MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

KÉSHARC A SIKÁTORBAN

2011.03.29. 07:12 Napi Maflás

Késharcból nem lehet jól kijönni. Ha másik tényleg be van gőzölve és jön előre, pokoli szerencse kell hozzá, hogy élve megússza az ember. Néhány szúrást, vágást így is szinte biztosan beszed. A félkomoly játszadozás persze egész más, azonban a gyilkos küzdelemben – főleg, ha váratlanul kerül elő a penge – borítékolni lehet a sérülést, ahogy azt már egy korábbi posztban is írtam.

 

 

 

A késharc ennek ellenére töretlen népszerűségnek örvend, sőt egyre jobban terjednek a különböző eszközös irányzatok. A bűnügyi hírekben is előkelő helyen szerepelnek a késelések. Nem tudom, nő-e a számuk, csökken vagy stagnál, de mindenesetre meglepő, hogy a 21. századi Európában még mindig sokan akarnak, akik egy késszúrással akarnak pontot tenni bármilyen konfliktus végére.

A Fülöp-szigeteki késharcosok a világ legjobbjai közé számítanak. A mai anyagban alaptechnikákat mutatnak. Egyébként már abból is látszik, mennyire más a felfogásuk, mint a nyugati késharcosoknak, hogy milyen gyakorlókést használnak (00:18).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor késharcra kerül a sor persze az a legjobb, ha nálunk van kés, míg az ellenfélnél nincsen. Mivel a kés halálos veszélyt jelent, a küzdelem során elsődleges cél a másik harcképtelenné tétele vagy lefegyverzése. Erre nincs túl sok idő – a hosszas, irányváltásokkal tűzdelt csuklótekergetések nem jellemzők az eskrimára. A késelvételt a lehető legcélszerűbb módon, idegpontokra mért, gyors ütésekkel oldják meg (00:19, 00:22, 00:28, 00:36, 00:43, 00:49, 00:56, 01:03, 01:22). Ilyenkor mindig kétirányú a támadás, azaz alátámasztással ütnek. A másik lehetőség, amikor szorosan rögzítik a kést tartó kezet (01:29). Ez a fajta kizárás egyébként minden fogásra épülő eskrima technikában benne van (01:05, 01:53, 02:02, 02:10, 02:19, 02:35), ugyanis alapvetően fegyveres küzdelemben gondolkoznak.

 

 

Persze amikor a másik folyamatosan támad, legfeljebb gyors blokkokra (02:40), és időnként egy-egy ellentámadásra (02:51, 02:53, 02:55, 02:56, 02:59, 03:00, 03:09, 03:13) van idő, és csupán akkor lehet továbbvinni a technikát, amikor a másikat megakasztotta a pofon (03:02). Kicsit gyorsabban ugyanez már kevésbé tűnik biztonságosnak (03:21, 03:38), de még mindig uralható a helyzet (03:29, 03:44, 03:51). Tegyük hozzá, ezekből a támadásokból azért hiányzik a szándék és az erő.

 

 

Igazán pörgőssé csak a kés kés elleni harcban válnak (04:10, 04:12, 04:14, 04:16, 04:19, 04:43). A lefegyverzés még ennél a sebességnél is eladható (04:54), de azért látni lehet, hogy itt már egyik fél sem úszta volna meg sebek nélkül, és bármennyire is gyorsak, alapvetően játszadoznak egymással. Ezek a mesterek jók, gyorsak és pontosak, igyekeznek reálisan dolgozni, azonban az éles küzdelem egész másként fest.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

 

 


10 komment

Címkék: fülöp szigetek késharc eskrima heyrosa de cuerdas

A bejegyzés trackback címe:

https://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr982780950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2011.03.29. 12:15:06

a bevezető szöveg, és a linkelt bejegyzés eleje is korrekt. örülök, hogy más is reálisan kezeli a késes kérdést!

