Ma szinte minden utcasarkon találunk egy dojót, ahol késharcot oktatnak. Aki késharcot tanul, annál nagy valószínűséggel lesz penge, és azért hordja magánál, hogy használja. Ez persze nem jelenti azt, hogy magasan képzett késharcosok mászkálnak az utcán. A késharc elsajátításához ugyanúgy több évtizedig kitartóan kell gyakorolni, mint bármely más harcművészet esetében. Csakhogy a kés más műfaj: ahhoz, hogy veszélyes legyen valaki elég a penge meg a szándék. Legutóbb Szigethalmon láthattuk, mit ér a több éves full contact edzés, ha a másiknál kés van: semmit. Mire az MTK sportolói észbe kaptak, már harcképtelenek voltak. Nem a ringben szerzett gyakorlatuk mentette meg az életüket, hanem az orvostudomány. Pedig csak egy begőzölt, tizenhét éves kamasz állt velük szemben – viszont kés volt nála.
Az utca eleve más, mint a ring. Nincsenek szabályok, se súlycsoportok, se kijelölt kűzdőtér, nem szólítják az embert a szorítóba, és nem a gong szavára kezdődik a küzdelem. Az utcai rutin nagyon más, mint a sport vagy a szertartásos keretek közé szorított harcművészet.
A mai anyag legnagyobb előnye, hogy nem szituációs játékokra, hanem valóságos helyzetekre épít. Nem arról van szó, hogy mindig így zajlanak le a késtámadások, hanem arról, hogy ezek az esetek megtörténtek.
Az első felvételen (00:08) jól látszik, hogy a lőfegyvereknek nem feltétlenül van stophatása, azaz a lövedékek nem mindig állítják meg a támadót (00:10, 00:11, 00:12, 00:14). Ez a támadó például 5 golyót kapott, és a végén le kellett vinni a földre, hogy ártalmatlanná lehessen tenni. A rendőr végig igyekezett tartani a távolságot, esze ágában se volt bevárni a késes embert. Jelzem, a segítői rutinosan felszerelkeztek, mindegyiküknél volt valamilyen eszköz, amivel távol tudták tartani maguktól a pengét (00:08, 00:12, 00:15). Senki se törekedett lovagias küzdelemre, egyértelmű volt, hogy túlerővel kell megfékezni a támadót (00:20).
A távolság létkérdés (00:36, 00:53), mint ahogy az is, hogy az ember idejében felismerje a gyilkos szándékot (00:33, 01:57, 02:02, 02:05). Bár hozzá kell tenni, hogy néha ez sem segít (00:52). A futás kétség kívül hasznos, de sajnos nem minden esetben elegendő (00:54, 01:14, 01:24), és ha a megtámadott elveszti a fejét, semmi esélye egy kellőképpen elszánt ellenféllel szemben (01:03, 01:28).
A késtámadást egyféleképpen lehet megúszni, amikor a másik közel van, és valóban gyilkolni akar: ha megakadályozzuk, hogy elérjen bennünket a penge (02:23, 03:02, 03:05, 03:07, 03:12, 03.16). Ezek sose szépségdíjas megoldások, de ezekben az esetekben elsődlegesen nem az esztétikai színvonal az érdekes. A pengét ki kell zárni, és a kést tartó kezet biztonságosan rögzíteni (03:42, 03:46, 03:48, 04:03), különben újra és újra lecsap a kés.
A film végkövetkeztetésével azért vitatkoznék: nem biztos, hogy a középkori istenítéletek páncélos harcra és páncéltörő tőrre kidolgozott technikái a leghatékonyabbak a 21. században – és akkor még nem beszéltünk arról, mennyire érdemes két kézzel megragadni a fegyvert tartó kezet, miközben a támadó másik keze szabadon mozog (03:33, 03:58). De arra mindenképpen jó, hogy valós helyzeteket és valós reakciókat lássunk, kielemezzük egy esetleges támadás előjeleit, és megkíséreljünk hatékony választ kidolgozni rá.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.
