Számos irányzat van, amelyik csukló-, könyvék-, váll, stb. feszítésekkel kezdi az oktatást. Ennek több oka lehet. A gondok mindig akkor kezdődnek, amikor önvédelmi technikák jelszóval mutatják be ezeket az elemeket. Nem arról van szó, hogy ne lehetne eladni az ilyen jellegű fogásokat egy baráti huzakodás során. Működnek. Még azt is elhiszem, hogy valaki utcai helyzetben képes eladni ilyesmit. De próbáljon meg valaki gyakorlott birkózón végrehajtani egy csuklódobást – mármint úgy, hogy a másik nem akarja…
És akkor még szó se volt arról, hogy egy ütő kezet kéne elkapni, és feszíteni. Persze vannak irányzatok, amelyek kifejezetten az ilyen jellegű megoldásokra specializálódtak, csak ezeket viszonylag ritkán lehet látni full contact összecsapásokon. Ha igen, akkor rendszerint nem a stílusra jellemző technikákkal győznek. Nem akarom túlértékelni a versenyek szerepét, de eltagadhatatlan, hogy a működőképesség szempontjából egyfajta szűrőt jelentenek.
Ráadásul ezek a technikák legtöbbször valami nyakatekert helyzetet modelleznek. Természetesen nem az elvekkel van a baj: „Tegyük, fel, hogy a másik megfog…” Gondolom, mindenki hallotta már ezt a mondatot. Csak vannak, akik viszonylag ritkán gondolkoznak el azon, hogy miért fog meg a másik. Egész biztosan nem azért, hogy végrehajtsák rajta a csuklódobást. Maga a fogás csak egy technika első lépése. Ugyanúgy, ahogy az ütés is. Éles helyzetben nemigen fordul elő az a dojóban sűrűn látott helyzet, hogy az ütő kéz kint marad. Nem beszélve a másik kézről. Amikor a támadó fog, vagy üt, azt célzatosan teszi. És természetesen nem áll meg az első pofon után. Ilyenkor egész biztos becsúszik néhány kósza találat. Ezzel csak egy dolgot lehet csinálni: bírni kell…
Nem arról van szó, hogy ne lehetne alapelveket – talajhoz való tapadást, egyensúlyelvételt, testmechanikát, a támadó és a védekező egységét, anatómiát, stb. – kitűnően oktatni ezen a módon, csak tisztázni illik, hogy mi a gyakorlatok célja. Ugyanakkor van olyan helyzet, amikor kifejezetten érdemes feszítésekben gondolkozni, és ez a földharc. A szűk mozgástér, illetve az, hogy a talajon viszonylag könnyű bázist adni a technikáknak végtelenül hatékonnyá teszi ezeket, az állóharcban kevéssé eladható fogásokat. Nagy kérdés, hogy a feszítéseket miért kezelik viszonylag kevés dojóban a helyükön, mindenesetre Erik Paulson azok közé tartozik, akik a gyakorlati alkalmazás szemszögéből közelítik meg a harcművészeteket. Még akkor is, ha az általa bemutatott drill nem a küzdelem modellezése.
A kiindulás ugyanis végtelenül célszerű: hol működnek ezek a technikák? A földharcban. Akkor nézzük a földharc alkalmazásokat (00:39). Paulsonnál még az olyan ninja-trükkök is hihetők, mint az orr befogása (00:43). A kínai orvoslás emélete nélkül használja a kyusho pontokat (01:18), és nála még az aikido jellegű mozgáskövetés is természetesnek tűnik (01:27).
Van ez így.