MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

  • Napi Maflás: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Van egy első része. Ez a közepe. :) (2017.09.13. 17:26) VISSZATÉRHET-E A HARCMŰVÉSZET ARANYKORA? 2. rész
  • Irbisz: @Napi Maflás: De nem is ertem mit misztifikalod ezt ennyire tul, alig több mint egy honapja te ir... (2017.08.29. 11:07) A LEGJOBBAN VÁRT/GYŰLÖLT TALÁLKOZÓ
  • Kelly és a szexi dög: Amúgy pl. poppénekes is...egy legenda ez az ember! (2017.08.25. 20:27) A MUAY BORAN HARCOS
  • Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Rengeteg lethwei filmet nézek manapság a neten, ez a blog hívta fel rá a figyelmemet. Kőkemény. (2017.08.17. 14:08) A SUFNIROMANTIKA
  • Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De nem is értem. A hülyeség netovábbja egy biztonsági őrre rátámadni és levinni földre. Tuti hogy... (2017.07.31. 08:32) SOK LÚD

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS

2013.03.11. 06:00 Napi Maflás

Minden technikához legalább két ember kell. Bár a harcművészet gyakorlásának elengedhetetlen eleme a küzdelem, az edzések jó része nem arról szól, hogy a gyakorlók szilánkosra zúzzák egymást. Az idő nagy részében felkészülünk, hogy győztesen kerüljünk ki egy esetleges összecsapásból, és az edzőtermi bunyók során valójában azt teszteljük, hogy mennyire volt eredményes a munka. Ez akkor is igaz, ha valaki az „úszni vízben, verekedni verekedés közben lehet megtanulni” elvét vallja.

 k1_17.jpg 

Noha éles küzdelemben a két ember le akarja bontani egymást, gyakorlás közben más helyzet. Amikor elsajátítunk egy technikát, az ember két dolgot tanul: hogyan működik a saját teste, és hogyan működik a másiké. Meg kell találni azt a módot, ahogy a leghatékonyabban támadható a másik gyenge pontja. A folyamat csak látszólag szól a küzdelemről, valójában a két ember összhangjáról van szó. Az, akin végrehajtják a technikát, maximálisan segíti a másikat, hiszen ő tapasztalja meg elsődlegesen, működik–e a dolog, vagy sem. Közösen kell megtalálni a szöget, az irányt, és a távolságot, behangolni az időzítést. Amikor ez megvan, tovább finomodik a játék: olyan ütemben kell támadni, erőt alkalmazni, ellenállni, stb, hogy az ember minél jobban segítse a társát a technika hatékony elsajátításában, illetve abban, hogy a lehető legmesszebbre kitolja a saját határait.

k6_3.jpg

Gyakorlás közben derül ki, kinek milyen pedagógiai vénája van. A két ember ilyenkor nem verseng egymással, hanem csapatot alkot. A feladat nem a másik ledarálása, hanem az, hogy a lehető leggyorsabban és legmagasabb szinten sajátítsák el az adott fogást. Még csak nem is az edzőtársaikkal, hanem önmagukkal versenyeznek.

A technika megértése, beiskolázása és alkalmazása három különböző fázis, és egyiket se lehet kihagyni, amikor harcművészetet gyakorol az ember. Az, aki egész életében lágyan edz, ugyanúgy tévúton jár, mint az, aki agyatlanul, izomból és tömegből akar megoldani mindent. Ahogy egyre jobban ráérzünk a technikára, fokozatosan növelni kell az erőt, sebességet, beletenni a szándékot a támadásokba, természetesen ügyelve rá, hogy a másik képes legyen uralni a helyzetet.

k1_19.jpg

A harcművészeti edzéseken a fájdalom és a sérülés közti határmezsgyén járunk. Az előbbi a hatékony gyakorlás lényeges eleme, az utóbbi elkerülhetetlen ugyan, de azért fölösleges szándékosan törekedni rá. A fogások többsége az ellenfél harcképtelenné tételét szolgálja, és senkinek se öröm, ha edzés közben a társa az adott technika becsiszolása helyett a saját egóját kezdi fényezni. Szerencsére az a tény, hogy hol az egyik, hol a másik ember hajtja végre a gyakorlatot, rendszerint már önmagában is elegendő féket jelent. A kölcsönösség minden konszenzus alapja.

k1a.JPG

A kezdők esetében egész mások a gondok. Náluk azt kell elérni, hogy átlépjék a gyerekkoruk óra beléjük nevelt gátat, és képesek legyenek tisztességgel odacsapni. Ilyenkor a tapasztaltabb fél magára húzza a másikat, úgy építi fel a gyakorlatsort, olyan helyzetet teremt, ami segít a társának, hogy kiteljesítse, és bátran használja fizikai és mentális képességeit.

Az edzésidő jó része nem a versengésről és a győzelemről, hanem az együttműködésről és a harmóniáról szól. Az, aki csak mások legyőzésére törekszik, akkor is veszít, amikor győz. Önmagunk legyőzésére is fölösleges törekedni: bőven elég, ha megértjük és elfogadjuk saját mozgatórugóinkat – így legalább saját magunkkal nem kell megküzdeni, amikor gond van. Elsődlegesen saját magunkkal érdemes megtanulni együttműködni. Akinek ez már sikerült, az sokkal könnyebben fog másokkal is konszenzusra jutni.

k5_1.jpg

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.) 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: együttműködés önismeret konszenzus

A bejegyzés trackback címe:

http://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr45126589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.