudatlansággal, a szélhámoskodással és az önámítással.

Dream_walker 2012.03.07. 20:25:56

@Napi Maflás:
"Ugyan már, mondd el, hogy a távol-keleti harcművészetek misztikus tanításai mire vonatkoznak? Szerintem a belinkelt videó ezt a szakrális tudást próbálja illusztrálni."

Alapvetően a távol-keleti filozófiák (és benne a harcművészetek is) egyszerűen azt mondják, hogy a valóság több, mint ami kézzel fogható és szemmel látható. Ennyi. Pár dolgot pedig meg is neveznek.
A videó persze nem ezt emeli ki, mint szakrális tudást, mert hát ez önmagában nem látványos, bár tény, egy részét megpróbálja illusztrálni.

" Az akupunktúrás pontok fura módon ott vannak, ahol az idegek összefutnak, ahol az idegek elágaznak, ahol az idegek keresztezik egymást, ahol az idegek a csontot keresztezve futnak és az idegvégződéseknél.
Az akupunktúra hatásmechanizmusa nem a csi áramlásának serkentésén illetve akadályozásán alapul."

Jah, csak amikor megalkották az akupunktúrát, a világon sehol sem voltak az idegek. Fogalmuk sem volt róla, hogy egyáltalán léteznek abban a formában, ahogy ma ismerjük.

"A meridiánokban áramló energia tényét én vitatom."
A testen belüli mágneses erővonalak, a saját magunk által generált elektromágneses mezők kísértetiesen egybeesnek bizonyos meridiánokkal. Ez ma már nem hit kérdése, bár tény, hogy nem energia áramlik ott, hanem egyszerűen töltés. Innentől sima fizika.

"Fogalmam sincs mit értesz aura alatt."
Az a cucc az, amit ma az ezoterikusok sztárolnak annyira, és már le is lehet fotózni, szintén egy speckó elektromágneses kamerával. Az élő test körüli misztikus, láthatatlan védőburok, vagy mi a pontos megnevezése. Nagy divat manapság, amennyire én tudom, az árjáknál volt először említve. Manapság meg már mérhető, bizonyítható dolog, bár a tudósok nagyon-nagyon kerülik az aura szó használatát, szerintem érthető okoból. Erre írtam, hogy keress rá a body field kifejezésre, és, hogy az élő mátrix című film körüljárja a témát.

"A tudomány kísérletileg igazolt tételeken, a szakrális tudás viszont a misztikusok érzésein, esetleg a szent könyvek közlésein alapul. A kettő nagyon más. A robbanómotor működik, a vízen járásról még csak hallottam."

Így van. A szakrális tudásokat meg folyamatosan tanulmányozzák, és szépen sorban meg is van mindenre a tudományos magyarázat, bizonyíték, mérés. Amire nincs, arra meg majd meglesz, hacsak tényleg nem akkora bullshit. De az meg idővel kiderül.
A ynugati orvoslás is eljutott már oda, hogy a mindenség energiája élteti az embert. Ugyanis a szervezetünk egyre inkább fizikai színtérnek tekinthető, töltésekkel, mezőkkel, sugárzásokkal, és emiatt közvetlen kölcsönhatásban van a "mindenséggel". Nem pedig egy biokémiai zacsinak, amiben a vegyi folyamatok szép sorban lejátszódnak.
És tényleg nem értek a kyushóhoz, ez mondtam is :)

"Szerinted a keleti filozófiák többet tettek le az asztalra, mint a nyugati tudomány. Szerintem ez két összemérhetetlen kategória. Nem a távol-keleti tanításokkal van bajom, hanem a tudatlansággal, a szélhámoskodással és az önámítással."
Te mérted össze a posztban, én csak utaltam rá, hogy ha már így nézzük, akkor bizonyos dolgokban a keletiek előrébb tartanak, mint mi.
Ezt vitatni és a saját meggyőződésünket mindenki másénál feljebb helyezni szintén önámítás. Természetesen melegágya a szélhámoskodásnak is, bár abban a nyugati kultúra is önellátó, kezdve az összes vallástól egészen a politikai korrektségig és a vadkapitalizmusig :)

similarthings 2012.03.07. 20:31:22

Szóval értem én: ezek szerint úgy érzed, hogy az érdemi kritika az általam megfogalmazottak közül az agyrohasztás illetve a szép magyar hejjesírás volt.

