Az elméletem kimúlik, mielőtt még megoszthattam volna a többiekkel.

– Azért szép volt – teszi hozzá vigasztalóan Natalia.

Mindenben igazat kell adnom neki, mégis az az érzésem, erőnek erejével próbál elterelni erről a nyomról. Kénytelen vagyok fejet hajtani az érvei előtt, ugyanakkor legbelül nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi a helyzet akkor, ha nem tévedek.

Március 3.

A mai nap elég húzósan kezdődött. Indításnak írtunk egy kétórás matekdolgát, ami ugyan elég jól ment, de a kilencvenpercnyi tömény példamegoldás akkor is megviselt. Ezt követően némileg fellazult a hangulat francia órán, úgyhogy Emil bá’ fegyelmezési célzattal a nyakunkba csördített egy húszszavas röpdolit. Hogy senki se maradjon ki a szórásból, Dani bá’ véres feleltetést rendezett töriből. Szóval a mai azokhoz a napokhoz tartozik, amikor kifejezetten örülök, hogy véget ért a tanítás. Ebéd közben összekapjuk magunkat, azután rohanunk a könyvtárba, hogy minél gyorsabban felkészüljünk a holnapi órákra. Délután négykor az istállóknál kell lennünk – most először kerül ránk a sor Péter bá’ halála óta.

Van bennem némi rossz érzés, ugyanakkor feszít a kíváncsiság. Még nem találtak istállómestert Péter bá’ helyére, és Misi bá’ úgy döntött, hogy átmenetileg Nataliáék lovas oktatója, Szilvia vegye át az oktatásunkat. Igen, ő az a pszichológiatanár, aki pornófilmet elemeztet a lányokkal.

Ami azt illeti, ez a tény eléggé felbolydította az „A”szárnyat. A srácok az utóbbi időben állandóan ezen rugóznak. Ami a nőt illeti, eléggé megoszlanak a vélemények: egyesek szerint beképzelt majom, mások viszont esküsznek rá, hogy a legjobb arc, akivel eddig találkoztak. Egy dologban azonban mindenki egyetért: a feneke elsőrangú.

Igazából nem tudom hova tenni a dolgot. Az Alapítványnál mindeddig az oktatás egyik alapkövének számított, hogy az utolsó két évig szigorúan szeparálnak bennünket a lányoktól. Most hirtelen megjelent köztünk Natalia, majd pár hónappal később megkaptuk az egyik tanárnőt is. Az életünk megszokott keretei néhány hónap alatt darabokra hulltak.

Valamivel négy előtt érkezünk az istállókhoz. Natalia már szokásos helyén ül, a karámot övező kerítés tetején. Önkéntelenül is köré gyűlünk.

– A tanárnő nincs itt? – kérdezi Stefi.

– Mindjárt jön – int a lány fejével az istállók felé.

A nő valamivel négy után lép ki az udvarra. Óarany haján megcsillan a nap. Fogalmam sincs, festi-e, de ha igen, akkor bitang jó a fodrásza. Szűk lovaglónadrágot, csizmát, vastag sípulóvert visel. Nem tudom, mennyit tesz hozzá a pulóver, de ebben a szerelésben nem csak a feneke mutat jól.

– Szevasztok – mondja, amikor odalép hozzánk. – Molnár Szilvia vagyok. Natalia már mesélt rólatok. Te vagy … – fordul Kálmánhoz.

– Kálmán… ő… izé…

– Tanárnő – segíti ki Szilvia. Ezek szerint nem lesz bratyizás.

– Schauer István… – lép előre Stefi. Majd egy tizedmásodpercnyi szünet után hozzáteszi: – …tanárnő.

Mi is bemutatkozunk Markóval. A nő smaragdzöld szeme Nataliára villan:

– Hozz ki egy lovat – mondja.

A lány leszökken a kerítésről és bemegy az épületbe. Pár perc múlva jön vissza, az állat fél lépéssel mögötte lépked, feje a lány vállánál. Bemennek a karámba.

– Jól van – mondja Szilvia. Azután hozzánk fordul: – Kicsit másként fogjuk kezelni a lovakat, mint ahogy eddig megszoktátok. Meg kell tanulnotok partnerként bánni velük. De ez csak akkor sikerülhet, ha pontosan tudjátok, mire hogyan reagálnak.

Bólintok. Nem akarom kedvét szegni azzal, hogy Nataliától már láttuk ezt a mutatványt. Az az igazság, hogy mindig lenyűgözve néztem, hogyan bánik az állatokkal. Bízom benne, hogy most én is megtanulhatom, hogyan csinálja.

– Az első, és talán a legfontosabb lépés, hogy ne uralni, hanem megérteni akarjátok az állatot – magyarázza tovább. – Csak azt lehet biztonsággal irányítani, amit ismer az ember. A lovak viselkedését alapvetően meghatározza a tény, hogy a ló menekülő állat. Ebből fakadnak a reakciói, és ezt használom ki, amikor felveszem vele a kapcsolatot.

(Folyt. köv.)