– Remélem, nem sértődtél meg – folytatja. – Én komolyan gondoltam, hogy időnként beszélgethetnénk – dobja hátra ismét a haját. – Igaz, azóta nem jelentkeztél…

Kiszárad a torkom. Nem tudok mit felelni.

– Elég sok minden szakadt ránk – mondom végül rekedten.

– Natalia azt mondja, egész jól masszírozol – folytatja. – Kitől tanultad?

– Izanagi szantól az alapokat. Hogy ha baj van, tudjunk segíteni. És Alextől is felszedtem még valamennyit, amikor az életpontok támadását tanította. Azt mondta, nem árt tudni, hogyan kell rendbe hozni, amit szétbarmolt az ember.

– Pontosan – bólint komolyan Szilvia. – Ha gondolod, kicsit belemélyedhetnénk ebbe egyszer. Pontmasszázzsal csodákat lehet művelni. Például növelheted a teljesítményedet edzés közben. Akár így is…

Ujjai lágyan köröznek az alkaromon. Tényleg mélyül a légzésem, és jóval élénkebb leszek. Olyan, mintha magamba döntöttem volna egy nagy adag energiaitalt. Elég szkeptikus vagyok mindenfajta csodaszerrel szemben, azonban úgy tűnik, ez valóban működik. El kell ismernem, hogy Szilvia nem csak a lovakhoz ért. Ezt tényleg jó lenne megtanulni.

– Milyen? – kérdezi.

– Kicseréltek – vallom be.

– Akkor jó. – Rám kacsint és felnevet. – Szerintem ideje, hogy kérjük a számlát.

Az órámra pillantok. Igaza van. Alaposan elfecsegtük az időt. Szilvia fizet – nálam nincs pénz –, azután kisétálunk az utcára.

– Szerintem az lenne a legjobb, ha külön mennénk vissza – mondja, amikor már kint vagyunk. Először meglep a kérése, ám egy másodperccel később már belátom, igaza van. Persze, nem csináltunk semmit, csak elbeszélgettünk egy kicsit, azonban egyáltalán nem lenne jó, ha bárki félreértené a helyzetet.

Bár ki tudja.

Egyfelől elfogadom a döntését, másrészt viszont meg vagyok sértve. Szilvia láthatóan kedvel, ugyanakkor legfeljebb eldugott kávézókban hajlandó szóba állni velem. Valahol titkon arra vágyom, hogy igenis együtt menjünk vissza a szállodába, hadd lássa mindenki, hogy csípi a fejem. Ezen rágom magam, míg különféle kerülőutakat választva hazafutok. Közben Bécs már éledezik, egyre többen járnak az utcán, egyáltalán nem olyan kihalt, mint amikor lejöttem. Már csaknem visszaérek, amikor hirtelen ráébredek, hogy ami történt, sokkal jobb mindennél, még annál is, mintha kéz a kézben érkeznénk.

Közös titkunk van Szilviával.

Március 19.

Kipréselem a levegőt, és ezzel egyidejűleg a magasba nyomom a súlyzót. Lassan eresztem vissza a rudat a villába. Felülök a padon, és újabb tárcsákat teszek a rúdra. Minden sorozatnál növelem a súlyt. Míg ezzel bíbelődöm, lassan rendeződik a szívverésem. Visszafekszem a padra, eligazgatom a hátamat, és kiemelem a villából a rudat. Lassan engedem a mellkasomig, majd elkezdem a szériázást. A vége felé járok, nagy súlyokkal dolgozom, úgyhogy ez már a hatos sorozat. Nem kapkodok, hagyom, hadd dolgozzanak az izmok. Amikor befejezem, ismét felülök, iszom egy keveset, hogy pótoljam a folyadékot, és felrakom az utolsó sorozat tárcsáit.

Régen mindig a fekvenyomással kezdtem, mostanában ezt hagyom a végére. Váltogatom az edzésmódszereket. Nem szálkásítok, kockahasra se gyúrok – ezt meghagyom a szépelgő hülyegyerekeknek. Egyértelműen a testtömegnövelés a cél. Az elején persze nagyon nekiszaladtam, egyre nagyobb súlyokkal dolgoztam, de Fedor bá’ még idejében leállított, és elmagyarázta, hogy az izületeim csak jóval lassabban fogják követni az izmok fejlődését. Nem hagyja, hogy a magunk feje után menve rángassuk a súlyokat. Mindenki személyre szabott edzéstervet kap – igaz, valamennyi sráccal megbeszélik, ki mit szeretne. Ennyiben liberális a dolog. Az edzésterv betartatásában, az edzés menetében viszont nem. Sose vagyunk egyedül a súlyzóteremben. Igor bá’ vagy Fedor bá’ mindig itt van velünk. A többi tanár is gyakran lenéz, de nem szólnak bele az orosz munkájába.

Fedor bá’ nem tűri a dumálást. Itt csak a vasak koccanása, a drótkötelek surrogása, és egy-egy hangosabb nyögés tölti be a termet. Bár a súlyzózás teljes embert és maximális koncentrációt kíván, csaknem olyan pihentető, mint a reggelenkénti futás. Annyira persze nem lehet elszállni, ez a tevékenység jóval változatosabb, mint vég nélkül róni egymás után a köröket, ennek ellenére majdnem olyan hatékonyan kiszakít a mindennapok taposómalmából. Mire végzek, kocsonyásak az izmaim, és minden feszültség kiszáll belőlem. Ilyenkor egész más szemszögből látom a világot.

(Folyt. köv.)