A harcművészet távol-keleti értelemben vett művészet. Míg a nyugati művészetben egyedül az alkotás tökéletes volta számít, az alkotó személye nem, a Távol-Keleten máshonnan közelítik meg a kérdést. Úgy vélik, az embernek kell tökéletessé válnia, és ez a tökéletesség rajta hagyja a lenyomatát mindenen, amit csinál – függetlenül attól, hogy a végeredmény hibátlannak mondható-e.

Ebben benne van, hogy szakrális tevékenységnek tekintik a művészeteket: a földi lét és a túlvilági hatalmak közt közvetítő nem hibázhat, ezért olyan tulajdonságokkal kell rendelkeznie, ami kiemeli a hétköznapi létből. És az a felfogás is tetten érhető, hogy a szakrális sík az emberi lét valamennyi tevékenységében fellelhető, ha valaki elég kitartóan műveli, hogy felfedezze azt.

Ráadásul a harcos fél lábbal mindig a halál birodalmában jár, a homlokán ott a túlvilág kézjegye. A létének minden perce az elmúlással rokon. Mivel a harcművészet a mozdulatokban testesül meg, abban is van valami „őszies tökéletesség”, hogy amint elérjük a tökéletességet, az rögtön szertefoszlik. Elérhetjük egy-egy pillanatra, de nem ragadhatjuk meg.

A harcművészet sok mindent megőrzött ebből a felfogásból, noha a mindennapos túlélés eszközéből pedagógiai rendszerré változott. A harcművészet anyaga az ember: a test és szellem egységét kell megteremtenie. Ennek egyik lehetséges útja az önismeret, ami első szinten a test megismerését jelenti. Nem csupán saját határaink megtapasztalását, azt, hogy meddig tágíthatók ezek, hanem a valóságban gyökerező anatómiai és élettani tudást, ami segít megérteni saját fejlődésünk legoptimálisabb módját.

A test egyszerre eszköz, börtön és mérce. Lehetőségeket nyit, és korlátokat szab. Érzéseink, gondolataink pontos tükörképe. Mindenkin látni lehet, hogyan érzi magát a bőrében: ha egyensúlyban van, a teste, a mozgása is harmonikus lesz, ha gondok gyötrik, megbillen érzelmileg, az szintén lerí róla. A folyamat azonban megfordítható: a test egyensúlya visszahat a lélekre – és a legtöbb pedagógiai jellegű mozgásrendszer erre a tényre épül. A test egyensúlyának megteremtése a test és a szellem harmóniáját célozza.

A lélek csendjét több úton is elérhetjük. Az egyik, hogy hosszú évek meditációs gyakorlataival olyan álomvilágot építünk magunknak, amelyben megteremtjük önmagunk és a világegyetem harmóniáját. A másik lehetőség a folyamatos tanulás és finomhangolás: szellemi és fizikai lehetőségeink és korlátaink pontos felmérése, adottságaink maximális kihasználása.

A harcművészet alapja a tudatosság. Nem pusztán arról van szó, hogy ismerni kell a test anatómiáját és élettanát, hanem azt is, hogy gondolataink, érzelmeink milyen hatással vannak egymásra, illetve, hogy mindez hogyan befolyásolja fizikai képességeinket. Ha az ember lelki egyensúlya megborul, szétesik a mozgása is. Hogy ez ne történhessen meg, szembe kell nézni önmagunkkal, felfejteni, hogy milyen érzelmekből milyen gondolatok fakadnak, és visszamenni ezek gyökeréig, hogy megértsük saját mozgatórugóinkat. A hosszú folyamat során lemetszünk magunkról mindent, ami idegen tőlünk. Megismerjük, kik vagyunk, és képesek leszünk elválasztani az önmagunkkal azonos dolgokat a külvilág elvárásaitól. Végül tudni fogjuk, mi fakad belőlünk, és mi az, ami csupán évek alatt ránk tapadt. Ha ezt elérjük, mások gondolatai, ítéletei nem vetnek bennünk érzelmi hullámokat. Azonossá válunk önmagunkkal.

A tökéletesség nem azonos az eredményességgel. Ha teljesítményfokozó szerekhez nyúlunk, a megnövekedett izomtömeg, reakciósebesség és agresszió kifejezetten jó esélyeket teremt a küzdelemben, azonban így nem lesz meg a testmechanika állandó tökéletesítésének kényszere. Fejlődésünk gyors és látványos lesz, a hatékonyságunk is robbanásszerűen javul, de így olyan – a küzdelemben meghatározó – tulajdonságokra helyezzük a hangsúlyt, amelyek nem feltétlenül követelik meg a száz százalékos önismeretet.

A harcművészet tökéletessége a belső harmóniából fakad. A mozgás hatékonysága csupán ennek gyakorlati megnyilvánulása. A harcművészet – mint minden távol-keleti művészet – az élet minőségéről szól, ez azonban nem a környezet minőségében ölt testet. A luxust nem az anyagi javak sokasága jelenti, hanem az ember hosszú évek kemény munkájával megteremtett belső világának tökéletes volta. Ez másfajta gazdagság, mint amit megszoktunk. A felületes szemlélő számára gyakran ugyanúgy rejtve marad, mint egy szándékoltan dísztelen tárgy vagy tér leheletfinom arányai, amelynek értékét csak a gyakorlott szem ismeri fel.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)