Amióta szteroidok berobbantak a bunyóba, erősen megkopott a titkos harcművészeti technikák mítosza. A száz kiló fölötti, robbanékony izomtömeget nehéz testmechanikával semlegesíteni. A legtöbb ember előtt két út áll: vagy rácuppan a kémiai segédanyagokra, vagy nyit az eszközös küzdelem felé, hogy kiegyenlítse a tömegéből és izomerejéből fakadó hátrányokat.
Az én fiatal koromban a nuncsaku volt a ropik titkos fegyvere, ma inkább a kés és a vipera a menő. Mindkettő precíziós fegyver, aminek hatékonyságát rengeteg tényező ronthatja az ellenfél testén rengő hájtól, a téli ruházatig, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy stresszhelyzetben mennyire képes valaki milliméterre pontosan végrehajtani egy adott technikát. Ahhoz, hogy pl. a viperával eredményesen támadható célpontokat – ujjak, csukló, könyék, térd, boka, halánték, szem, nyak – a ránk robbanó ellenfélen 100%-os biztonsággal eltaláljuk, rengeteget kell gyakorolni. (Nem, nem annyit, mint gondolod: annál sokkal többet.)
Értem én, hogy az embernek biztonságérzetet ad, ha kés vagy vipera van nála, de ha valaki eszközhöz nyúl, akkor minimum a testi épsége, de az is lehet, hogy az élete a tét – és nagyon fájdalmas tud lenni éles helyzetben, ha valaki nem uralja az eszközt, amit használ.
A Dog Brothers kilépett az eszközös küzdőstílusok komfortzónájából. Ráadásul ezek a srácok megfelelő tömeggel rendelkező, jól képzett, full contact bunyósok, akik a meglévő pusztakezes alapjaikra építik rá a fegyvereket. Bár minimális védőfelszerelést használnak, látni lehet, hogy az eszközös találatoknak nincs feltétlenül stophatása – és persze a küzdelmek sem úgy néznek ki, ahogy azt az ember pl. egy kali/escrima edzés alapján képzelné.
Ezekben a bunyókban sok minden előkerül: egy bot (00:33), két bot (01:53), kés (00:35), nuncsaku (01:23), lánc (01:43, 01:48, 02:06), hosszú bot (01:58), machete (00:39). Van, hogy különböző fegyvereket mérnek össze (01:23, 01:24), és van, hogy több támadóval szemben kellene életben maradni. Az utóbbi késharcban nem sok eséllyel kecsegtet (01:17, 01:19). A késharcban rendszerint mindkét fél halálos sebeket kap (00:49, 00:50). Nagyon ritka a tiszta megoldás (00:41, 00:45, 01:26), és ezekben az esetekben a szerencse legalább annyira számít, mint a sokéves gyakorlás réven megszerzett szaktudás.
Már írtam, hogy az eszközös találatok nem minden esetben állítják meg az ellenfelet (02:57, 03:13, 03:22, 03:25, 03:29). A fegyveres küzdelmek nemegyszer puszta kézzel folytatódnak (00:58, 01:01, 01:30, 03:01, 03:03, 03:11, 03:17), és viszonylag gyakran a földön dőlnek el (01:11, 01:39, 02:39, 02:44, 02:46, 02:48, 03:21, 03:27, 03:28). Persze ha több támadó van, egészen nem annyira jó ötlet gyurmázni.
Nem arról van szó, hogy ne lenne érdemes eszközös küzdelmet gyakorolni, de nem feltétlenül az működik elsődlegesen, amit sok helyen tanítanak. Tegyük hozzá: időnként bejönnek az edzőtermi skillek (01:15, 01:55, 02:03, 02:27, 02:31), viszont vannak meglepő tapasztalatok (01:01, 01:06, 02:34). Például az, hogy egy pasi csajon próbál eladni egy hererúgást (01:35).
A sérülések persze elkerülhetetlenek ebben a műfajban (01:04, 03:37), de ahhoz képest, hogy csak a maradandó roncsolásokat kivédő védőfelszerelést használnak (sisak, kesztyű, gyakorlókés), egyáltalán nem olyan az eszközös küzdelem képe, mint ahogy azt az övükön késsel, viperával pompázó srácok elképzelik.
Az erő és a tömeg itt is döntő, és ahhoz, hogy a fegyver nagy biztonsággal kiegyenlítse az ellenfél fizikai fölényéből fakadó hátrányokat, legalább annyi munkát kell beletenni, ami már egy pusztakezes rendszer elsajátítása esetén is komoly esélyt jelent az utcai bunyóban.
