Bár senki se látott még eleven ninját – itt nem a tabiban rohangáló nyugatiakra gondolok, hanem az igaziakra – , mindenki pontosan tudja, hogyan kell kinéznie: viseljen fekete öltözéket, hajigáljon shurikeneket, vakondként másszon a föld alatt, értsen a méregkeveréshez, lopódzzon be észrevétlenül a legszigorúbban őrzött helyekre, bánjon magas szinten a karddal, kamával, lánccal, kunai-jal, naginatával, shukóval, fújjon a szájából mérgezett tűket az ellenfeleire, kapja el a fogával a rá kilőtt nyílvesszőket, ugorjon fel helyből a házak tetejére, és ha sarokba szorítják, tűnjön el egy füstfelhőben.

Minimum.

Csak az a gond, hogy egyetlen ninját sem ismerek, aki mindennek akár a tizedét is tudná. Ami azért furcsa, mert a ninjutsut az egyik legsokoldalúbb harcművészetnek tartja a szakirodalom. Akárhonnan nézem, a ninja már-már a superman kategóriába tartozik. Egyesek persze megpróbálják a hollywoodi filmiparra kenni a legendákat, de ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. A ninja figurája nem az amerikai filmrendezők agyából pattant ki.

Bár gyakorlói szerint a ninjutsu több mint ezer éves múltra tekinthet vissza, ennek a ninják történetein kívül nemigen van nyoma. Azok, akik a ninjutsu gyökereit kutatják, rendszerint a mitikus történeteket lejegyző, ősi japán krónikákhoz nyúlnak vissza – csakhogy ezek a szamurájok tetteit örökítik meg. Bár egyesek szerint a ninják egyfajta japán Robin Hoodként védelmezték a parasztokat az önkényeskedő szamurájokkal szemben, a legtöbb ninjaiskoláról kiderül, hogy valójában kicsit szokatlan elemeket is magába fogadó szamuráj ryu. Másképp fogalmazva: előbb-utóbb minden ninjából kibújik a szamuráj.

A ninják eredetének másik elmélete szerint a polgárháborúban felperzselt falvak túlélői felhúzódtak a hegyekbe. Ott kis közösségek alakultak, és ismét elkezdtek földműveléssel foglalkozni. Természetesen arra az örömhírre, hogy itt élelmiszertermelés folyik, megjelentek a környék vámszedői. A hegyi falvak lakosai – hogy megvédjék a terményeiket – védekezni kezdtek, és az évszázadok során kifejlődött egy, a szamurájok lovagi hadviselésétől gyökeresen eltérő harci rendszer, amelyik a csapatmozgásra, álcázásra, megtévesztésre, lesből való támadásra helyezi a hangsúlyt.

Hogy tovább bonyolódjon a kép, maguk a ninják a tenguktól származtatják magukat. A tenguk természetfeletti képességekkel rendelkező, madár- vagy manószerű meselények. Időnként hegyi aszkétaként (yamabushi) ábrázolják. A tenguk kitűnő vívótudásukról ismertek (a legendák szerint több népi hős tanulta a tenguktól a kardforgatás művészetét), és előszeretettel lopnak kisgyerekeket (e téren a mi zsákos emberünkkel rokoníthatók).

Ez kapásból olyan három eredetmonda, amit csak nagy nehézségek árán lehetne közös nevezőre hozni. A következő posztban innen folytatjuk.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

(Folyt. köv.)