Mire Natalia végez, Szilvia éledezni kezd. Lassan mocorog, eltart egy ideig, amíg felfogja, hol van, mi történt vele. Gyűlölettől szikrázó szemmel néz a lányra, ám semmit se szól. Azt hiszem, felmérte, hogy minden próbálkozás hiábavaló.

– Szerintem menjünk, és szóljunk Misi bá’nak – mondom. – Ideje tisztázni a helyzetet. – Járjunk végére a dolognak. Kíváncsi lennék néhány apróságra, például, hogy milyen szerepet játszott a történetben a Jovanék szobájából elemelt mobiltelefon, vagy miért kellett Palotás Kristófnak meghalnia.

– Jól vagy? – kérdezi Natalia aggodalmasan.

– Miért, nem úgy nézek ki? – próbálok mosolyogni. Nem nagyon megy.

– Nem – feleli tömören a lány.

Rendesen kóvályog velem a világ. Rég éreztem magam ilyen elgyalázva, de azért megindulok az istálló ajtaja felé. Minél előbb véget ér ez az egész, annál jobb. Egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Félúton lehetek, amikor újabb ember lép az istállóba. Alex.

– Szia, Geri – köszön vidáman. Azután észreveszi a földön heverő, megkötözött Szilviát. – Mit műveltetek vele? – csattan fel dühösen. – Megőrültetek?

– Ööö… rám támadt, mert kiderült, hogy ő koordinálta a PASTRUJNO és az itt végzett diákok közti kapcsolatokat – felelem. Amint kimondom, legszívesebben visszaszívnám az egészet. Mondtam volna bármit, csak ezt ne.

– Szar ügy – mondja Alex, és kicsit átmozgatja a nyakát. Nincsenek kétségeim, mire készül. Eleget láttam már küzdelem előtt.

– Ne velük tökölj, szabadíts ki! – kiáltja Szilvia, aki hirtelen megtalálta a hangját. – Ketten könnyebben elintézzük őket.

– Nyugi – veti oda neki Alex. – Egy perc, és végzek.

Lassú, puha léptekkel közelít. Nincsenek illúzióim, mi következik. Láttam már, amikor nekilendült. Ráadásul most komoly a tét. Bármilyen pocsékul vagyok, igyekszem felszívni magamat. Ösztönösen a hátam mögé tolom Nataliát.

– Fuss! – mondom neki kétségbeesetten. – Szólj Misi bá’nak. Én addig feltartóztatom.

– Nem – rázza meg a fejét a lány.

Alex megtorpan egy pillanatra.

– Édesek vagytok így együtt – állapítja meg vigyorogva. – Geri lovag és a kis barátnője. Csak egyet felejtettél el kölyök: nincs más kijárat. Ahhoz, hogy kijusson innen, át kell kelnie rajtam. Garantálom, hogy nem fog neki sikerülni.

Gyors pillantást vetek Nataliára, aki kétségbeesetten szorongatja a baltanyelet. Tudom, hogy nem adja olcsón a bőrét, mint ahogy azt is, hogy Alexszel szemben semmi esélye. Ő nem Péter bá’ és nem is Szilvia – akit teljesen lekötött, hogy végezzen velem. Alex más kategória, ő egy szemvillanás alatt elintézi. Ahogyan engem is.

Jó lenne kitalálni valami működő taktikát, de nincs rá idő. Túl egyértelmű a helyzet, le vannak osztva a szerepek. Alex a vadász, mi ketten meg a préda. Csupán az a kérdés, meddig húzzuk.

Úgy döntök, hogy magamra vonom Alex támadását. Ha sikerül lerántanom a földre, Natalia egérutat nyerhet. Persze nincsenek illúzióim. Alex sokkal gyorsabb, mint a lány. De minél tovább sikerül feltartóztatnom, Natalia annál hosszabb egérutat nyerhet. Ha a „B”szárny felé menekül, esetleg megúszhatja. Talán szembejön valaki. Talán elég soká tartom vissza Alexet, hogy szem elől tévessze, és rossz irányba induljon. Talán…

Töprengek, mit válasszak. Ugorjak rá Alexre, vagy várjam meg, amíg ő támad? Legszívesebben lerohannám, azonban emlékszem, milyen pokoli gyors és pontos a kontrája. Viszont hagyni, hogy ő kezdeményezzen… nem tűnik jó ötletnek. Miközben közeledik, mi egyre jobban hátrálunk az istálló belseje felé. Tudom, az a célja, hogy minél messzebb tereljen bennünket a szabadságot jelentő ajtótól, ugyanakkor nincs más választásom. Vagy felveszem a harcot, vagy hátrálok, amíg van terem.

Valami megcsörren a hátam mögött. Beleléptem a macskák itatóedényébe. Összerezzenek. Alex vigyorog, azonban nem használja ki a lehetőséget. Élvezi a helyzetet. Arra játszik, hogy felőröl a félelem. Még egy lépést teszek hátra, és valami keménynek ütközöm. Az egyik oszlop van mögöttem. Kikerülhetném, de semmi értelme. Amíg botladozom, csak még kiszolgáltatottabb vagyok. Mély lélegzetet veszek, és elszánom magam az élet-halál küzdelemre.

Alex pupillája összehúzódik. Láthatóan méricskéli a távolságot. Egyetlen lendülettel akar lerohanni. A kettőnk közt feszülő távolság most már nem üres. Tapintani lehet a feszültséget. Agyamban mégis jelentéktelennek tűnő részletek ragadnak meg: a padlásról pászmákban beszűrődő fény. A szalma zizegése. Az Alex nyakán lecsorgó verejtékcsepp.

– Mi lenne, ha inkább olyasvalakivel kezdenél, akivel egy súlycsoportban vagy? – dörren meg egy hang Alex háta mögött. Azonnal megpördül. Ha most rávetném magam… ám mire kapcsolok, odébb lép. Elmúlt a kedvező pillanat.

(Folyt. köv.)