A valóságos és a valóság

A született misztikusok másként érzékelnek, mint a nagy többség. Nem azért, mert nem látják, hallják, érzékelik azt, amit a többiek, hanem mert olyan dolgokat is látnak, hallanak, érzékelnek, amit a többi ember nem. A született misztikus rendszerint nem logikai úton oldja meg a problémákat, hanem ráérez a megoldásra – esetleg megálmodja, vagy látomások révén világosodik meg. A valósággal párhuzamos, érzésekre épülő, alternatív világot épít magának.

A misztikusok eszköztára a harcművészet elsajátítása során hatékony segítséget jelent. A meditációs gyakorlatok révén az ember gyorsabban találja meg az egyensúlyát, éli be a távolságot, növelheti a sebességét, harmonizálhatja a különböző izomcsoportok munkáját, ismerheti fel öntudatlanul a másik ember szándékát, stb. Ha jobban belegondolunk, ez egyáltalán nem meglepő: a harcművészet a magas ismétlésszámra épülő rendszer, és ebből fakadóan a mintázatok viszonylag gyorsan beégnek az ember agyába. Minden feltétel megvan ahhoz, hogy a misztikus megközelítés optimálisan működhessen.

A dinamikus meditációk során érzésekkel dolgozunk. Olyan dolgokat élünk át, amelyek valóságosak, de nem a valóság. Ezeket a tapasztalatokat hajlamosak vagyunk realitásként kezelni, de az érzéseinket – bármennyire intenzívek is tudnak lenni időnként – nem feltétlenül érdemes kikezdhetetlen igazságként, a dolgok origójaként kezelni. A legtöbben valószínűleg már érezték úgy, hogy nem képesek a szerelmük nélkül élni, de az élet elég gyakran rácáfol erre az érzésre. Viszont, ha harcművészetről van szó,  érdemes megfigyelni, hogy mi történik valójában egy dinamikus meditáció során a testünkben, és mi váltja ki a gyakorlat során átélt érzést,  illetve azt, hogy ez az érzés milyen fizikai változásokkal jár – bár a legtöbb misztikus nem jut el ide, ami számos probléma forrása.

A misztikus megoldások ugyanis remekül működnek, amíg ismerős terepen mozog az ember. Ha kellő mennyiségű adattal, skillel rendelkezünk, nincs szükségünk arra, hogy végiggondoljuk a problémákat. Agyunk első rendszere is megbízhatóan megoldja a helyzetet. Ha mindez misztikus élménnyel párosul – amire van esély, hiszen a misztikus gyakorlatok deklarált célja ennek megteremtése – könnyen azt hihetjük, hogy a tévedhetetlen megoldások a misztikus lelkiállapotból fakadnak. A misztikus tapasztalat persze nagyon is valóságos, hiszen átéljük. Ugyanakkor az érzéseink, bármennyire is valóságosak, nem azonosak a valósággal. 

Épp ezért az ismeretlen terepen mozgó misztikusok elképesztően nagyokat szoktak tévedni. Míg a szakmájukban vagy jól ismert közegben 100%-os biztonsággal választják a tökéletes megoldásokat, ha kilépnek a komfortzónájukból – misztikus állapot ide vagy oda – legfeljebb a matematikai valószínűség arányában hoznak helyes döntéseket.

Van, aki úgy reagál erre, hogy nem vesz tudomást a kudarcról, és csak azokra az élményekre összpontosít, amelyek alátámasztják az elképzeléseit. Más úgy véli, hogy az adott pillanatban elvesztette a kapcsolatot a természetfelettivel, és többet kell gyakorolnia, hogy folyamatosan egy legyen vele.

A szakrális tudás

A miszticizmus és a szakrális tudás azonban két külön dolog, még akkor is, ha a szakrálisnak tekintett alapművek is egybemossák a kettőt. A szakrális tudás birtokosa kapcsolatban áll a természetfelettivel, és ezért nem vonatkoznak rá a hétköznapi lét törvényei: vízen jár, képes legyőzni a halált, kettéválasztja a tengert, stb. Ennek legtömörebb megfogalmazása így hangzik:

„Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.”

Ezzel a mustármagnyi szakrális tudással vagy rendelkezik valaki, vagy nem. A miszticizmus viszont túl esetlegesen, illetve meghatározott körülményekhez kötötten működik ahhoz, hogy a szakrális tudás kapuja legyen. A misztikus gyakorlatokat érdemes a helyükön kezelni: olyan pedagógiai eszközök, amelyek felgyorsíthatják a tanulás folyamatát. A misztikusok eszköztárát felhasználva úgy is eredményesek lehetünk, hogy közben nem tudatosodik bennünk, mi történik valójában – de persze megkönnyíti megértés folyamatát, ha a későbbiekben azt elemezzük, mit csinálunk jól, és nem azon töprengünk, hogy mit csinálhatunk rosszul.

A misztikus tapasztalatok révén – bármilyen varázslatosak is legyenek – nem szerezhetjük meg a szakrális tudást. Saját korlátainkat átléphetjük, de az emberi korlátainkat nem. A misztikus gyakorlatok, a misztikus pillanatok révén elérhetjük, az emberi teljesítőképesség csúcsát, azonban bármennyire is emberfelettinek tűnik az eredmény, valójában nagyon is emberi – mechanikai, fiziológiai, pszichológiai magyarázata van. Épp ezért, mint ahogy azt az írás elején is mondtam, bár a harcművészetek ezer szállal kötődnek a miszticizmushoz, a harcművészetek gyakorlása révén senki se tesz szert szakrális tudásra. A harcművészet, mint minden más művészet, megadhatja a spiritualitás illúzióját, ez azonban bármennyire is valóságos tapasztalat, nem a valóság.

A cikk első részét itt tudod elolvasni