Okay. Vettem, remélem más is.

Habár eredetileg a bijófotón miatt írtam hogy azt vajon megeszik vagy megisszák???

Úgy szakmailag érdekelne, tudod... :D

Dream_walker 2012.03.07. 20:59:15

@similarthings:
Nem én érzem, te mondod. Ha nem ezt akarod mondani, akkor ne ezt írd le legközelebb.

A biofotonról meg mit mondjak? Melyik részét nem értetted ennek: "keress rá olyanokra, hogy ... biophoton ... van egy videósorozat, ha jól emlékszem az a címe, hogy élő mátrix (living matrix, természetesen csak feliratos verziót találhatsz), elsősorban a gyógyászati vonatkozást vesézik ki a biofizikával"?

A biofoton pontosan az, ami. Élő szervezet által kibocsátott fény.

Eszik vagy isszák, jó kérdés. A részecskegyorsítást eszik vagy isszák? Hát a mágnesáramot? Vagy az impulzushajtóművet? Vagy ezek szerinted mind olyan eszik-vagy-isszák-áltudományos-h.lyeség, mint a "bijófotón"?

Ha szakmailag érdekelne, már rákerestél volna, de mindegy, hagyjuk. Későre jár, nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek!

similarthings 2012.03.07. 21:02:35

"Alapvetően a távol-keleti filozófiák (és benne a harcművészetek is) egyszerűen azt mondják, hogy a valóság több, mint ami kézzel fogható és szemmel látható. Ennyi."

Híjnye, azt a leborult csuhéját. Eztet aztán jól megaszonták a szerencsétlen távol-keleti filozófiák. És még hány magyar paraszt bácsi is megmondta! Szinte biztos vagyok abban, hogy mind-mind titkos csí mester. Vigyázni kell ám különösen a nagy bajszú parasztpácsikkal! :DDD

"Jah, csak amikor megalkották az akupunktúrát, a világon sehol sem voltak az idegek. Fogalmuk sem volt róla, hogy egyáltalán léteznek abban a formában, ahogy ma ismerjük."

Azért gondolom azt akkor is felfogták, hogy ha megszúrnak tűvel, akkor az fáj, ha megvágnak, akkor vérzel. Etc.Sőt, ha levágják az illető fejét, akkor nem fog ellenállást tanúsítani, vagy ha szíven szúrják valami célszerszámmal, akkor is hasonló eredmény érnek el. :D

Rájöttem: az ókori rómaiakkal szembenálló összes barbár, sőt, a görögök bar-bar-ja is mind-mind távol-keleti filozófus, mi több kvantum csí biofizikus volt!

Hiszen még azt is tudták, hogy kell sérülésmentesen valakit leütni ájulásig, és azt is tudták, ha orrba vernek akkor az rohadt módon fáj.

Ezek a rohadékok titkolták hogy már akkor is birtokukban volt a modern orvostudomány összes ismerete, hisz’ anélkül ezek nem mentek volna!

"Az élő test körüli misztikus, láthatatlan védőburok, vagy mi a pontos megnevezése."

Azt árulja el valaki, hogy mitől véd? Pl. hogy nehogy belémcsapjon egy villám? És mitől misztikus?

„…szépen sorban meg is van mindenre a tudományos magyarázat, bizonyíték, mérés.”

Na ez az egy rész mondatod igaz. Szépen sorban igazolja, magyarázzák, bizonyítják hogy mekkora bullshit. Lásd mágneses biorezó karkötők és egyéb szépségek. Most már van bírósági ítélet is, kezdik csalásért leültetgetni az ilyen emberkéket is, ennyiben van előrelépés.

És persze az is mekkora ökörség vagyis szétdarabolt gondolkodásmód már, hogy a „tudományról” elkülönítve beszélünk. Jóhogynem nagy betűvel. Ugyanis amit tudunk és használunk – mert ellenőrzötten és megbízhatóan működik – az bezony már „todomány”.

„A ynugati orvoslás is eljutott már oda, hogy a mindenség energiája élteti az embert.”

