Gene LeBell régi vágású judós. A nagy öregek egyike, akik megalapozták a japán harcművészetek tekintélyét. A mai film azt a pillanatot rögzíti, amikor a judo még nem vált olimpiai sportággá – ekkor inkább klasszikus értelemben vett harcművészetnek és hatékony önvédelmi rendszernek tekintették. Persze nem mindenki. Jim Beck írt egy cikket 1963. augusztusában a Rogue magazinban, és 1000 dollárt ajánlott bármelyik judósnak, aki képes legyőzni egy élvonalbeli ökölvívót. 

A kiválasztott ökölvívó a világranglista 5. helyezettje, Milo Savage lett. A judokák közül Gene LeBell fogadta el a kihívást. A szabályokat Beck öntötte formába: Savage ujjatlan zsákolókesztyűt és gi felsőt viselt, LeBell giben állt ki. LeBell a rúgások kivételével bármilyen judo vagy karate technikát alkalmazhatott. A mérkőzést 1963. december 2-án vívták Savage szülővárosában, a Utah állambeli Lalt Lake Cityben.

Maga a meccs 03:52-nél kezdődik, az előtte lévő rész csak érintőlegesen kapcsolódik a harcművészetekhez. Nyugodtan tekerjétek át – bár pár másodpercre Mifune mester is felbukkan a filmben (02:16).

Abban állapodtak meg, hogy ötször három percig küzdenek, de mindenki arra számított, hogy Savage az első percekben kivégzi a judóst. Ehhez képest hosszú, tapogatózós, rengeteg fogással tarkított mérkőzést vívtak. LeBell igyekezett tartani a távolságot (03:52), kitért az ütések elől (04:16, 04:17)), majd rögtön fogásba menekült (04:17, 04:23, 04:37), és persze amikor lehetett, földre vitte ellenfelét (04:07, 04:11, 04:30).

A szoros fogásokkal megakadályozta, hogy ellenfele támadja a fejét, bár Savage elég keményen megsorozta testen (04:26). Ez azonban kevés volt az üdvösséghez, ugyanis LeBell még ahhoz a judós nemzedékhez tartozott, amelyik kiemelt figyelmet fordított a testfelület keményítésre.

A küzdelmet egyébként nem annyira a harcmodor, mint inkább LeBell egyértelmű fizikai fölénye döntötte el, aki a folyamatos birkózással, földrevitelekkel, fojtásokkal fokozatosan felőrölte ellenfele erejét. A döntő pillanat a negyedik menetben érkezett el, amikor LeBell egy tökéletes dobással vitte le ellenfelét, aki a hátára esett. A földön azután ráfonódott Savage testére, és egy gyilkos fojtással befejezte a mérkőzést (04:55). Az öklöző hosszú időre elveszítette az eszméletét.

A hazai közönség látva, hogy kedvencét legyőzték, tombolni kezdett: csaknem szétszedték dühükben a stadiont (05:07). Természetesen ez a mérkőzés se arról szólt, hogy melyik a jobb harcművészet: két ember küzdött, és az adott pillanatban az egyikük eredményesebbnek bizonyult. Az viszont kiderült, hogy a judót nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni.

A felvételt 05:44-től nem érdemes nézni, túl sok köze nincs a harcművészetekhez.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.