A hagyományos harcművészet pedagógiai rendszer, és azon belül is a nevelés, később az önnevelés eszköze. Amikor a harcművészeteket a XXI. századi oktatási rendszerbe próbáljuk illeszteni, nem érdemes mindenben követni a hagyományokat. A harcművészet lényeges eleme a folyamatos változás, alkalmazkodás – még akkor is, ha bizonyos dolgok soha se változnak. De épp azért született számtalan stílus az évszázadok folyamán, mert mindig a pillanatnyi viszonyokhoz kellett igazítani a harcművészetek elemrepertoárját és módszertanát.

Egy dolgot az elején le kell szögezni: a harcművészet nem valamiféle univerzális csodaszer, és ebből fakadóan nem való mindenkinek. A harcművészet rendszeres fizikai fájdalommal jár, amit nem mindenki tolerál. Aki ezt tagadja, az félrevezeti a tanítványait, márpedig önismereti rendszert nem célszerű hazugságra építeni.

Tévedés azt hinni, hogy a harcművészetből kihagyható a hatékonyság. Nem lehet csupán a belső küzdelemre, önmagunk legyőzésére koncentrálni. Ha valaki harcművészetet gyakorol, az azt jelenti, hogy időről-időre oda kell zúzni egymásnak. A harcművészetnek épp ezért választható tárgynak kell lennie, mert ez folyamatos megújulásra, tökéletesedésre sarkallja az oktatót. Ha van értelme a hagyományos harcművészetben a versenynek, ez a terület egész biztosan az.

És ezzel máris benn vagyunk a közepében: mik azok a célkitűzések, amelyeket érdemes megjeleníteni a XXI. századi oktatási rendszerbe ágyazott harcművészetekben.

Önismeret

A harcművészet elválaszthatatlan az önismerettől. Ha az ember nem ismeri önmagát, a győzelem vagy vereség csupán a szerencse dolga.

Az önismeretet érdemes a test megismerésével kezdeni, mert ezek azok a keretek, amik között leéljük az életünket, és ezt - ahogy a Kámaszútra mondja - "nem taníthatja meg más, csak a tapasztalat". A harcművészet annak érdekében (is) próbálja megteremteni a test és szellem harmóniáját, hogy az ember mindig a lehető leghatékonyabban használhassa ki adottságait. Az ősidőkben ez a túlélést jelentette, ma egy minőségileg más élet lehetőségét. Amíg az ember nem képes tökéletesen beélni és használni a testét, nem beszélhetünk önismeretről.

A test megismerését a gondolataink eredetének feltárása követi: miért gondoljuk a dolgokról azt, amit. Ez megint többéves folyamat. Amikor az ember tisztán látja gondolatai eredőjét, azt is látni fogja, hogy ezek milyen érzelmeket generálnak benne. Talán ez a legnehezebb, hogy az ember megszabaduljon a belénevelt feltételes reflexek által gerjesztett érzelmektől.

A legtöbb ember nem azonos önmagával. A problémáink jórészt abból fakadnak, hogy olyan elvárásoknak próbálunk megfelelni, amelyek ellentétesek a lényünkkel. De ha lemetsszük magunkról mindazt, amit a környezetünk belénk nevelt, és tisztán látjuk önmagunkat, akkor már úgy építhetjük fel az életünket, hogy ne legyenek belső konfliktusaink.

A test és szellem harmóniája

A test harmóniája tükrözi a szellem harmóniáját. Mindenkin látszik, amikor egyensúlyban van, vagy pedig nyomasztja valami. De a dolog megfordítható: ha a test harmóniában van, az visszahat a szellemre is. Az edzések során azért hozzuk létre a test harmóniáját, hogy ezáltal megtaláljuk az egész ember harmóniáját. Mikor ez megtörténik, meg lehet mutatni a célt, ami felé törekszünk. Az évek során egyre gyakrabban érjük el ezt az állapotot, azután a harmonikus időszakok kerülnek túlsúlyba, és végül természetessé válik.

Ha ezt edzésen sikerül elérni, meg fog jelenni az élet más területein is.

A következő részben itt folytatjuk.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)