A judo rendkívül népszerű volt a maga idejében. Úgy tartották, ez olyan humánus önvédelmi rendszer, ami a lágyságot szegezi szembe az erővel, a saját energiája révén győzi le a támadót, és mivel mellőzi az úgynevezett „veszélyes technikákat”, még az ellenfél testi épségét sem veszélyezteti.
Ahogy mind szélesebb körben elterjed a világban, a judót övező misztikus köd egyre átláthatóbbá vált. A titokzatos fogásokról kiderült, hogy többségük az európai küzdősportokban is megtalálható, és hogy a hatékonyság kulcsa nem a csupán a kiválasztottak által ismert technikákban, hanem a folyamatos és kitartó gyakorlásban rejlik. Aztán a judo olimpiai sportág lett, és ezzel együtt lassanként elveszítette harcművészetként a varázsát.
Mindez azért furcsa, mert az állandó versenyzés egyike a legjobb szűrőknek. A folyamatos összecsapások során a rendszerből kikopnak a kevéssé használható technikák, és csak azok a fogások maradnak, amelyekre száz százalékig lehet támaszkodni. Persze, ezzel együtt elvész a filozófia és a tradíció, de cserébe rendkívül gyakorlatiasak lesznek az edzések.
Ennek ellenére a judót egyre kevésbé tekintették hatékonynak éles küzdelemben. Elterjedt az a nézet, hogy „a judo meghal, ha a másikon nincs ruha”, és nagyon sokan azt gondolták, hogy azokban a helyzetekben, amikor megengedettek az ütések-rúgások, a judósoknak nincs sok esélye.
A kevert harcművészeti versenyek megmutatták, hogy a földharc nélkülözhetetlen eleme a harcművészeteknek, és ezzel együtt előtérbe kerültek az elsődlegesen birkózásra épülő stílusok. Az MMA versenyeken természetesen a judo is megmérettetett. A mai videón Melvin Manhoef csap össze Josihiro Akijamával.
Manhoef ezen a mérkőzésen is a szokott lendülettel kezd. Akijama két, tapogatózó rúgását (01:19, 01:22) követően a holland magához ragadja a kezdeményezést. Egy emberes combossal indít (01:24), azután lezavar egyet (01:25), majd végigkergeti a japánt a szorítón (01:28). Egy pillanatra úgy tűnik, Akijamának sikerül összeszednie magát (01:29), de Manhoef pár másodperccel később komolyan rákapcsol (01:32). Aztán, amikor úgy látja, eljött a pillanat, felkapja, és a földhöz vágja ellenfelét (01:45).
Valószínűleg ő lepődik meg legjobban, hogy a japán szemvillanás alatt fordítani tud (01:47). Most Manhoef kerül szorult helyzetbe (01:58). A holland azonban talpra küzdi magát (02:07), és kisvártatva ismét a földre teríti ellenfelét (02:30). Akajama kontráz (02:31), de Manhoef ezúttal nem veszti el az előnyt, a japán mögé kerül (02:34), és sikerül ráfognia a lábára (02:38).
Újból kiemeli a másikat (02:39), csakhogy Akijama még a levegőben átveszi az irányítást, és mire földet ér, már ő van jobb helyzetben (02:40). A holland megpróbál kifordulni (02:43), ám a földharcban egyértelmű a japán fölénye (02:47). Módszeresen helyezkedik, fog rá Manhoef kezére, és csinálja meg a karfeszítést (02:54). Nem egészen két perc alatt vége (02:56).