Igen? És erről ők is tudnak? Szólt nekik valaki erről a korszakalkotó paradigmaváltásról? :DD

Jah, és ha már ennyiszer felmerült: esetleg valaki definiálhatná mi a ló… izét ért az energia szócska alatt, ugyanis annak van pontosan definiált fogalomrendszere. És ami valahogy nem vág össze az itt minduntalan bedobott aduász szóval. Ami igaz az igaz, hogy fizika diploma nélkül ez nem fog menni…;D

„Ugyanis a szervezetünk egyre inkább fizikai színtérnek tekinthető, töltésekkel, mezőkkel, sugárzásokkal, és emiatt közvetlen kölcsönhatásban van a "mindenséggel".”

Mijaz a „mindenség”? Ez ugyanaz mint a „Zisten”? És hogy kell vele kölcsönhatni? Engem érdekel ez is.

„…bizonyos dolgokban a keletiek előrébb tartanak, mint mi.”

A gazdaságkutatók szerint 2020-ra várható Kína beelőzése. Te ezt übereled? Nem semmi. És egyáltalán ebben a kontextusban mit jelent az „előrébb”???

Szóval összefoglalva ez a nesze semmi fogd meg jól. Annyiban igaz az egész utóbbi poszt, hogy ilyen érvelésre már több ezer évvel ezelőtt is bizonyíthatóan közel s távol képesek voltunk mind távol-nyugaton mind távol-keleten.

:D

similarthings 2012.03.07. 21:07:04

@Dream_walker:

"A biofoton pontosan az, ami. Élő szervezet által kibocsátott fény."

Mi az az "élő szervezet"?

Tehát ha rámsüt a napocska és ennek hatása folytán én is kibocsátok némi-nemű fotont akkor az biofoton?

Hogyan külünböztetjük meg a biofotont a normális fotontól? Van rajtuk valamilyen jelzőtábla?

És apropó, a kölcsönhatások üzenetközvetítő ún. virtuális fotonjai is ide számítanak? Vagy az már nem ér?

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2012.03.07. 21:20:03

@Dream_walker: "Alapvetően a távol-keleti filozófiák (és benne a harcművészetek is) egyszerűen azt mondják, hogy a valóság több, mint ami kézzel fogható és szemmel látható. " - Aki komolyan foglalkozik harcművészettel vagy a távol-keleti filozófiai rendszerekkel, szerintem kicsit árnyaltabban látja a kérdést. De lehet, hogy tévedek - ebben az esetben én kérek elnézést.

Az idegek már jóval az energiagyógyászat elmélete előtt ott voltak.

Az "aurát" és a modern fizikát illetően szerintem összecsúsztak benned bizonyos fogalmak - bár nem tudom, mennyire mélyedtél el az utóbbiban. Persze, hogy akár hétköznapi szinten is állandó kölcsönhatásban vagy a világmindenséggel, hiszen hőt adsz le, lélegzel, stb. de ettől még nem lesznek szakrális képességeid. Ez más szinten is igaz. Rákerestem az általad ajánlott szócikkre, és finoman szólva is elég ingoványos területnek tűnik így elsőre.

Nincs szakrális tudás. Akkor lenne, ha valaki levitálna, vízen járna, feltámadna, stb, és az kísérletileg bármikor igazoltan meg tudná tenni. Több ezer éves nyelveken írt, homályos mondattöredékek értelmét vizsgáljuk. Ezeket a "szakrális" tanításokat semmiféle tudományos mérés, kísérlet sem igazolja. Főleg nem azt, hogy te, emberi lényként e tudás révén különleges képességekre tehetsz szert.

Én vakbélgyulladás, szívroham stb. esetén nem természetgyógyászt hívnék, de nem vagyunk egyformák.

Én egy több száz éves világmagyarázatot mértem össze a modern tudományos világképpel, és az utóbbira voksolok.
A modern tudomány és a keleti filozófiák kulturális értéke nem mérhető össze, mert az egyik gyakorlati tudás, a másik kultúrtörténeti kategória. Elnézést, ha az előző kommentben félreérthető voltam.

Én nem látom, hogy a keletiek bármiben előbbre tartanának bárkinél.
A politikai korrektséget végképp nem értem, hogy kerül ide.

