A váratlan megoldások gyakran ellentmondásos érzéseket szülnek. Egyrészt mert az, aki a meglepetés erejére épít, nagy valószínűséggel nem tartja be a fair play szabályait. Másfelől a meglepetés legtöbbször a gyengék fegyvere, akik gyakran csak valamiféle fortély segítségével képesek kiegyenlíteni az erőviszonyokat, és a náluk nagyobb/hatalmasabb ellenfél fölé kerekedni. Ilyenkor nem csupán a szellemes megoldást csodáljuk, hanem önkéntelenül is azonosulunk a látszólag esélytelenebbel – valószínűleg azért, mert magunkat képzeljük a helyébe, és úgy érezzük, adott esetben mi is győzhetnénk egy hasonló helyzetben.
Háborúban sokkal nagyobb a tét, mint bármely éles küzdelemben: minden egyes nap újabb emberéletekbe kerülhet. A jó hadvezér minél gyorsabban, a lehető legkisebb veszteséggel fejezi be a hadműveleteket, és ehhez nem feltétlenül a nyílt sisakos harcmodor a legcélravezetőbb módszer.
A megtévesztésre épülő háború stratégiáját az ókori Kínában fogalmazták meg először. Ahogy Szun cu írja: „A háború mindig a csalás útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk (az ellenséget), sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el (az összecsapást); ha dühös, vezessük félre; magunkat alantasabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha (egységei) szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készült fel a védekezésre, s akkor küldjük előre (csapatainkat), amikor (az ellenség) éppenséggel nem várja.”[1]
A ninjutsu - ha mód van rá - a meglepetésre épít. Ennek több oka van. Az egyik, hogy a klasszikus ninjutsu nem a test test elleni küzdelem rendszere, hanem a láthatatlanná válás művészete. A ninja számára nem az jelenti a győzelmet, ha megsemmisíti az ellenfelet, hanem a túlélés. Egy kém csak akkor reménykedhet a túlélésben, ha nem fedezik fel, azaz sikeresen álcázza magát. A megtévesztés a ninjutsu alapvető eleme, ami a küzdelem-felfogására is kihat.
A másik ok, hogy a ránk maradt történetekben a ninja kitűnően képzett és felszerelt harcosokkal nézett farkasszemet. A szamurájok mindig túlerőben voltak, ráadásul a ninja házilag barkácsolt eszközei messze nem voltak olyan hatékonyak, mint az alakzatban mozgó, páncélt viselő katonai egységek. Ahhoz, hogy kiegyenlíthesse az esélyeket, a ninjának váratlanul kellett lerohannia áldozatát, mielőtt annak módja lett volna felkészülni az összecsapásra.
Ez a kiszámíthatatlan harcmodor volt a ninják védjegye, és ez tette az Edo korszakban alkalmassá őket a derék és lovagias szamuráj hősökkel szemben álló gátlástalan főgonosz szerepére.
A harmadik ok, hogy a ninják – legalábbis a ránk maradt legendák szerint – a hegyekben megbúvó kis falvakban éltek, ahová nem ért el a központi kormányzat keze. A ninja klánok túl kicsik voltak ahhoz, hogy kialakuljon a harcosok kasztja, akiknek egyetlen feladata a közösség védelme. Ráadásul a ninják elsődlegesen hírszerzéssel foglalkoztak, és nem feltétlenül a harcra kész, izmos férfiak a legalkalmasabbak arra, hogy észrevétlenül beépüljenek a kiszemelt célszemély környezetébe: egy gyerek, egy szép nő, vagy egy öregember sokszor kevésbé gyanús. Ugyanakkor a közösség minden tagjának meg kellett tudnia védenie önmagát – és ha támadás érte a falut, egy emberként harcolt mindenki.
Természetesen egy aggastyán, egy nő vagy egy gyerek nem követheti ugyanazt a harcmodort, mint az erejük teljében lévő, felnőtt férfiak. Ha a fair play szabályait betartva veszi fel a küzdelmet, csaknem biztosan veszíteni fog. Ahhoz, hogy minimális esélye legyen, közel kell kerülnie a másikhoz, és elaltatni a gyanakvását: ha fiatal nő a ninja, bevetni a női csáberejét, ha aggastyán vagy gyerek, akkor olyan gyengének, kiszolgáltatottnak és védtelennek mutatni önmagát, hogy az áldozatnak eszébe se jusson, hogy veszélyt jelenthet rá.
A ninja technikákat emiatt nem hosszas küzdelemre tervezték: ha nem sikerül azonnal harcképtelenné tenni az ellenfelet, nagy valószínűséggel nem lesz második esély. Ezek a fogások ezért létfontosságú szerveket támadnak, és legtöbbször a könnyen sebezhető, lágy részeket támadják, mint a szem.
A ninjutsu szinte mindig fegyveres küzdelem, de a fegyvernek az akció pillanatáig rejtve kell maradnia. A ninják eszköztárának emiatt kedvelt eleme a hétköznapi tárgyak fegyverként való használata. De bármennyire hatékonyak és brutálisak a meglepetésre építő ninja technikák, ha nem sikerül kihasználni a meglepetés pillanatát, az erőkülönbség miatt könnyen fordulhat a kocka.
A ninjutsu sok minden miatt kerüli a közvetlen konfliktust. A ninja célja elsődlegesen a megfigyelés és az információgyűjtés, és nem az, hogy csatákat nyerjen. Valójában arra törekszik, hogy úgy irányítsa az események menetét, hogy az ellenség már azelőtt veszítsen, hogy elindult volna.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
(Folyt. köv.)
[1] Tőkei Ferenc fordítása