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.03.29. 12:18:04

A fülöp szigetekiek szép amiket csinálnak, de ezeket a technikákat max akkor tudod végrehajtani, ha az ellenfél habozik vagy nem igazán akar halálos sérülést okozni.
Egy igazán agresszív és erőszakos késtámadóval szemben a futás a legjobb, de ezt a posztoló is írta.

zseni.info · http://www.zseni.info 2011.03.29. 12:39:04

Nagyon tetszett az írásod.
A kés az kézhez álló tökéletes fegyver ha valaki tud bánni vele!

Online pénzkeresés a fenti linken érhető el, tippek, trükkök, sikeres weboldalak, szerencsejátékkal pénzkeresés igen is lehetséges! Katt fent

Páneurópai Harci Kos 2011.03.29. 13:49:30

"de ezeket a technikákat max akkor tudod végrehajtani, ha az ellenfél habozik vagy nem igazán akar halálos sérülést okozni." nemnem
direkt lassítva mutatja.

ha egy ilyen mukit te meg akarsz késsel sebesíteni, akkor megfelelő erovel kitori a kezed..és akár meg is olhet. Ha be vagy szorítva, vagy korbe vagy véve, esetleg egyéb bajod van akkor futás kizárva.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.03.29. 14:19:22

@Páneurópai Harci Kos:

"direkt lassítva mutatja"

Nem a lassúsággal van a problémám... Meg a végén gyorsítva is bemutatják. De aki csinált hasonlót már életében, az tudja, hogy ha ha össze vagytok "csiszolódva" a partnerrel, akkor simán lehet látványosan bonyolult technikákat kivitelezni igen gyorsan... Ahogy itt a videó végén is bemutatják. Aztán a nézők el vannak ájulva, hogy hű de tudnak.
Az más kérdés, hogy nyilván több esélye van annál, mint aki sose csinált semmit.

Ha meg be vagy szorítva, akkor ki kell törni valahogy, mert nagy bajba kerülsz, hacsak nem valami tökéletesen balfasz az ellenfeled, akinél a kés van. Valószínűleg mindenképpen összefirkál vele. És nem mindig van a karodra tekerve egy kabát. Szét kell rúgni, és futni, szertintem.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.03.29. 14:20:39

Ha valaki késsel közelítene felém, én bizony a futást választanám.

biohazard 2011.03.29. 14:44:32

Nem tudok aljasabb, hitványabb fegyvert a késnél, ami egy nyolcéves kákabélüből is életveszélyes támadót csinálhat.

WildBear 2011.03.29. 14:59:05

Ezen a videón két hiba van.
Az egyik az "együttműködő partner". Azaz a késes támadó szépen hagyja magát lefegyverezni. Ilyen partnerrel én is BÁRMIT be tudok mutatni.

A másik a "bénult kéz" hiba. Azaz a késes támadó a másik 8fegyvertelen) kezét szépen lógatja maga mellett. (És markol bele a másik fél arcába..)

A valóságban a támadó nem együttműködő, és nem lógatja élettelenül a fegyvertelen kezét.

spartacus 2011.03.31. 13:58:15

@Rorschach: Kivancsi lennek mit rugdosnal te, ha "beszoritalak" egy kessel...
Mar megint fikazza itt sok ember, hogy itt lassitva van meg nem eroszakos a tamado. Mutassatok mar nekem egy olyan kuzdosportot vagy onvedelmit ahol elesben mutogatjak a technikakat??? Ki akar egy film kedveert nyomorek maradni orokre, ha mondjuk az Aikido-t nezzuk es akkor meg nem is beszelek a Krav-maga es tarsairol ahol a "pusztitas" a lenyeg, mert az a biztos.
Igenis jó a video es erdemes ellesni belole.

s.lac 2011.03.31. 14:38:10

@spartacus: látom említetted a krav magát, youtube-on lehet találni egy-két videót ahol pl beöltözött késes ront neki mint az állat az embernek és akkor meg lehet nézni mennyit érnek a csiribí nindzstechnikák. semmi bajom az eskrimával v a harcművészetekkel és nyilván több esélye van egy tapasztalt fülöp szigeteki fenegyereknek egy kés ellen mint annak aki csak tévében látott, de én garantálom mindenkinek, h aki ebből a videóból kipróbál bármilyen technikát éles szituációban az meghal.
süti beállítások módosítása