Az ökölvívás mindmáig a legjobb zártöklös rendszer. Nem véletlen, hogy a 18-19. században ugyanolyan csodafegyvernek számított, mint a 20. században a judo vagy a karate. Igaz, a kezdetek kezdetén nem használtak kesztyűt. Egy-egy menet végét az jelentette, ha az egyik fél a földre került (megengedettek voltak a dobások is), és ha végigment a mérkőzés, a végén összeszámolták, ki hány menetet nyert. Bár az ökölvívás szabályrendszere rengeteget szelídült azóta, Írországban mind a mai napig elevenen él a csupasz kezes öklözés hagyománya.
Egyébként egyáltalán nem véletlen, hogy Írország a csupasz öklös bunyó fellegvára, mint ahogy az se, hogy az ottani bajnokok többsége cigány. A lethweiről szóló posztban már írtam, hogy a kesztyű nélküli harc a legszegényebbek sportja. Kimbo Slice se a felső középosztály gyermeke. A nézők közt vegyesen vannak nők, férfiak, fiatalok, öregek, sőt még gyerek is akad. Őket vagy azért hozzák el, hogy szokják, milyen az élet, vagy tényleg nincs más szórakozás a környéken.
A mérkőzéseket parkolókban, elhagyott gazdasági épületekben, erdőszélen, dűlőúton, esetleg a mezőn sebtében kihúzott ringben vívják. Van szövetség, vannak bírák, a szabályokban is megállapodnak – például tilos a fogás –, és ezeket többnyire be is tartják. A távol-keleti harcművészetekkel ellentétben nem foglalkoznak a kézerősítéssel. Akinek erős csontjai vannak, az alkalmas erre a sportra, akinek nem, az átáll a kesztyűzésre vagy a focira.
Bár láttam már magas színvonalú csupasz öklös mérkőzést is, ezeket az összecsapásokat leggyakrabban az állóképesség és a szándék (02:06, 02:15, 02:21, 02:30, 03:22, 03:31, 03:34) dönti el. Kívülről nemegyszer kétségbeesett csapkodásnak látszik (00:42, 00:50, 01:08, 01:17), és kétségkívül van némi kocsmai bunyó hangulata a dolognak (00:22, 00:36, 01:01, 01:21). A versenyzők se feltétlenül kigyúrt adoniszok, azonban óva intenék bárkit attól, hogy lebecsülje ezeket a fickókat. Nekik ez az életük: megszokták, hogy odategyék magukat, elég verést kaptak életükben, viszonylag jól bírják az ütéseket (00:16, 00:33, 01:05, 01:06, 02:59, 03:30, 04:21, 04:34), és ha földre kerülnek se adják föl. Fölállnak és folytatják (00:55, 00:56, 00:58, 04:30, 04:42, 04:44). Végkimerülésig (03:49, 03:51, 03:53, 04:01, 04:59).
Az ütések elől igyekeznek kitérni (00:12, 00:46, 01:10, 01:12), esetleg kemény felülettel lezárni (00:22, 01:47), mert a komoly sérülés esélye minden pillanatban ott van (01:22). Ráadásul amikor elszabadulnak az indulatok, gyakran bontanak fejjel is (01:35).
Akad, aki szerint a csupaszöklös bunyó biztonságosabb, mint a kesztyűs mérkőzések, mert itt a versenyzők féltik a kezüket, és ezért igyekeznek testen megfogni az ellenfelet, de az általam látott mérkőzések ezt nem támasztják alá. A kiegészítő anyagba feltettem egy meccset, ahol jól látszik, milyen következményekkel járhatnak ezek az összecsapások.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
