MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

LEGENDÁS NINJAFEGYVEREK: A SHURIKEN

2016.09.16. 11:40 Napi Maflás

A shurikennel kapcsolatban két dolgot kell tisztázni. Az egyik, hogy nem ninjafegyver, hiszen a szamurájok eszköztárában is megtalálható, sőt már a középkori Európában is használtak dobócsillagot. A másik, hogy hajítófegyverként legfeljebb az ellenfél megzavarására alkalmas, de a shuriken találat nem fogja megállítani a lendületben lévő támadót. 

 

 

A shuriken ennek ellenére elválaszthatatlanul összeforrt a ninjákkal, ami – mint a legtöbb dolog a ninjákkal kapcsolatban – természetesen a popkultúrának köszönhető. A változatos formájú shurikeneket halálos biztonsággal célba juttató álarcos ninja a ninjutsu védjegyévé vált – olyannyira, hogy volt vizsgám, ahol ötvenszer kellett eltalálnunk a 10x10-es célt, és aki csak egyszer is elhibázta, csomagolhatott. Kétségtelen tény, hogy a shuriken dobásnak számos módozatát dolgozták ki az évszázadok során, mi is rengeteget gyakoroltuk felülről-, alulról-, átellenesen-, oldalról-, fordulásból-, gurulásból-, vagy akár egyszerre több shurikent hajítva, sőt még csapatban összehangolva is dolgoztunk vele. Ennek ellenére túl sok értelme nem volt, azon túl, hogy több napos edzőtáborban remekül el lehetett vele ütni az időt.

 

ninja_assassin15.jpg

Ahogy a ninja megjelenik a filmiparban

 

Ezzel szemben a shuriken marokfegyverként sokoldalúan használható. Persze ebben az esetben a legtöbb agyondizájnolt verzió alapból kiesik, viszont az egyszerűbb modellek, mint a bo shuriken vagy a hagyományos négy ágú dobócsillag ideális rejtett eszközök. A bo shuriken gyakorlatilag marokbot, és célszerű úgy használni. Ez a leghatékonyabb önvédelmi eszközök egyike, ráadásul akkor is szinte mindig kéznél van, ha induláskor nem csatoljuk fel gondosan az alkarunkra vagy a bokánk fölé nett bőrtokban elrendezett, gravírozott bo shuriken készletünket: ha baj van, egy toll, kanál, rövidke vonalzó, kulcscsomó, mobil, dezodor, fésű, villáskulcs, elemlámpa vagy bármilyen más, hétköznapi tárgy is megteszi.

 

sl68694.jpg

Fantázia shurikenek - ezek csak dísznek jók

 

A klasszikus négy ágú dobócsillag esetében még szélesebb a technikai repertoár lehetősége. Egyfelől boxernek tekinthetjük, hiszen remekül lehet vele blokkolni, odaverni, mert az öklünkből kiálló hegyes végek jelentősen növelik az ütések erejét. Másfelől négy kétélű pengét tartunk a kezünkben, ami azt jelenti, hogy szinte bármelyik szögből és irányból indíthatunk technikát, és végtelenül folyékonyan kapcsolhatjuk egybe a blokkokat és támadásokat.

Amikor shurikent használunk, pár dologra érdemes odafigyelni, különben a bunyó nem egészen úgy alakul majd, mint a ninja filmekben. A shuriken pengéje nagyon rövid, ezért nem fogja átvágni a bicepszet, mellizmot, combizmokat – ami azt jelenti, hogy egy sor olyan technika kiesik, ami késsel esetleg eladható. Testre szúrni egyáltalán nem érdemes vele, mert ha kicsit testesebb a támadó, alapból elakad benne. Amennyiben ruha van a másikon, fölösleges kart vágni, mert nagy valószínűséggel elfordul a penge – persze, ha rövid ujjú pólóban van, akkor más a helyzet. Shurikennel kizárólag a lágy, könnyen sebezhető részeket támadjuk, torkot, szemet, herét, idegpontokat. lágyékot, gyomorszájat, bicepszet, csuklót, kézhátat, stb. Ha komolyabb vágást szeretnénk ejteni, bele kell döfni a célpontba és ezután indítani a vágást.

 

1380805_632411333470124_1917188553_n.jpg

A 20. századi nijutsu iskolák rendkívül gondosan kidolgozták a shuriken dobás módozatait

 

Önmagában attól, hogy shuriken van nála, senki se lesz legyőzhetetlen, attól meg mindenkit óvnék, hogy éles helyzetben a shurikenjét előkapva valami látványos kamae-ba helyezkedve várja, hogy mi történik. Mint minden ninja fegyvert, a shurikent is rejtve tartjuk, hiszen a meglepetés a ninjutsu alapja. A shuriken kényszermegoldás, hiszen egy súlyosabb kés, vascső vagy kalapács sokkal komolyabb önvédelmi eszköz.

Leginkább azért szeretem a shurikent, mert kinyitja az ember agyát: kizökkenti a tanulót abból, hogy egymástól elkülönítve kezelje az egyes technikákat. Amikor shurikennel dolgozunk nagyon gyorsan rájövünk, hogy csaknem minden technikából eljuthatnak akármelyik technikába legyen az blokk, fogásbontás, ütés, rögzítés, feszítés vagy földrevitel. Kevés olyan eszköz van, ami ilyen hatékonyan fejlesztené a sokoldalúságot, improvizációs készséget, játékosságot.

 

mmew0sg.jpg

Legyezővel, illetve kardmarkolattal shurikeneket hárító szamuráj - a shuriken hajítófegyverként nem sokat ér

 

A shuriken – mint a ninja fegyverek többsége – valójában arra készít fel, hogy veszély esetén bármilyen eszközt használni tudjon az ember. Akit érdekel a shuriken jutsu itt találhat további információkat.

A kiegészítő anyagokat szokás szerint a Maflás Facebook oldalán találjátok.

Szólj hozzá!

Címkék: ninja boxer shuriken 21. század ninjutsu

A bejegyzés trackback címe:

https://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr9511711855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása