Éles helyzetben nincs idő helyzetelemzésre. Reagálni kell. A harcművészet erre készít fel. A jól összerakott rendszer határozott választ ad minden szituációra, és nem ismeri a kételyt. Az edzések azt célozzák, hogy probléma esetén reflexszinten pattanjanak ki az emberből a működő megoldások. A harcművészetben a filozófia, és a gyakorlat tökéletes egységet alkot, amit csupán el kell sajátítani, hogy a továbbiakban ne legyen megoldhatatlan gond az életünkben.
A XXI. századi iskolai oktatás ezzel szemben alapvetően nem kész válaszokkal szolgál, hanem helyzetelemzésre és kreatív gondolkozásra tanít. Természetesen bizonyos dolgokat, mint például helyesírást vagy a szorzótáblát készségként kell tudni, de alapvetően a logikus gondolkozásra, és a helyzet felmérésére igyekszik építeni a problémamegoldást. Persze kérdés, hogy ha így van, miért gondoljuk, hogy a harcművészet gyakorlása javítja a diákok iskolai teljesítményét, és miért pont az egyetemeken vert leginkább gyökeret a reflexszerű válaszokkal operáló harcművészet.
A válasz a hagyományos harcművészet oktatás módszertanában rejlik. Bár a harcművészetben addig sulykolják a technikákat, amíg azok készséggé nem válnak, a tanulás folyamatában kulcsszerepet kap az analitikus gondolkozás, illetve az egyes technikák mikéntjének megértése.
Az, hogy ne csupán lemásoljunk, és beidegezzünk egy mozdulatot, hanem kielemezzük, és megértsük, mitől működik, az átlagosnál mélyebb anatómiai, mechanikai és élettani ismeretekre lesz szükség. Mozgásunk, reakcióink megértéséhez önmagunk megismerése jelenti a kulcsot, ráadásul ilyenkor nem csupán megértjük, hanem megtapasztaljuk a megoldást. A hagyományos harcművészetben azonban nem csupán a hatékony pofon a cél, legalább ennyire lényeges a tanulás folyamata, ami során elsajátítunk egy-egy mozdulatot. Valójában tanulni is tanulunk, és az itt beiskolázott módszerek bármely más tantárgy elsajátításánál hasznunkra lehetnek. És itt nem csak az a mód érdekes, ahogy megközelítünk egy problémát, elemeire bontva azt, hanem az is, hogy az egyes technikákban megtalálható alapelveket egy idő után felfedezzük más mozdulatsorokban, és egyéb élethelyzetekben is. A harcművészeti tudás absztrahálása, és kiterjesztése az élet egyéb területeire elősegíti, hogy a többi tanórán megszerzett ismereteinket is aktívan használjuk a mindennapok során.
Közel sem élünk olyan tudatosan, mint hinni szeretnénk. Az ember a nap minden percében dönteni kényszerül, és a felmerülő helyzetekre adott válaszaink többnyire nem alapos megfontolás eredménye-
ként születnek, hanem reflexszerűen reagálunk. Ez egyfelől abból fakad, hogy a legtöbb esetben nincs idő mérlegelni. Másfelől az ember biológiai lény, ami azt jelenti, hogy igyekszik a lehető legkevesebb energiát felhasználni, márpedig az analitikus gondolkozás komoly energiaveszteséggel jár. Az – egyébként az esetek többségében meglepően eredményes – intuitív megoldások során agyunk automatikus rendszere reflexszé vált válaszokat ad, az általa felismert (vagy felismerni vélt) helyzetekre. A történtek szinte azonnal koherens egésszé állnak össze bennünk, ami a probléma sikeres vagy sikeresnek vélt megoldása esetén kellemes magabiztossággal tölti el az embert.
Azokon a területeken, amelyekben valóban jártasak vagyunk, az intuitív döntések mögött komoly tapasztalat húzódik. Ilyenkor mélyebb elemzés nélkül is felismerjük a mintákat, és agyunk a helyzetnek megfelelő válasszal reagál. „Gondolkozás nélkül” is tudjuk mit kell tennünk, és végtelenül könnyedén birkózunk meg az akadályokkal. Kevés energiát használunk, sikeresek vagyunk, és ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az intuitív problémamegoldás ténye, és nem az adott területen szerzett gyakorlat miatt oldjuk meg lazán a gondokat.
Ez azonban könnyedén tévútra visz. Ha a kellő ismeretanyag hiányában nem látunk át egy területet, hiába próbáljuk intuitív módon megoldani a felmerülő problémákat, nagy valószínűséggel nem fogjuk felismerni a mintázatot. Ilyenkor – bár a reflexeinkből fakadóan a megszokott magabiztossággal cselekszünk –, csupán a szerencsén múlik majd a siker. És mivel agyunk még a véletlen halmazokban is képes rendszert felfedezni, ha kellő ismeretanyag, és elemzés nélkül igyekszünk úrrá lenni a helyzeten, könnyen kudarcot vallhatunk. A folyamat mélypontja, amikor önigazolásként különböző ellenünk irányuló összeesküvés elméletekkel magyarázzuk a sikertelenséget, vagy ezoterikus módszerek segítségével próbáljuk leküzdeni a nehézségeket.
A harcművészet gyakorlása során elsődlegesen önmagunk határait tanuljuk meg, illetve azt, hogyan reagálunk különféle konfliktushelyzetekben. Ami ezen túlmutat az az, hogy kellő ismeretanyaggal, pontos helyzetelemzéssel és szívós kitartó munkával lehet elérni az eredményeket. Ez teszi az iskolai oktatás hatékony eszközévé a hagyományos harcművészeteket.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
(Folyt. köv.)
