A mai anyag az utcai bunyók egyik klasszikusának számít. A srác kocsijába beleszaladtak oldalról, ami kissé felzaklatta. Utána láthatóan el akarták magyarázni neki, hogy azért van igazuk, mert többen vannak. Tévedtek.
Az utcai helyzet nagyon más, mint a dojo vagy a ring. Sokszor nem lesz belőle pofozkodás, a felek legtöbbször megelégednek egy kis feszelgéssel vagy szájkaratéval. Máskor viszont nem, és ilyenkor előfordulhat, hogy évek gondos munkájával felépített önbizalom és énkép porlik semmivé néhány pillanat alatt. Utcai önvédelem esetén a tapasztalatok szerint inkább a bunyóra koncentráló full contact rendszerek bizonyulnak hatékonynak, mint a személyiségfejlődésre összpontosító stílusok, de persze sok múlik az emberen és az ellenfélen is.
Itt a kiinduló helyzet már eleve éles, a kocsijában ért kárra mindenki érzékenyen reagál (00:24). Mindenesetre az elején a nézők még tudják, hogy a veszekedőket fizikailag el kell távolítani egymástól (00:31), mielőtt robbanásig hevülne a helyzet. Sajnos hosszú távon nem járnak sikerrel, és a lekezelő arc- és tarkópaskolások (00:42, 00:52, 00:58), vélhetőleg akkor is hozzájárultak a vita elmérgesedéséhez, ha a déli kultúrákban a testi kontaktusnak más a jelentősége. A srác le is szedi a nyakát tapogató kezet, ami semmiképp se a szimpátia jele. Valamivel később a frontális szembenállás és kezek kereszteződése (01:09), már azt jelzi, hogy pillanatokon belül kitör a balhé. Az agresszivitás következő lépcsője, amikor az egyik fél belép a másik distanciabuborékába, azaz olyan távolságon belülre jön, ahol a megtámadott már nem érzi biztonságban magát (01:10). Érdemes megfigyelni, hogy mindketten kicsit előre dőlnek, az arcuk csaknem összeér. A mellettük állók már nem szétválasztják őket, hanem kört formálnak, mintegy teret formálva az agressziónak. A megtámadott hátrál, de fogják a ruháját, és a fehér inges fickó is bekerítő mozdulatot tesz (01:10). A srác biztos ami biztos alapon egy taslival bontja a kényelmetlen távolságot, a kis csapat pedig akcióba lendül (01:12).
Ő viszont úgy helyezkedik, hogy a támadói egymást akadályozzák, és egyszerre lehetőleg csak egy emberrel kelljen foglalkoznia (01:12, 01:13, 01:14, 01:15, 01:16, 01:19, 01:21, 01:23, 01:25, 01:28).
Az elején kifejezetten feszült, nem találja a kellő távolságot (01:12), az ellentámadása se igazán hatékony, ekkor még csak arra összpontosít, hogy elkerülje az ütéseket (01:13, 01:14). De amint sikerül gyakorlatilag libasorba rendezni a többieket (01:36), kezdődhet a csiripolás. Ez a pillanat egyébként olyan, mintha Muszasi: Az öt elem könyvének illusztrációja lenne.
A két leütést követően (01:35, 01:36) a srác ismét felveszi a számára biztonságot nyújtó távolságot (01:39). Persze megint akad, akit a falkatudat támadásra sarkall. Vesztére (01:40). A fehér inges pasas szorgalmas ember, de végül megkapja azt a maflást, amitől elfekszik (01:44, 01:59, 02:17, 02:56). A lökdösődést kezdő fickó pedig még egyszer odamegy a pofonért (01:45). Utána ő se kér többet.
A srác innentől harcra készen áll, tartja a távolságot, de láthatóan sokkal nyugodtabb (01:47, 01:49). Békítő gesztussal jelzi, hogy nem akar balhét (01:50), ám még később se enged ki igazán (02:08). A hatóság természetesen a lehető legjobb pillanatban érkezik (01:53). A jelenet végén ismét a békítőké a főszerep (02:12).
A feszültséget már a legelején tapintani lehet (00:28, 00:33), a srác láthatóan célpontot keres, amikor minden áron be akar olvasni a fekete kocsi utasainak (00:42, 00:45). A fehér inges férfi ekkor még csillapítólag karolja át (01:02). A sors fintora, hogy a végén ő került kórházba (03:04). Igaz, megdolgozott érte (03:21, 03:22, 03:23, 03:30, 03:32).
Sokan voltak, de nem elegen, hogy egy klasszikust idézzek. Tegyük hozzá, ha nem agyatlan amatőrök, hanem összeszokott profik esnek a srácnak, aligha ő kerül ki győzedelmesen a dologból.
