A dojóban védett környezetben edzünk. Tatami van a lábunk alatt, kesztyűt húzunk, fogvédőt teszünk be, mielőtt nekiesnénk egymásnak. Gyakorlóeszközöket használunk éles fegyverek helyett. A ring, ketrec, szőnyeg szintén biztonságot ad – bármilyen vérre menő is legyen a küzdelem. A ringkötél megtámasztja a zuhanni készülő testet, és ha az egyik fél testi épsége veszélybe kerül, a bíró nagy valószínűséggel közbelép és megállítja a mérkőzést.
Az utcai bunyóban nagyon más a helyzet. Nem valószínű, hogy puhára esünk, ha pedig egyenetlen a talaj, és úgy tompítunk, ahogy a dojóban megszoktuk, borítékolható a csonttörés. Nem lesz kesztyű a másikon, hogy tompítsa a ütések erejét, és mi se tudunk elbújni a saját kesztyűnk fedezékébe. Ezzel szemben jóval könnyebben sérül a kezünk. Ráadásul meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy valószínűleg nem egy támadóval kell szembenéznünk.
A másik, hogy a támadóknál nagy valószínűséggel fegyver lesz: kés, vipera, baseball ütő, franciakulcs, sokkoló, gázspray, akármi. Akinél fegyver van, az eleve készül a fizikai konfliktusra, és ha már ott van nála, nagy valószínűséggel használni is fogja. Az egyik lehetőség, hogy mi is csatlakozunk az önvédelmi eszközökkel rohangászók népes táborához. Ez mindenkinek a saját döntése, arra azonban érdemes ügyelni, hogy olyan fegyvert válasszon az ember, amit gondolkodás nélkül képes használni. Kevés kínosabb dolog van annál pl., mint amikor valaki kést ránt, és ő ijed meg a legjobban.
De akár van nálunk fegyver, akár nem, a tér mindig behatárolja a küzdelmet – és ez nem csak a ringben vagy a tatamin van így. A tereptárgyak egyaránt jelenthetnek előnyt vagy veszélyt, amelyekkel számolni kell. Az, aki nem csak dojofightra vagy versenyekre készül, megtanulja felmérni a környezetét, hogy milyen helyzetben hogyan érdemes mozogni, és számba vesz mindent, ami esetleg fegyverként szóba jöhet.
A hétköznapi tárgyak fegyverként való használata a ninjutsu egyik specialitása, hiszen ha bármiféle fegyver van az embernél az kockázatot jelent, mert növeli a lebukás veszélyét. A ninják nem azért gyakorolnak sokféle fegyverrel, mert egy egész arzenált cipelnek magukkal, hanem hogy szinte bármit fegyverként tudjanak használni. Ráadásul a ninja tarsolyában mindig van egy-két piszkos trükk, ami nem feltétlenül a győzelemhez kell, de adott esetben a túlélés záloga lehet.
Bármennyire más a dojo, mint az utca, a harcban annak van nagyobb esélye, aki többet gyakorol élesben. A különböző eszközök használata viszont kiegyenlítheti az erőfölényt vagy a tapasztalatot. A ninjutsu szinte mindig eszközös küzdelem, ami abból fakad, hogy ez a harcmodor a gyengék esélye.
Ez a szemlélet természetesen megjelenik más harcművészetekben is. Ha önvédelemről beszélünk, csaknem mindig szóba kerül a hétköznapi tárgyak fegyverként való használata. Itt nem csupán a konyhakésre vagy a golfütőre kell gondolni. Éles bunyóban ugyanolyan hatékony lehet egy szék, kanál, toll, kulcs vagy akár egy mobiltelefon is. De például a judo klasszikus önvédelem, ami eleve abból indul ki, hogy a másikon ruha van. Egy jó judós nem csak az ellenfél ruháját fogja fegyverként használni, hanem a saját öltözékét is.
A dobásokat se tatamira szánták. Az aszfalt, a padló vagy a térkő kőkemény fegyver, ha rendesen odacsapják az embert. És nem csak gánccsal vagy dobással lehet elvenni az ellenfél egyensúlyát: akit rendesen meglöknek vagy rárúgnak a mögötte lévő székre, asztalra, sámlira, biciklire vagy akár a saját társára, az nagy eséllyel bukfencezni fog. Ilyenkor nem feltétlenül kell megvárni, hogy a másik felkászálódjon és visszajöjjön, mert hogyha megteszi, valószínűleg elég dühös lesz. Viszont mikor elterült a földön, nyerünk néhány másodpercet, ami bőven elég arra, hogy köddé váljunk.
Ehhez persze nem árt felmérni, hogyan juthatunk ki az egérfogóból. A ninja elsődlegesen elkerülni akarja a küzdelmet, amihez térre van szüksége. Minél szabadabban tud mozogni, annál nagyobb eséllyel tudja hárítani a támadásokat. Persze ez nem minden esetben igaz. Vannak helyzetek, amikor az jelenti a védelmet, ha emberek közé megyünk. Egy megtámadott nő számára sokkal biztonságosabb, ha bemenekül egy zsúfolt áruházba, ahol sokan vannak, mint ha a néptelen sikátorban próbál egérutat nyerni.
De nem mindig lehet elmenekülni. A szűk tér – pl. egy busz vagy egy személygépkocsi – lehet csapda, de ha gondosan felmérjük a lehetőségeket akár előnyünkre is fordíthatjuk a helyzetet, hiszen a kevés hely nem csak a mi mozgásunkat korlátozza, hanem a támadóét is.
A ninjutsu nem csupán az épített környezetben gondolkozik. A rendszer szerves része a túlélés a természetben, és ezalatt nem kizárólag a klasszikus túlélőtúrák anyagát kell érteni. A ninja eggyé tud válni a környezettel, ami nem meglepő, hiszen a ninjutsu az álcázás, a láthatatlanná válás művészete. Egyes források a tereptarka álcaruha feltalálását is a ninjáknak tulajdonítják. Ez vagy igaz, vagy nem, de tény, hogy a ninják igyekeznek előnyükre fordítani a sötétet, az esőt, a vihart és a leküzdhetetlennek látszó természeti akadályokat. A szélsőséges körülmények közt is olyan viszonyokat teremtenek, ami ha nem is kellemessé, de elviselhetővé teszi az életet, és így el tudják érni a kitűzött céljukat. Persze nem feltétlenül kell az embernek egy hókunyhóban vagy a lombok között elvackolva leélnie a fél életét, azonban ezek a tapasztalatok hozzásegíthetnek, hogy a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetekben is megtaláljuk azt a módot, amivel az előnyünkre fordíthatjuk azt.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
(Folyt. köv.)
