Átnézem az anyagokat, de nem találok újabb kapaszkodót. Bő fél óra után feladom, és hátradőlök a székemben. A tények szikáran sorakoznak egymás mellett, de sehogy se látom meg az összefüggéseket.

Kikapcsolom a gépet és felmegyek a könyvtárba. Találomra leveszek pár könyvet a polcról, és letelepszem az egyik monitor elé. Fölmegyek megnézni, üzent-e valamit Barna. Szokás szerint szörfözök kicsit, hogy elrejtsem, mi érdekel. Azután megnézem Barna legújabb bejegyzését. Csak egy link, semmi komment. Rákattintok. Egy fénykép nyílik meg a következő ablakban.

Nyüzsgő tömeg valami rendezvényen. Egy gyógyszerészeti konferencia résztvevői, legalábbis a kép bal sarkában lévő, hatalmas zászlón lévő felirat erre utal. Tudom, valamiért fontos, de nem értem, mit akar Barna. Már majdnem átnyomok neki egy üzenetet, mi ez, amikor kiszúrom a férfit a fotón.

A pasi a Jókai-térről.

Itt van, mosolyog, két nővel beszélget. Egyértelműen ő az. Ujjaim viharos gyorsasággal száguldanak a billentyűzeten. Kikeresem a konferenciáról szóló összes anyagot. Tanultam a múltköri faszbukos esetből, szorgalmasan mentek minden oldalt a pendrive-omra. Helyszínt, résztvevőket, előadásokat, ismertetőket. Bármit, ami érdekes lehet. Megakad a szemem egy ismerős néven. Florevital. Gyakran látom különböző nemzetközi karitatív akcióknál. Természeti katasztrófák, éhínség, háborús övezetek: ahol lehet, ott vannak és segítenek.

Minél tovább nézem a fickó fényképét, annál ismerősebbnek tűnik. Persze, tudom, örökre belém vésődött, amikor végignéztem a gyilkosságot. Mégis, úgy érzem, mintha nem csak erről lenne szó. Egyre határozottabban motoszkál bennem – bármilyen lehetetlen is –, hogy máshol is láttam már.

Csak képtelen vagyok rájönni, hogy hol.

Február 28.

Kommunikáció óra.

Misi bá’ból ömlenek a történetek. Érzékletesen mesél, időről-időre felröhög az osztály. Ennek ellenére mindenki szorgosan jegyzetel, mert már megtanultuk, hogy minden órát röpdolgozattal kezdünk. A következő órán pedig megkapjuk a kijavított dolgozatokat – ez egyébként az Alapítvány oktatási módszerének hangsúlyos eleme. Ahogy Misi bá’ fogalmazott a legelején: „Mindenkinek alapvető joga tudni, hol tart, hogy javíthasson a teljesítményén.” Itt, a suliban nemigen áll módunkban illúziókba ringatni magunkat a saját munkánkat illetően. Folyamatosan mérnek és szembesítenek az eredményeinkkel. Pokoli nyomás van rajtunk, de azért megvan a jó oldala: feketén-fehéren látjuk a hibáinkat, tisztában vagyunk erősségeinkkel és gyengéinkkel. Ahogy Dani bá’ mondta egyszer: „Önismeretet és személyiségfejlesztést nem érdemes hazugságra építeni.”

Talán az ablakon beáradó napfény teszi, de Misi bá’ kicsit lazít a tempón. Elkanyarodik a flörtszabályok felé. Hosszan mesél arról, mi mindennek lehet jelentősége a megismerkedés első pillanataiban: a két ember közti távolságnak, a kar és a láb helyzetének, a fejtartásnak, vagy akár a pupillareflexnek.

– A tágra nyílt szem egyértelműen jelzi a szexuális vágyat – magyarázza Misi bá’. – Ezért szeretik a szerelmespárok a félhomályos helyeket. De az érdeklődést mutatja a tollászkodás is, vagyis, amikor a nő időről-időre végigsimít a haján.

A nyitott testhelyzet arra utal, hogy az illető jól érzi magát, míg a szorosan összekulcsolt láb, a test előtt összefont kar arra figyelmezteti a testnyelv olvasásában jártas személyt, hogy oldania kell a hangulatot.

Misi bá’ folyamatosan mozog, játszik a testével, egy-egy gesztus erejéig bemutatja, miről beszél. Feszülten figyelünk.

– Természetesen a való életben ritkán adódnak ilyen tiszta, tankönyvi helyzetek – folytatja. – Ha valaki keresztbe teszi a karját, az utalhat arra, hogy feszeng, védekezik, ellenséges, de elképzelhető, hogy egyszerűen csak fázik. Vagy az a nő, aki látszólag visszahúzódva ül, az ölében összekulcsolt kézzel, nem tűnik elérhetőnek. Viszont ha összeérinti a mutatóujjai hegyét, az azt mutatja, hogy valójában magabiztos, és úgy érzi, ő irányítja a helyzetet, és csak álcaként veszi fel a védekező testtartást, hogy ne tűnjön könnyen kaphatónak. Ez az apró gesztus jelezheti, hogy komolyan érdeklődik a férfi iránt, úgyhogy érdemes tovább ütni a vasat.

(Folyt. köv.)