Ez egy harcművészeti blog, ami a harcművészetben tapasztalható jelenségekkel foglalkozik. A mostani sorozat a harcművészetek szellemi-kulturális hátterét vizsgálja. A harcművészet gyakorlati mesterség, és ez a poszt alapvetően arról szól, hogy bizonyos harcművészeti technikákra nem feltétlenül a hagyományos távol-keleti filozófia adja a legpontosabb magyarázatot.

victor vacendak 2012.03.07. 22:00:20

@bélukám: a buddhista szerzeteseknek aligha van nejük. ezt nem tudom honnan szedted.
ettől függően lehet, hogy ez az energia harc egy kamu (bár megjegyzem, az usában van rengeteg követőjük - a bűvészkedés nagy valószínűleg olyan, mint a hipnózis, nem mindenkin működik, ilyenkor gondolom a hadonászó mestert jól pofán vágják), de, hogy valóban mire képes egy olyan mester, aki a világi dolgokat teljesen feladja, mondjuk 60 év gyakorlás után, azt csak azt tudja, aki találkozott egy ilyennel és a saját bőrén tapasztalta...

johnny rottenbiller 2012.03.08. 08:39:01

@victor vacendak: "a buddhista szerzeteseknek aligha van nejük"
A Wudang hegységben nem buddhista szerzetesek élnek. :) Bocs. Lényegtelen.

victor vacendak 2012.03.08. 10:07:53

@bélukám: jójó, de miért ragaszkodsz a wudanghoz? máshol nincsenek szerzetesek? akik kung-fuval is foglalkoznak? ezt állítod?

Beren 2012.03.09. 08:44:30

A biofoton, nem a szentjánosbogár tudományos neve? Bocs, csak oldani akartam a feszültséget. :o)

Beren 2012.03.09. 09:13:13

A témára visszatérve, a videókon látott események legegyszerűbb magyarázata (Occam borotvája) valószínűleg a tanítvány-mester viszonyban keresendő. A tanítvány hisz a mesterében és engedelmeskedik neki, meg akar felelni a mester elvárásainak. Ehhez még hipnózisra sincs szükség. Egy csomó kísérletet végeztek ilyen témában, a legismertebb talán a Milgram-kísérlet.
Ezt támasztja alá, hogy ilyen technikákat soha senki nem látott élőben eladva, csak bemutatókon.

Ettől függetlenül, természetesen nem zárható ki, hogy létezik olyan energia, erőforrás, csoporttudat, telepátia, miegymás, amit időnként a testünk képes használni és ezzel olyan jelenségeket élünk meg, amikre a tudomány mai állása szerint nincs magyarázat. (Pl.: mindenkivel előfordul naponta, hogy gondol valakire, aki éppen felhívja) Ha ezt tagadjuk, akkor a tudomány mai állását fogadjuk el mindenhatónak és egyetemesnek, tehát innentől nincs tovább fejlődés.
Ezeket a megmagyarázhatatlan eseményeket, jobb híján a filozófiai, vallási irányzatok kapargatják más-más magyarázatokat adva nekik: ima ereje, telepátia, aura-szoma, Jedi Erő, Swarc, mittudomén. Magánvéleményem, hogy semmi közük még a valósághoz, de empirikus úton mindegyik talált egy-egy olyan szegmenst amit beillesztett a világképébe és talált rá egy hirdethető magyarázatot. De valójában mindegyik csak békacombok rángatózását figyeli a viharban és rohadt messze vannak az elektromos fogkefétől.

johnny rottenbiller 2012.03.09. 11:55:25

"amikre a tudomány mai állása szerint nincs magyarázat. (Pl.: mindenkivel előfordul naponta, hogy gondol valakire, aki éppen felhívja)"
De van rá magyarázat: véletlen. Hányszázszor fordul elő, hogy gondolok valakire és az nem hív fel. :)

Beren 2012.03.09. 12:43:31

@bélukám:
Mint minden példa, talán ez sem volt tökéletes, pláne, hogy nem megismételhető jelenségekről szól. Persze az is simán lehet, hogy igazad van, és semmi sincs azon kívül amit ma tudunk, a nagy elődök már mindent felfedeztek. A világot megismertük. Pont.

johnny rottenbiller 2012.03.09. 18:57:09

@Beren: "A világot megismertük. Pont. "
Ebből a rövid kommentemből ilyen mélyreható következtetést vontál le? Hát... Azért ilyent én nem mondtam, de még csak nem is gondoltam. :)
Csak a példádban a két esemény között több, mint valószínű, hogy semmilyen ok-okozati összefüggés nem áll fenn. Mindössze erről lenne szó.
süti beállítások módosítása