MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

ERŐSÍTÉS A KARATE ŐSHAZÁJÁBAN

2011.01.03. 08:11 Napi Maflás

 

A mai bejegyzéshez mellékelt rövidfilm igazi csemege. Ma már a harcművészettel foglalkozók zöme keményen gyúr, de mi még azt tanultuk annakidején, hogy fölösleges súlyzózni, mert „a leggyengébb bika is erősebb, mint a legerősebb ember, és az éveken át tartó gyakorlás úgyis megerősíti a megfelelő izmokat”. Mondjuk ehhez képest olyan erőnléti edzéseink voltak, hogy alig tudtunk hazavánszorogni, de kölyökkoromban nemigen tűnt fel az ellentmondás.

Ezen a felvételen az elmaradhatatlan formagyakorlat (00:27) mellett azért látni lehet, hogy a hajdani karatésok is kiemelt hangsúlyt fektettek az erőnlétükre. Ehhez olyan egzotikus segédeszközöket használtak, mint a kínai eredetű isi-szasi (00:06) – amivel nem csak kezet, hanem lábat is erősítettek –, a speciális aszimmetrikus súlyzó, a csi-isi (00:12), vagy a nigiri game nevű edény (00:10 - háttérben), amit párosával használtak. A hagyományos kétkezes súlyzót tan (00:01) néven ismerték, és ha jól látom, valójában vonatkerék. Ami azt illeti, megvan a maga varázsa. Az Európában is népszerű gyakorlatokon túl speciális módon is alkalmazták (00:16). Ezek a kiegészítő gyakorlatok ugyanolyan szerves részét képezték a klasszikus karate oktatásnak, mint katázás vagy a töréstechnika, de erről majd egy későbbi posztban.

A kiegészítő anyagokat szokás szerint a Maflás Facebook oldalán találjátok.

 


20 komment

Címkék: karate erősítés tan goju ryu okinawa chi ishi ishi sashi nigiri game

A bejegyzés trackback címe:

https://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr292555766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beren 2011.01.03. 12:53:41

Nekem úgy tűnik, ezek a klasszikus erősítő eszközök közeli rokonságban vannak a ketlebell bogyóval. Nem szó szerint értem, de nagyon hasonló módon fejlesztik az izomzatot.
Pont ez a testből fegyvert edző szemlélet veszik ki lassan a versenykaratéból (nem a kyo-ra gondolok).

cirape 2011.01.03. 15:34:06

Milyen a ketlebell? Itt, ahogy nézem, genetikailag nagyon szerencsésnek kellett lenni, hogy az ember izületei ne mondják fel a szolgálatot..

Viktor H 2011.01.03. 20:02:02

@cirape:

ha szabályosan végzi az ember az ilyen gyakorlatokat akkor elképzelhetetlen ,hogy lesérüljön az illető.
a konditermekben végzett izolált edzések során többsérülés fordul elő ,mert külön izmokat edz az ember nem testrészeket ugymond.

JohnHenry 2011.01.03. 20:30:04

"embeddig disabled by request".

nincs kedvem felmenni a youtube-ra.

orvlat 2011.01.03. 20:33:34

@Viktor H: Hogy egyeseknek mindenről ugyanaz jut eszébe...:))

Beren 2011.01.03. 21:37:07

@orvlat:

Ráadásul se nem tilos, se nem erkölcstelen, se nem hizlal. Asszem öregszem.

röhögő 2011.01.03. 22:27:34

@Beren: Na ja! A mai WKF szabályok viccesek. Védőfelszereléssel nocontact, testre nem lehet teljes erővel rúgni, ütni. Vicc. Az hogy nem lehet nagyívű dobást csinálni, mert egy válldobástól összetörik magukat, az OK. De a sotomaki komi nem tilos, ott pedig kurvára összetöri magát az aki, nem tud esni.

Beren 2011.01.03. 23:31:47

@röhögő:

Igazából a technikai, taktikai tudásuk nekem tetszik. A WKF versenyzők gyorsak, pontosak, lazák, őrült jó a tempó érzékük. De mivel a szabályok a 18-20 éves vékony, hosszú srácoknak kedveznek, így a kyosokkal, K1-el, MMA-val, vagy a tradicionális karatéval összehasonlítva papírkard érzést keltenek, legtöbbször nem is alaptalanul.
Persze kivételek itt is vannak:
Pl.: Láttam Benetello-t ringben küzdeni és igen meggyőző volt. Én ide sorolom S.Kovács Ádámot is, egészen fantasztikus amit csinál.
Kicsit off, de vele kapcsolatban mindig eszembe jut, hogy az össz-kyo világbajnok Rózsa Gáborról sokkal kevesebbet tud a világ, pedig szerintem jelenleg ő az ország legjobb fightere.

