Két pont között a legrövidebb út az egyenes. Emiatt számos irányzat az egyenes vonalú mozgásokra helyezi a hangsúlyt. Más stílusok az emberi test anatómiájából kiindulva úgy gondolják, hogy a köríves mozdulatok a leghatékonyabbak. A belső erős harcművészetek mindezt megfejelik azzal, hogy a világmindenséget átható erőt igyekeznek beletenni az egyes technikákba – és ennek rendelik alá a mozgásanyagukat. Hogy ez se legyen ennyire egyszerű, az ősi filozófiai tanításokra építő rendszerek közül van olyan, ami szinte kizárólag egyenes mozgásokra és van, ami csak a köríves elemekre épít – azonban ezt a két iskolát rendszerint együtt tanítják.
Az egyenes vagy köríves technikákra való specializálódás nyugati rendszerektől sem idegen. Gondoljunk csak a tőrvívás és a szablyavívás közti különbségre. Az előbbi a villámgyors szúrásokra épít, míg az utóbbi elsődlegesen arra törekszik, hogy levágja az ellenfelet. Bár az első világháború katonaorvosok statisztikáiból tudjuk, hogy szuronyroham esetén a halálos sebesülések zöme szúrt seb volt, az is igaz, hogy a szúrás nem minden esetben teszi harcképtelenné az ellenfelet. A végzetes szúrást kapott ember nemegyszer tovább küzd, ami gyakran azt jelenti, hogy halála előtt még végez ellenfelével. A modern késharcban is komoly dilemma, hogy vágjon vagy inkább szúrjon az ember: a vágások sokkal biztosabban harcképtelenné teszik a másikat – persze csak akkor, ha nem akad vagy fordul el a ruházatban a penge, amire azért van esély. A szúrás nagy valószínűséggel halálos sebet ejt, de nem feltétlenül állítja meg a támadót.
A penge formája elárulja, hogy elsődlegesen szúrnak vagy vágnak vele, de ez persze nem ilyen egyszerű, mert az egyenes pengének is megvan a maga vágástechnikája, és az ívelt kaszakésekkel pedig gyakran a szúrást követően vágnak.
Hogy a fegyveres harcból alakultak-e ki a pusztakezes technikák, vagy fordítva, az eléggé „tyúk vagy tojás” probléma, az viszont biztos, hogy oda-vissza hatottak egymásra. Ennek ellenére a pusztakezes küzdősportok – mint pl. az ökölvívás vagy az MMA – csak addig alkalmasak önvédelemre, amíg elő nem kerül egy kés, ahogy azt már több esetben láthattuk.
Az irányzatok zöme, mivel nem köti őket a fegyver, vagy mert több féle fegyvert használnak – mint pl. a különböző hagyományos okinawai-, vagy muay thai stílusok – tökéletes egységként kezelik a köríves és egyenes technikák rendszerét. Gyakran elmondjuk, hogy a legtöbb köríves technika a végső szakaszban valójában egyenes, mint ahogy az egyenes technikák zöme köríves mozgáson alapul – de ez leginkább arra szolgál, hogy megtanítsuk a tanítványoknak, ne gondolkozzanak merev kategóriákban. A nagyobb tömegű emberek hajlamosak egy kis ívet tenni az egyenes ütéseikbe, hogy jobban ki tudják használni a testsúlyukat, míg a kisebbek inkább a gyorsan záporozó sorozatokra építenek – viszont minden támadás mögé száz százalékosan oda kell tenniük az egész testüket.
A köríves ütések és rúgások nem csak arra jók, hogy az ellenfél védekezését kikerülve más szögből és irányból támadjunk, hanem arra is, hogy szűkebb távolságból is rendesen oda tudjunk zúzni. Ahogy zárjuk a távolságot, villámgyorsan váltunk a körívesekre, belharcban pedig kipattannak a könyökösök, térdesek, és alkalom adtán a fejelések is. Hogy ki hogyan oldja meg az ilyen helyzeteket, egyéni harcmodor kérdése, de általános alapelv, hogy közelről inkább körívesekkel dolgozunk, míg messzebbről egyenes támadásokkal könnyebb elérni az ellenfelet.
Amikor kezdőket vezetünk rá az egyenes és körkörös mozgások közti összefüggésekre, az az elv is hasznos lehet, hogy – egyenes vonalon mozogva – a köríves technikák elől előre-hátra, az egyenes vonalú technikák elől jobbra vagy balra tudunk kitérni.
A körkörös mozgás a legtöbb technikában ott van: ütéseknél a rotációban, vagy az alap csípőmunkákban. Az ütések benyelése, vagy az ízületi feszítések anatómiája szintén a körkörösség elvére épül, bár a mozdulatok szűkítése során szinte észrevehetetlenné válnak ezek a megoldások – és emiatt tűnik úgy, hogy eltűnik a köríves és egyenes mozgások közötti különbség. Minél szűkebb a körkörös technika, annál nehezebb megkontrázni, és persze az is a rövid mozdulatok előnyeihez tartozik, hogy sokkal gyorsabbak, mint a látványos technikák.
Ahhoz, hogy kis karikák elvét a gyakorlatban is alkalmazni tudjuk, magas szintű önismeretre, testtudatosságra, tökéletes összpontosításra és időzítésre van szükség. Egyszerre kell lazának, robbanékonynak és könyörtelenül határozottnak lenni – hiszen ezek a technikák más dimenzióba helyezik az elvezetés és kitérés fogalmát. De a körkörösség elve túlmutat a test test elleni küzdelmen. Amikor újabb és újabb nézőpontokat találva beiskolázunk egy technikát, vagy körbejárunk egy problémát, ugyanazt hozzáállást használjuk, amit a küzdelem során is, és ez minden felelős döntés alapja.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
(Folyt. köv.)
