Kölyökkoromban mindenki kung fu-t akart tanulni. (Más kérdés, hogy nem volt kitől.) Azok is áhítattal ejtették ki Bruce Lee nevét, akik egyetlen filmet se láttak tőle. Azután lassacskán elmúlt a kung fu őrület, jöttek más stílusok, és valahogy elterjedt az a nézet, hogy a kung fu nemigen alkalmas éles bunyóra. Persze mint sok minden esetében, ez is attól függ, ki csinálja…
Azért van valami szép abban, hogy a világ egyik legismertebb kung fu harcosa Saigonban született, és amerikai állampolgár. Cung Le azért kezdett el harcművészetekkel foglalkozni, mert az iskolában állandóan piszkálták ázsiai származása miatt. Először Taekwondót tanult, és a koreai rendszer mozgásanyaga mindmáig érezhető a stílusán, amikor ringbe száll.
Tizennégy évesen belekóstolt a birkózásba, és ebben a sportágban is eredményt eredményre halmozott, ahogyan a kick bokszban is. Később sanshouval folytatta, ami nem önálló stílus, hanem egyfajta full contact kung fu versenyszabály, amelyben számos stílus képviselői összemérhetik tudásukat, ahogyan a K1-ben, muay thaiban vagy az mma-ban. Tegyük hozzá, mint minden versenyszabály, a sanshou is egységes harcmodort teremtett.
Innen lépett tovább K1-be, majd fordult az mma felé. Ez utóbbiban nem hibátlan a mérlege, Scott Smith kiütötte 2009 decemberében. Cung Le már rögtön a meccs után visszavágót kért, de erről majd egy későbbi posztban írok.
Mindenesetre ha őt nézi az ember, nemigen merül fel, hogy a kung fu ne lenne alkalmas éles küzdelemre. Ráadásul nem csupán hatékony, hanem végtelenül látványos is mindaz, amit csinál. A magas szintű lábmunkát (01:01, 01:20, 02:24, 02:39) és ökölvívó technikát (01:41) elképesztő földrevitelekkel (00:31, 00:36, 00:39, 00:45) kombinálja. Az ember időnként egy Bruce Lee filmben érzi magát. Nem véletlenül, hiszen a Jeet Kune Do alapítója is bátran ötvözte a különböző stílusokban hatékonynak talált elemeket, és a sanshou bajnokban ugyancsak egységes egésszé forrt össze mindaz, amit tanult. Annak idején ilyennek képzeltük a harcművészeteket, és Cung Le megmutatja, hogy valóban, ilyen is lehet. A retro feelinget tovább fokozza a klasszikus sláger, és persze időnként egy-egy önkéntelen(?) Bruce Leet idéző gesztus is (02:35).
Tegyük hozzá, Cung Le láthatóan nem a kung fu meditatív oldalával foglalkozik. Bivalyerős, és betonkeménységű ütései (01:09, 01:13), rúgásai (01:30, 01:53, 01:58, 02:13, 02:29) sokkal inkább kidolgozott izomzatának (00:17, 00:18, 03:09), mintsem a világegyetem energiájával való egyesülésnek köszönhetők. Minden esetre bármilyen stílusban versenyzett, egyértelműen bebizonyította, hogy a kung fu bármely más harcművészeti rendszerrel szemben megállja a helyét (02:46, 02:47, 02:54).
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.