Sokan alapból gyűlölték a Mayweather–McGregor találkozó ötletét. Jó előre elmondták, hogy cirkusz az egész, nem lesz semmi sportértéke, stb. Pedig ennek a meccsnek nagyon komoly tétje volt, és egyáltalán nem az, hogy ki győz, ki a jobb bunyós vagy – a végletekig leegyszerűsítve – mi hatékonyabb, a profi ökölvívás vagy a ketrecharc.
A profi ökölvívás mára túljutott a fénykorán. Az senki számára se kérdés, hogy verhető-e egy első osztályú ökölvívó, ha kicsit szabadabbak a szabályok. Számos sportág ráver a bokszra életszerűségben. Emiatt egyre kevesebb embert érdekel, hogy melyik jól képzett ökölvívó győzi le a másikat. Sokkal izgalmasabb, hogy – sportágtól függetlenül – ki a jobb bunyós. Ennek van tétje, és erre érzett rá a meccs két főszereplője.
A mostani meccs több szempontból nyitott volt. Mayweather mellett szólt a veretlensége, a sok éves ökölvívó tapasztalat, az hogy technikailag magasan képzett, szinte áthatolhatatlan védelmet kifejlesztő bunyós, és persze ott a régen legendás sebessége is. Pontosan tudja, mit jelent tizenkét menetet tölteni a szorítóban, ami nem mondható el az ellenfeléről. Viszont már elmúlt negyven éves, két éve letette a kesztyűt (és a profi bunyó világába nagyon nehéz visszatérni hosszabb kihagyás után), ráadásul hosszú évek óta egyetlen vitathatatlan kiütést se láthattunk tőle. Kétségkívül tény, hogy nagyon okosan építette a karrierjét, Pacquiaóval is csak akkor állt ki, amikor a Fülöp-szigeteki már túl volt a fénykorán. Mayweather meccsei régóta élvezhetetlen, megúszós küzdelmek, amelyek rengeteget ártottak az ökölvívásnak.
McGregor ezzel szemben bő tíz évvel fiatalabb, most van a csúcson (a szervezete remekül reagál a kémiai segédanyagokra), éhes, kitűnően érzi a távolságot, robbanékony, és gyilkos a keze. Ellene szól, hogy leengedett kézzel bunyózik, szélesen tartja a kezét, sokkal kisebb kesztyűhöz szokott (nem csak az ütőerőről van szó, hanem az ellenfél védekezésén is nehezebb áttörni), és – mint azt a Diaz ellen vívott első meccsén láttuk, nem ütésálló a feje. Ott egyetlen pontos találat után szétesett.
Tegyük hozzá, ez a találkozó marketingszempontból maga a megvalósult álom. Két magasan képzett profi, öreg vs fiatal, fekete vs fehér, Amerika vs Európa, ökölvívás vs ketrecharc – és mindezt kommunikálták is rendesen.
A meccs előtt sok mindenki jósolt sok mindent, de a mérkőzés képe egész más lett, mint amit a legtöbben vártak. McGregor persze csibészkedett (ez eleve benne volt a pakliban), de Mayweather legendás lábmunkájából semmit se láthattunk. Ami elképesztő volt, hogy Floyd jött előre rendesen, lehetőséget adva McGregornak, hogy megcsillogtathassa kontratechnikáját. Ami meglepett, hogy milyen iszonyatos mennyiségű testütést nyelt be Mayweather, anélkül, hogy ez megrendítette volna (a terv valószínűleg az lehetett, hogy McGregor felőrli testen az ellenfelet, de ehhez kevés volt az ír ütőereje.) Ez a meccs fejben dőlt el, és az öreg sokkal összeszedettebb volt, mint fiatalabb kihívója. A mérkőzés végén biztos sokat fognak rugózni, de az a helyzet, hogy McGregor egyszer sem ütött vissza az utolsó pofoneső során. Lehetett volna sokkal véresebb a vége, azonban kizárt, hogy az ír összeszedte volna magát. Ehhez nem elég ütésálló. Megjegyzem, ő sem tiltakozott, amikor a bíró végett vetett a mérkőzésnek.
Lehet fanyalogni, de jó volt ez a meccs. Igazából mindenki nyert – természetesen a profi ökölvívás a legtöbbet. Remélem egyre több lesz az ilyen jellegű kihívás, és igazi bunyókat láthatunk. Nem lenne rossz, ha visszatérne a Jack Depsey nevével fémjelzett időszak, amikor a bajnokot az tette bajnokká, hogy mindenkivel kiállt, és a legtöbb összecsapást kiütéssel nyerte.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.