A harcművészeteket gyakran keverik a mozgásművészetekkel. Ennek több oka van. Egyfelől a legtöbb harcművészet valahol kicsit mozgásművészet is egyben, vagy legalábbis bizonyos edzésmódszerek rokoníthatók a mozgásművészetek anyagával. Másfelől számos mozgásművészet a harcművészetekből alakult ki. Harmadrészt a harcművészeteket mindig áthatotta az elegáns megoldásokra való törekvés – és minél jobban távolodik egy stílus a valós küzdelemtől, annál inkább előtérbe kerülnek az esztétikai szempontok.

Vagy bármi más: az erkölcsi tanítások, az egészségmegőrzés, a misztikus filozófia, egyszóval akármi, ami fontosabbá válik, mint a hatékony küzdelem. Mindezzel semmi baj, a legtöbb rendszerben valamilyen mértékig elegyedik mindez a technikákkal – a legtöbben épp ezért gondolják úgy, hogy a harcművészetek valamiféle többletet jelentenek az európai sportokkal szemben. Az Ami nélkül nincs harcművészet című sorozatban már érintettük a témát, úgyhogy most nem bonyolódnék bele, mindenesetre a 19. századi sportfelfogás és a harcművészetek szellemi háttere számos ponton érintkezett egymással.

Az, hogy a harcművészeteket sokan mozgásművészetnek is tekintik igazából nem gond – fordítva viszont már problémás a helyzet. Részint, mert nem árt, ha az ember pontosan tudja, mi az, amit gyakorol, ugyanis ez segít abban, hogy meghatározza a céljait. Részint pedig azért, mert ha úgy véli, hogy az általa gyakorolt mozgásművészet önvédelemre is alkalmas, és ezért belemegy egy olyan helyzetbe, amibe nem kellene, hiszen nincsen felkészülve rá – az bizony nagyon fájdalmas lehet. A személyiségfejlesztés alapja, hogy reálisan lássuk önmagunkat. Természetesen enélkül is formálgathatja ki-ki saját magát, csak ha torz tükörben próbálunk javítgatni valamin, nem biztos, hogy a végeredmény a külső szemlélő számára is tetszetős lesz. Persze, ízlések és pofonok…

A Taekkyon sajátos művészet, érdekesen vegyül benne a sport, az akrobatika és a néptánc. Hogy az a rendszer, amit ma Taekkyonnak neveznek, mennyire hasonlít az ősi koreai harcművészetre, azt senki se tudja megmondani. Mindenesetre úgy tartják, hogy ebben az irányzatban azért nincsenek kéztechnikák, mert a kéz mindig fegyvert forgatott – amiben azért van némi logika. Ehhez képest a mai anyag több, mint meglepő oldaláról mutatja a stílust. A lábtechnikák csupán felvezetésként szolgálnak, hogy azután kézzel zúzzanak oda (00:18, 00:46, 00:59), ráadásul az ütések kyusho pontokba csapódnak. A töréstechnikai bemutató (01:26, 01:31, 01:36) pedig nem hagy kétséget afelől, hogy ezek a pofonok mennyire hatásosak, ha célba érnek. Jang Tae Sik kezén (01:42, 01:46, 01:52, 01:55, 01:57, 02:04) látni lehet, hogy komolyan veszi a harcművészetet, és az orrán is nyomot hagytak a full contact edzések (00:02). Persze nem tudom, mennyire gyökerezik mindez a koreai hagyományokban, és mennyi benne a japán harcművészetek hatása, mindenesetre messze a legmeggyőzőbb Taekkyon bemutató, amit eddig láttam.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.