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2011.01.04. 00:15:09

Igen?! És hol van itt gyúrás? Ezek itt nem szériáznak súlyzókkal, olyan testtartásban, hogy csak egy izmot terheljenek vele. Ezek ha jól szkennelem komplex- egész testet -erősítő gyakorlatok. Mint ilyen minden karate alapja.

Ne csak nézz! Láss is! :)

Sendmailto 2011.01.04. 02:43:05

ha menne a youtube meg jobb lenne...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.04. 06:53:43

Figyi, a súlyzók azért aszimmetrikusak mert nem tudták jól megcsinálni. Látszik a "sufnituning". Ezek maguk készítették a súlyzóikat abból amit találtak. Ez olyan mint a kardkészítés, csak 100x primitívebb lakatosmunkával. A 80-es években láttam olyan kétkezes "sulyzót" amin a keresztrúd egy fém kerítésrúd, a súlyok pedig rábetonozott betonkockák voltak. Nem vo't más a faluba'..

safranek 2011.01.04. 08:45:43

A legjobb asszimertikus súlyzó: vegyél egy kétméteres pvc csövet, pl: 150mm-est. Zárd le az egyig végét, majd tölds meg félig vizzel, aztán zárd le a másikat is. Vedd fel, vizszintesen, és vidd el 100m-re.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 09:08:31

Sajnos a hagyományos "statikus" gépeken történő gyúrás meglepően lassít, nem sokat segít a nyújtásban, több küzdősportban egyáltalán nem javasolt.

röhögő 2011.01.04. 09:52:28

@Beren: Nyilván a karate sebessége, pontossága óriási. Ráadásul puszta kézzel egészem másképp kell ütni mint kesztyűvel. Az említett harcosokban maximálisan egyetértünk, Rózsát láttam versenyeken, tényleg fantasztikus. Csak a puhány WKF szabályok miatt sok balettezővel van tele a mezőny és így elveszti a keménységét a sport. Pár stílus persze kivétel. Hozzá kell tenni hogy a felpuhulás nélkül elmaradna a sok hobbi karatés, akiknek tagdíja teszi lehetővé a karate klubok felszínen maradását. Mellesleg én láttam itthon egy magyar öreg régi karatés és egy fiatal itt vendégeskedő japán judós küzdelmét. A fiatal japcsi még a judo válogatott edzésén is sok magyar válogatottat megszopatott judo szabályok szerint.
Boxoltak. Amíg az öreg karatés stílusban harcolt a fiatal japcsinak esélye sem volt, pedig láthatón azért hobbi szinten tudott boxolni. Amint azonban a karatés fáradt és emiatt bevállalta a belharcot, a judós akkorákat dobott rajta hogy csak nyekkent.
A földön a japcsi meg persze villásreggeliként megette.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.01.04. 10:01:56

@röhögő: véleményem szerint egy sport nem kellene hogy veszítsen saját magából, a népszerűsége miatt, illetve attól való félelmében hogy a hobbisták elmaradnak... nálunk például párhuzamos edzések vannak, és a versenyzők, a lehetőségek, és a hobbisták az edzések különböző pontjain differenciált edzés elemeket kapnak. Persze ehhez szakmailag felkészült mesterek kellenek, de szerintem ez járható út! A klub ezért egyre bővül, mert a versenyzők teljesítménye is testközelben van, a hobbisták még szívesebben járnak. Nekik sem puhább az edzés, csak részeiben más.

Beren 2011.01.04. 11:22:22

@Legelő Őse:

Ott a pont. :o)
Annyit tennék hozzá, hogy érdemes a versenyeket is differenciálni.

Beren 2011.01.04. 12:34:17

@röhögő:

Nem is biztos, hogy a szabályrendszer a hibás. Inkább az, hogy csak a versenyszabályokhoz történő alkalmazkodás maradt meg, mint a karate edzés célja. De a shotokannal maradva létezik még a JKA és a Kanazawa SKI szervezetben is nagyon komoly mesterek vannak, a fiával az élen. Goju-ryu esetében pláne, Higaonna ezen a blogon is szerepelt. Szóval van utánpótlás. :o)

Az biztos, hogy egy karatésnak addig van esélye, amíg a judos, BJJ-s, vagy birkózó utol nem éri. Nagyon szeretem a földharcot, de ilyen ürgékkel küzdeni mindig megsemmisítő érzés.
süti beállítások módosítása