A régi idők ninjamesterei a legendák szerint számos varázslatos képességgel rendelkeztek. Volt aki több száz méterről meg tudta mondani az úton szembe jövők életkorát, a nemét, sőt még a foglalkozását is. Ez csak első hallásra meglepő, de ha belegondolunk, nem lehetetlen: a nők eleve másként járnak, mint a férfiak, és a régi, kasztokra osztott japán társadalomban könnyen meg lehetett különböztetni egymástól a parasztokat, a kiváltságos helyzetük tudatában vonuló, páncélviseléshez szokott szamurájokat, az egyenletes léptekkel haladó teherhordókat, a borotvált fejű szerzeteseket vagy a nehéz járású földműveseket.

A ninják számára létfontosságú volt ez a tudomány, hiszen a ninjutsu elsődlegesen a hírszerzés művészete. A jó ninja igyekezett minél több információt gyűjteni, miközben ő maga észrevétlen maradt. A klasszikus ninjutsu nem a közelharc, hanem a megfigyelés, illetve az álcázás, lopakodás, rejtőzködés tudományának rendszere.

A megfigyelés mesterei természetesen gondosan tanulmányozták az emberi természetet és kitűnően olvastak a különböző gesztusokból is, hiszen adott esetben a célszemély lelkiállapotának kiemelt jelentősége lehet. A ninjairodalom tele van az erről szóló történetekkel. A ránk maradt történetekben tevékenykedő ninják előszeretettel élnek az érzelmi manipuláció eszközével, mert ennek segítségével teremtenek olyan helyzetet, amiben a velük szemben állók fölé kerekedhetnek.

Persze nem csupán a ninják tanulmányozták ellenfeleik gesztusait. A küzdelemben komoly előnyt jelent, ha tudjuk mire készül a másik, és a fegyveres harcban az első találat gyakran eldönti, ki győz. Ez olyan tudomány, amit nemigen lehet elméletben elsajátítani.

A legtöbb távol keleti harcművészet – de még a gyakorlott utcai bunyósok is – komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy elrejtsék mire készülnek, és ugyanakkor meg tudják előzni a másik akcióját. Ez elég ellenmondásos terület. Egyfelől megtanítják az embernek, mire figyeljen – észre kell venni, mikor süllyeszt súlypontot a támadó, hogyan lopja a távolságot, ha többen vannak, hogy mozognak a térben, észre kell venni a testsúly áthelyezést, figyelni kell a fókuszt, a vállat, hogy merre mutat a lábfej, van-e eszköz az ellenfélnél, és ha igen, használni akarja-e, stb. ugyanakkor minden jó oktató elmondja, éles helyzetben nincs idő rá, hogy elemezgessen az ember. Reagálni kell, érezni a másik szándékát, és megelőzni azt. A klasszikus harcművészetekben komoly irodalma van hogyan lehet kontrázni, megelőzni, elnyelni, stb. a támadó szándékát. Nyugaton legfeljebb annyit mondanak rá: érezd a bunyót. De teljesen mindegy, ki milyen elméleti háttérrel harcol, mert éles küzdelemben úgyis csak az számít, amit meg tud csinálni az ember.

A tudatos megfigyelésnek inkább a hagyományos önvédelemben van jelentősége. A ninják – a hollywoodi szuperprodukciók által megformált ninjaképpel ellentétben – ha lehetett, elkerülték az összecsapást. Ha az között kell választani, hogy az ember átvágja magát ezer szamurájon, vagy az éjszaka leple alatt észrevétlenül megkerülje a tábort mindenki az utóbbi mellett fog dönteni.

A jó önvédelem oktató tudja, hogy hozzá leginkább átlagemberek jönnek, akikből nem fog terminátorokat nevelni. Tegyük hozzá, hogy még a topra gyúrt elitalakulatok akcióiban is a túlerő a kulcsszó. A hatékony önvédelem első lépése, hogy az ember felismerje a veszélyes helyzeteket, és elkerülje azokat. Pl. nem tanácsos egy nőnek beülnie négy idegen férfi közé egy autóba – még akkor se, ha azok történetesen rendőrök. Ha észrevesszük, hogy le akarják zárni előttünk az utat, forduljunk meg. Ki kell szúrni, amikor valaki vadász-üzemmódban közlekedik, és láthatóan keresi a bajt. Ugyanúgy meg kell ismerni a fenyegető gesztusokat, mint azt, amikor altatni próbálják az embert. És természetesen tudatosan kell használni ezeket.

Ki lehet hátrálni egy konfliktusból, biztonságos távolságot tartva, a legkisebb támadási felületet mutatva, vagy ellenkezőleg, határozottan belépni a másik distanciabuborékába, hogy átvegyük az irányítást. Tudni kell, mik azok az apró gesztusok, amelyek jelzik, hogy elszántuk magunkat a küzdelemre, ha a fellépésünkkel akarjuk elriasztani a támadót, és meg kell tanulni annyira összehúzni magunkat, hogy ne ríjunk ki a környezetből.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)