Az a baj, hogy logikusan hangzik, amit mond. Miközben hallgatom, egyre inkább érzem, talán elszúrtunk valamit. Lehet, hogy végtelen kitartással evezünk olyan irányba, ahol semmi sincs? Csakhogy mindezzel szemben áll az adatok tömege. Minden, amit kiindulásként kaptunk, és minden, amit azóta megtudtunk, erre lök bennünket. Tények állnak szemben a spekulációval. Igaz, végtelenül logikus elmélettel, de akkor is, csupán egy elmélettel. Úgy döntök, nem megyek bele ebbe a játékba, hanem maradok az eredeti vágányon.

– Szóval mit tudsz a PASTRUJNO-ról? – teszem fel a kérdést, immár sokadszor.

Felsóhajt, és a kezemben tartott prospektusra bök.

– Hát, alapvetően kb. annyit, mint ti – válaszolja. – Sőt, ha elég alaposan átböngésztétek ezeket a szórólapokat, könnyen lehet, hogy leköröztök. Mint mondtam, a PASTRUJNO viszonylag friss szereplő ezen a piacon. Még az se biztos, hogy hosszú távon meg tudnak kapaszkodni itt. Persze az ő hátterükkel szinte kizárt, hogy ne sikerüljön. Ráadásul éhesek. Nagyon éhesek. És…

Ismét elhallgat. Fanyarul elmosolyodik és megrázza a fejét. Pedig most kezd érdekes lenni, amit mond.

– És? – teszem fel a kérdést nyomatékkal. Nem akarom, hogy másra terelődjön a szó. Érzem, hogy ez a dolog lényeges lehet.

Nem felel azonnal. Amikor megszólal, óvatosan latolgatja minden egyes szavát:

– Igazából semmi. Mármint semmi konkrétum. Valójában nem megfogható, csak ha az ember már évek óta nyomul a szakmában, lejön, amikor gond van valamivel. Márpedig a PASTRUJNO gázos. És ne kérdezzétek, hogy miért. Inkább afféle homályos benyomás. Talán az, hogy már rendesen benne vannak egy sor más ágazatban. Nem arról van szó, hogy ne lenne logikus, hogy megkísérelnek betörni erre a terepre. A vállalati védelemben rengeteg pénz van. Inkább az a meglepő, hogy milyen gyorsan sikerült gyökeret verniük.

– Erre gondoltál, amikor azt mondtad, éhesek? – akasztja meg Stefi.

A legszívesebben pofán vágnám. Szerencsére Zsolt nem zökken ki. Bólint a kérdésre.

– Két év alatt szinte teljesen befúrták magukat a piacra. Találtak egy addig még kiaknázatlan piaci szegmenst: ők a konditermek, sportközpontok védelmére szakosodtak, ami eddig még senkinek se jutott eszébe. Elvégre ki olyan hülye, hogy bemenne balhézni egy rakat izomember közé? A PASTRUJNO mégis villámgyorsan meggyőzte az érintetteket, kössenek velük üzletet. – Felemeli a kezét, mielőtt bármit is mondhatnánk. – Nem, ne gondoljatok a klasszikus védelmi pénzes bulira. Már a huszonegyedik században vagyunk. Ha egy külföldi nekiállna gengszterkedni Európában, villámgyorsan rács mögött találná magát. Kizárt, hogy erről lenne szó. Mégis, a PASTRUJNO emberei ott vannak szinte az összes edzőteremben. A legtöbb helyen ők állnak a pult mögött. Nem afganisztáni veteránok. A legtöbbször fiatal srácok, vagy csajok, mint ti. Bevándorlók. Harmadik-negyedik generációs törökök, bosnyákok, esetleg kelet-európaiak. Persze, mindez teljesen legális. Csakhogy a sportban hatalmas pénzek mozognak. Legális, de nem száz százalékig legális összegek. Sose láttam adóellenőrt, aki bement volna egy sportközpontba. Én edzőteremben még nem kaptam számlát. És ahol nem kérik számon a szabályokat, ott előbb-utóbb felpuhulnak a keretek. A PASTRUJNO ebben a közegben tudta megvetni a lábát, ami azért több mint figyelemreméltó. A másik terület, amire ráálltak, az adatvédelem. Csakhogy ez megint kétélű dolog. A sikeres elhárítás titka, hogy képben legyél. Tudnod kell az ellenfelek minden rezdüléséről. Ha van homályos mezsgye a vállalati védelemben, hát ez az.

Megköszönjük a segítséget, és elbúcsúzunk. Kicsit még ténfergünk a végtelen csarnokban, de nem sikerül rákattannunk a hely ritmusára. Amire kíváncsiak voltunk, megtudtuk, sőt talán még többet is. Míg visszamegyünk a szállodába, szótlanul forgatom magamban az új információkat. Még nem tudom, mi köze lehet mindennek Alexhez, Palotás Kristófhoz, vagy a gyógyszerészeti konferenciához, azonban egyre biztosabb vagyok benne, hogy lassacskán összeáll a kép.

Március 15.

A nemzeti ünnepet gyakorlatilag Bécsben töltjük. Az utóbbi öt évben mindig külföldön vagyunk ezekben a napokban. Igaz, előtte se kerítettünk túl nagy feneket a dolognak. Március 15-én mindenki kokárdával jár, ám sose rendezünk műsort vagy ilyesmit. Ahogy Misi bá’ mondta egyszer: a ’48-as forradalommal és a szabadságharccal kapcsolatos tényeket történelem órán tessék megtanulni, és nem az iskolai ünnepély során. Ami azt illeti, Dani bá’ mindent megtett, hogy ezen a téren is biztos tudással rendelkezzünk. Különös gondot fordított rá, hogy belénk verje a nemzetiségi mozgalmak történetét.

„Ahhoz, hogy esélyetek legyen bármit is csinálni ebben a régióban, meg kell tanulnotok a másik fejével gondolkozni”, emelte magasba a mutatóujját. Ilyenkor mindig Szun cu jut az eszembe: aki a helyzet pontos ismerete nélkül bocsátkozik harcba, az veszíteni fog.

Az itt élő valamennyi nép szemszögéből nézve tanuljuk a történelmet. Nincs túl nehéz dolgunk. Össze vagyunk zárva: magyarok, szerbek, szlovákok, románok. Azt gyorsan megtanultuk, hogy ne a kulturális gyökereinkbe kapaszkodjunk. Az Alapítványnál csupán két dolog számít, az itt megszerzett tudás, és az egymásba vetett feltétlen bizalom. 

(Folyt. köv.)