MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

A POKOL TURBINÁJA

2010.12.20. 06:39 Napi Maflás

Ramon Dekkersben minden megvan, ami egy jó bunyóshoz kell. Erős, kemény, agresszív, és nem adja fel. Őt igazán nem lehet azzal vádolni, hogy bohóckodik a ringben. Új színt hozott a muay thai világába – és talán az első volt, akinek a thaiföldi meccseit itthon is közvetítették.

Sikereit elképesztő ütőerejének (01:47) és rúgásainak (02:08, 03:35) köszönhette. Legendásan laza volt a lába – 01:10-nél az a rúgás az egyik kedvencem (az csak hab a tortán, hogy az ellenfele elkapta Dekkers lábát). Nem törődött a sérülésekkel (03:20), szívesen odaállt verekedni (01:33). Megragadta a kínálkozó lehetőségeket (01:44) – 03:27-nél nagyon ott van a könyökös, de az is klasszikus pillanat, amikor epehólyag 21-en bontja a fogást (02:46). Egyénként az egyik legnevezetesebb kettős kiütés is az ő nevéhez fűződik (03:59). Én mindig szívesen nézem, mert kevesen tudták úgy pörgetni a bunyót, mint ő (02:10).

Nem hitt a pontozásos győzelemben. Amikor versenyzett, nem elegáns akart lenni, és nem a bíróknak próbált tetszeni. Le akarta darálni az ellenfeleit. Rendszerint sikerrel. Ma versenyzőket nevel. Még visszatérünk rá. 

4 komment

Címkék: harcművészet muay thai ramon dekkers

A bejegyzés trackback címe:

https://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr892527211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingénieur (törölt) 2010.12.20. 11:18:15

nagyon átjön, hogy milyen hihetetlen erejűek az ütései/rúgásai

l ember 2010.12.21. 00:48:34

másodszor nem értem, mit jelent az, hogy "szívesen odaállt verekedni"

deep_fried 2010.12.21. 13:49:36

A kedvencem a 3:36-os rúgás, amivel az első lábat rúgja ki, de ez az ellenfelet elfordítja, és az hanyatt esik. Mivel épp (sikertelenül) hátraugrott a rúgás elől, és a hátsó lábán ekkor nem tudott megállni, mert emiatt az elsőre volt dőlve.
Sajnos nehéz bármi ilyesmit reprodukálni, mert sok dolog együttállása kell hozzá.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2010.12.21. 14:29:00

@l ember: Van aki odamegy a pofonért, és van aki nem. Dekkers odament, ezért (is) szerették.