Hideo Ochi számára a karate a test és szellem egységét jelenti. A tökéletes egyensúly, nyugalom, kiegyensúlyozottság, koncentráció és önkontroll művészete. A technikát csupán a fizikai-szellemi fejlődés eszközének és nem végcélnak tekinti, de hozzáteszi, hogy ha az eszköz nem tökéletes, a végeredmény se lesz az.

Igazi, régivágású mester, aki ráadásul olyan, mintha egy távol-keleti akciófilmből lépett volna elő: meggyőző, ugyanakkor végtelenül bölcs, mosolygós, ősz szakállú. Valljuk be őszintén, kora kamaszkorában az ember pont ilyen senseit álmodott magának.

Maximalista, de nem üvöltözős. Nem szájbarágósan tanít, mégis mindent átad, amire a tanítványnak szüksége lehet, és azután rábízza, hogy él-e a kapott tudással, vagy sem.

Határozott elképzelése van a harcművészetről, és úgy gondolja, hogy ha valaki nem megfelelően gyakorol, akkor nem karatét csinál. Ezen a felvételen láthatóan bepöccen. Alaptechnikákat végeznek a fekete övesekkel (00:02), és a mesternek érezhetően nem tetszik, ahogy a tanítványok dolgoznak (00:13). Nem kezd el magyarázni. Úgy gondolja, a tanítványok szelleme túl fáradt és szétszórt ahhoz, hogy figyeljenek rá. Leparancsolja a társaságot a földre, és egészen új dologba fog: erőnlétit vezényel, de nem büntetésből, hanem, hogy kifárassza őket.

Mosolyogva végezteti  a gyakorlatot, amit ő is velük együtt csinál (00:26). Mindvégig tartja a kontaktust a társasággal (00:56, 01:00, 01:09), mert tudja mennyire fontos, hogy mindenki úgy érezze, a mester figyel rá. A csapat erőnléte olyan, mint a figyelme (01:15) – persze nem tudhatjuk, hány órányi edzés van mögöttük. Természetesen megcsinálja azt a viccet, hogy egy kis időre abbahagyja a vezénylést (01:23), majd amikor már mindenki azt hiszi, vége, újra kezdi a számolást (01:24). Messze az öreg bírja legjobban. Amikor már végleg kinyúltak (01:39), és örülnek, hogy valami más, könnyebb feladatot kapnak, elkezdi a tanítást (01:43). Mostanra nyitottá váltak.

Jó karate nincs megfelelő talajérzet nélkül, ehhez viszont az kell, hogy az egész talp – beleértve a lábujjakat is – belekapaszkodjon a padlóba. Ennek feltétele, hogy a talpizmok és a lábujjak kellően mozgékonyak legyenek. Ochi mester mindezt nem magyarázza el, csak csináltatja egyik gyakorlatot a másik után, kezdve a legegyszerűbbtől (01:43) az egyre bonyolultabbakig (01:52, 02:00, 02:12, 02:30). Meggyőződik róla, hogy mindenki érti, mi a feladat (02:31), majd folytatja (02:36, 03:05). Érdemes megfigyelni, milyen tudatosan képes használni a lábujjait (02:19). Az önkontrollhoz ez is hozzátartozik.

Amikor végzett, visszatér az eredeti alapgyakorlathoz (03:36). Mindaddig nem számol, amíg az emberek nem tapadnak a talajhoz (03:44) – elvégre erről szólt az egész kitérő. Aztán folytatódhat ott, ahol abbahagyták (03:52). Aki akar, az tud tanulni tőle. Van mit. Ráadásul végtelenül jó hangulatban, nevetve, mindenféle misztikus körítés nélkül adja át a tanítást.

Ochi sensei úgy véli, ha megfelelő módon gyakorolják a karatét, a pontosan végrehajtott technikák megőrzik az ember egészségét. Ezzel nem feltétlenül kell egyetérteni, egy azonban biztos: ha valaki naponta megcsinálja ezt a gyakorlatsort, nem lesz lúdtalpa.

A kiegészítő anyagokat a Maflás Facebook oldalán találjátok.