Tommy Carruthers nem azért jó, mert Jeet Kune Do-t csinál, vagy mert kínai felső+farmer kombóban nyomja (bár benne van az egész pasi, és ezt most nem fizikai értelemben mondom). Egyszerűen elképesztő az a sebesség, ahogy kirobbannak belőle ezek a 4-8-as sorozatok (00:03). De nem csak gyors, hanem pontos és meggyőző is. Mindeközben remek kontrollal dolgozik. 

Nem arról van szó, hogy Carruthers Bruce Lee akárhányadik reinkarnációja lenne. Nem másolja a Jeet Kune Do technikákat, hanem tökéletesen magába építi azokat. Érdemes megfigyelni, hogy miközben végtelenül dinamikus a lábmunkája, mennyire jól tapad a talajhoz (01:54). Az egész teste tökéletes harmóniában mozog – a lába, térde, csípője, könyöke –, minden a helyén van. Amit lehet, lépésből old meg (02:08), és egész testből dolgozik. Azért arra kíváncsi lennék, hogy Bruce Lee küzdelemről vallott felfogása és a lábmunkája (03:36) mennyire hatott a Hatsumi-féle ninjutsura, mert elég sok az átfedés.
Carruthers egyértelműen utcai önvédelemben gondolkodik (00:00, 00:32), és ahogy elnézem, semmit se bíz a véletlenre. Pontosan tudja, hogy az nevet a végén, aki először üt (00:44, 02:11).
Tommy Carruthers nem azért mozog jól, mert iszonyú gyors, hanem azért ennyire gyors, mert tökéletesre csiszolta a mozgását. Érdemes összevetni a technikáját Bruce Lee-éval. Igazából nincs sok közös vonás kettejükben. Carruthers az alapelveket vette át és alkalmazza azokat, maximálisan kihasználva saját adottságait. De ez a harcművészet.
Az előzményeket, illetve a kiegészítő anyagokat a Napi Maflás Facebook oldalán találja, akit érdekel.

Roy Jones Jr. élő legenda. Középsúlyból indult (max. 75 kg), de 2003-ban John Ruizzal szemben megszerezte a nehézsúlyú világbajnoki címet is. Ekkor, 87,5 kilósan, 15 kg-mal volt könnyebb ellenfelénél.

Ezt a meccsét Glen Kelly ellen vívta, 2002-ben. A félnehézsúlyú világbajnoki címet védte meg. Azért tettem be, mert a Facebookon nagyon leszóltátok Hamedet. Jones hasonló stílusban bunyózott, és azt hiszem, az ő tömege, pályafutása mindenkit meggyőzhet arról, hogy nem csak a kis emberek tudnak hatékonyan védekezni testből és lábmunkával.

Hozzátartozik, hogy mielőtt előadta ezt a mutatványt, testen többször megfogta Kellyt, sőt az előző menet végén padlóra is küldte, ami azért sokat kivesz az emberből. Gondolom, lesznek, akinek nem szimpatikus, hogy ennyire látványosan végezte ki ellenfelét, de képes volt megcsinálni.

Az előzményekről, illetve erről a meccsről bővebben, a Napi Maflás facebookos oldalán. 

Kenji Midori az egyik leglátványosabb stílusú kyokushin versenyző volt, ráadásul a maga 70 kilójával kifejezetten kicsinek számított a Kyo élmezőnyében. A súlyából fakadó hátrányt valami elképesztő erővel, mozgékonysággal és találékonysággal kompenzálta (01:01, 01:05). Persze benne volt, hogy remekül bírja az ütéseket – ez a Kyóban alapkövetelmény –, de az ellenfelei is jól bírták. És mégis… (01:19, 01:27).

Lehet azon lamentálni, hogy a kyós szabályok mennyire életszerűek. Szerintem azok. Az ütéseket-rúgásokat teljes erővel viszik be, és nincs védőfelszerelés. Igen, érezhető a küzdelmen, hogy nincs fejre ütés, viszont ehhez képest meglepően sok a fejen történő KO. – és ezekben a fejrúgásokban a kontroll árnyéka sincsen (01:10, 01:14, 01:32). Az is igaz, hogy ha a földön fekvő ellenfelet is lehet támadni, valószínűleg Kenji Midori sem kockáztatja meg a klip elején látható rúgást (00:13), de ezek a szabályok ilyenek, és ő maradéktalanul kihasználta a lehetőségeit. Tökéletes időzítésének és egyensúlyának köszönhetően, nemegyszer küldte a földre nála jóval nagyobb ellenfeleit (00:38, 00:49).

Tudom, sokan vannak, akik éles küzdelemben nem szívesen használnak fejrúgásokat. Joggal. Ugyanakkor ebből a klipből is látszik, hogy ha nem tökéletes a blokk, át lehet rúgni (01:02, 01:14, 01:16, 01:20). Szóval, azért a rúgáson is múlik, mennyire kockázatos a dolog. Másképp fogalmazva: van az a rúgás, amit nem köszön meg az ember. Mindez csupán nyújtás, erősítés és gyakorlás kérdése.

Ramon Dekkersben minden megvan, ami egy jó bunyóshoz kell. Erős, kemény, agresszív, és nem adja fel. Őt igazán nem lehet azzal vádolni, hogy bohóckodik a ringben. Új színt hozott a muay thai világába – és talán az első volt, akinek a thaiföldi meccseit itthon is közvetítették.

Sikereit elképesztő ütőerejének (01:47) és rúgásainak (02:08, 03:35) köszönhette. Legendásan laza volt a lába – 01:10-nél az a rúgás az egyik kedvencem (az csak hab a tortán, hogy az ellenfele elkapta Dekkers lábát). Nem törődött a sérülésekkel (03:20), szívesen odaállt verekedni (01:33). Megragadta a kínálkozó lehetőségeket (01:44) – 03:27-nél nagyon ott van a könyökös, de az is klasszikus pillanat, amikor epehólyag 21-en bontja a fogást (02:46). Egyénként az egyik legnevezetesebb kettős kiütés is az ő nevéhez fűződik (03:59). Én mindig szívesen nézem, mert kevesen tudták úgy pörgetni a bunyót, mint ő (02:10).

Nem hitt a pontozásos győzelemben. Amikor versenyzett, nem elegáns akart lenni, és nem a bíróknak próbált tetszeni. Le akarta darálni az ellenfeleit. Rendszerint sikerrel. Ma versenyzőket nevel. Még visszatérünk rá.