Régi mondás, hogy a bunyó fejben dől el, amiben sok igazság van. A rutinosabbak ezért törekednek az első pillanattól arra, hogy uralják a helyzetet, mert nagy valószínűséggel az fog győzni, aki irányít. Annak, hogy mentálisan a másik fölé kerekedjünk, ezer apró trükkje van: kihasználhatjuk a méreteinket (már amennyiben mi vagyunk a nagyobbak), leordíthatjuk a fejét, beléphetünk az intim szférájába, stb. Ez segíthet abban, hogy pofonok nélkül is rövidre zárjuk a konfliktust.
Persze nem mindig jön össze a dolog. Az éles küzdelemben a mentális trükkök háttérbe szorulnak, és inkább a fizikai vagy technikai fölény dönti el, ki marad állva a végén, de ennek ellenére mindenki arra törekszik, hogy lélekben is megtörje az ellenfelet. Az ember magában és a vele szemben állóban is tudatosítani akarja: én vagyok a jobb. Erre szolgálnak a kitérések, a villámgyorsan odahelyezett szurkálások, a másik egyensúlyának megbillentése. Természetesen annak is megvan a maga üzenete, ha a másik hiába erőlködik: meg se tud mozdítani minket, vagy meg se rezdülünk a bekapott ütésektől. Ez elég egyértelműen jelzi: kevés vagy.
A küzdősportokhoz hatalmas ego kell, hiszen aki erre a szakmára adja a fejét, az meg akarja mutatni a világnak: ő a legjobb. Ráadásul a közönség igényli a showt, és a versenyzők egzisztenciája attól függ, mennyire látványos bunyót csinálnak. Tegyük hozzá: a ringben rendszerint hasonló súlyú, fizikumú ellenfelek találkoznak akik ismerik egymás technikáit, úgyhogy a mentális fölény megszerzése komoly szerepet kap. Van, aki ezt már a mérlegeléskor akarja eldönteni (02:22), de persze végül a ringben dőlnek el a dolgok (02:47).
Aki jól bírja az ütéseket, szívesen húzza a másik agyát azzal, hogy nem védekezik: úgy ütsz, mint egy lány (01:09)! Ezzel lehet játszadozni, de nem árt elfelejteni, hogy nincs olyan ember, akit egy megfelelő helyre, kellő szögben és erővel érkezett találat ne vinne le. Ha nem sikerül benyelni az ütést, garantált a filmszakadás (00:11, 01:16, 01:32, 03:13. 03:35).
A leghíresebb ebben a műfajban talán Yi Long, aki az őrületbe tudta kergetni ellenfeleit azzal, hogy leengedett kézzel odaállt eléjük, és hagyta, hogy üssék a fejét (01:30). Mítoszteremtésnek jó volt, valóban látványosan demonstrálta, hogy a Shaolin kolostor titkos, ezoterikus gyakorlatai csi-páncélt vonnak a harcosok köré, amin szétporlanak a támadások. Egészen addig, amíg el nem jött az igazság pillanata… meg egy olyan ütés, ami pont abban a szögben érkezett a megfelelő helyre, ahogyan kell (01:32). Egy legendával ugyan szegényebbek lettünk, de cserébe gazdagabbak egy tapasztalattal. A kedvencem mégis a következő pofon (01:16), amit annakidején már a Maflás Facebook oldalán is elemeztem. Azóta se értem, mi visz rá embereket, hogy büszkén előreszegett állal fogadják a pofonokat (00:10, 01:22, 01:30, 03:07). Mert az rendben van, ha valaki az utolsó tizedmásodpercben elhúzza a fejét, de ezek a fiúk egyáltalán nem erre készülnek.
A kontrollról pár poszttal korábban írtam. Ugyan el lehet szórakozni azzal, hogy megmutatjuk, a másik hiába erőlködik (01:56), valójában semmi eredménye, de ha nem kontrolláljuk az ellenfelet, és ő észreveszi ezt, elég csúnya lehet a vége (02:11).
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
(Folyt. köv.)