Csak két lényegi pont van, ami nem illik a láncba: a Briztina Magazin riportere ellen elkövetett merénylet Belgrádban, és a kijevi zavargások. Ebben a két esetben nem találok semmilyen közvetlen utalást, valami mégis azt súgja, a cég érintett lehet ezekben az eseményekben is. Persze tudom, hogy a világhálón bármelyik multiról néhány óra alatt össze tudok szedni ugyanilyen mennyiségű „terhelő” adatot. Ezt mégis másként kezelem. Közben azon gondolkozom, hogy talán a szakmai gyakorlat feladványának is több lehetséges megoldása van, akár egy másod- vagy harmadfokú függvénynek. Persze az is lehet, hogy inkább egy bűvös négyzet: akárhonnan indulok el és akármerre haladok, mindig ugyanazt a végeredményt kapom. Nem tudom, melyik hasonlat a nyerő, de mindkettőtől egyformán ideges leszek. Ebben a pillanatban nagyon vágyom rá, hogy a végére tudjak jutni ennek a dolognak.

Dehát ez szinte teljesen reménytelen. Egyelőre rengeteg a fehér folt a történetben, és folyton elakad a nyomozás. Ha az eszemre hallgatok, már rég hagytam volna a fenébe, azonban a tudatalattim olyan, akár a kotorékeb: nem ereszti a zsákmányt, újabb és újabb részleteket cibál a felszínre, ami arra késztet, hogy folytassam.

Bőszen jegyzetelek, nehogy bármi is kiessen a fejemből. Beindult az agyam, szórom az ötleteket. Tudom, hogy ha nem jegyzem fel őket, holnapra már csak a kínzó emlék marad, hogy sikerült megoldanom valamit, de fogalmam sincs, mi volt az, és hogyan jártam a végére. Tollam sebesen szántja a füzetemet. Amikor felpillantok, elkapom Fedor bá’ elismerő pillantását. Bízom benne, hogy nem akarja felolvastatni az órai jegyzeteimet. Nem tenne jót a kettőnk viszonyának.

Sokadszorra érzem úgy, hogy végre sikerült felfejtenem a rejtélyt. Tény, hogy minden eddigi áttörés közelebb vitt a célhoz, ennek ellenére még nem látom át, mire megy ki a játék. Azért a szereplőket legalább sikerült beazonosítanom, ami komoly előrelépés. Ha az ember tudja, kik vannak a pályán, könnyebb meghatározni, mi lehet a tét. Most, hogy a PASTRUJNO a látókörömbe került, határozottan úgy érzem, megfogható közelségbe került a megoldás. Igazából nem tudok sokat a cégről, de egy sor esemény hozzá köthető. Úgy vélem, egyelőre mindegy, milyen szerepet játszik a történetben. A lényeg, hogy feltérképezzük tevékenységi körét.

Szünetben megosztom a felfedezésemet a többiekkel. Marko rezzenéstelen arccal hallgat, Kálmán először izgatott lesz, aztán rájön, hogy fogalma sincs, miről beszélek, Stefi meg kifejezetten ellenséges.

– Mi van, most át akarsz ruccanni Kijevbe vagy Moszkvába? – kérdezi gúnyosan. – Attól függően, hogy hol van ennek a PASTRUJ… izé… szóval a cég központja? – teszi hozzá magyarázóan. – Ha már így belejöttél, kereshetnél olyan multit, aminek a Kanári-szigeteken van a központja.

– Most mi bajod van? – kapom fel a vizet.

– Az van, hogy kurva jó volt a pécsi kirándulás, és nagyon örülök, hogy sikeresen feltérképeztük Palotás Kristóf kapcsolati hálóját, sőt Alexét is, amihez jelzem, elég lett volna egy emil vagy telefon, hiszen elég jóban vagy vele, de majd’ megszakadtam, amíg pótoltam a kiesett két napot, és ha el akarod cseszni minden hétvégénket emiatt a szar miatt, akkor azt kockáztatjuk, hogy kibasznak mindannyiunkat. Szerintem feküdjünk rá a tanulásra, és hagyjuk a fenébe ezt a nyomozósdit. Legfeljebb elbukjuk a szakmai gyakorlatot… és akkor mi van? Lesz még két évünk rá, hogy ilyesfajta rejtvényeken rágódjunk. Kaptunk egy esélyt, és nem élünk vele. Akkora tragédia?

Nem felelek. Valahol igaza van. Mégse vagyok képes feladni. Egyedül viszont nem fog menni. Kell a többiek segítsége is. Egyelőre mégse izmozok a dolgon. Vállat vonok, és visszavonulót fújok.

– Csinálj, amit akarsz – felelem. – Nem kényszerítelek semmire.

Otthagyom őket. Megnézem az órámat. Még bő öt perc van a szünetből. Hirtelen elhatározással megcsörgetem Nataliát.

– Szia, mi van? – kérdezi.

Röviden vázolom neki a helyzetet. Nem válaszol azonnal, pár pillanatig emészti a hallottakat.

– Ez nem semmi – feleli végül csendesen.

Elönt a verejték. Csak most jövök rá, hogy mindvégig erre a reakcióra vártam. Persze nem véletlen, hogy Natalia harapott rá a dologra a csapatból. Rajtam kívül ő foglalkozik a legtöbbet az anyaggal –  képben van. Neki volt először használható ötlete. Ő is szeretné kibogozni, akárcsak én. És talán a tegnap történtek is némi szerepet játszanak ebben.

– Kösz – mondom. – A többiek sajnos nem nagyon lelkesek.

– Ne foglalkozz velük – válaszolja. – Felugrom délután, és átszitáljuk az anyagot.

(Folyt. köv.)