A szamurájok harcművészete rendkívül sokoldalú volt. A kardforgatáson és a lovagláson túl egy sor más területre is kiterjedt, amibe a páncélos birkózás, a pusztakezes küzdelem vagy a harctéri zászlójelek ismerete ugyanúgy beletartozott, mint a foglyul ejtett ellenfél megbízható semlegesítése – mármint, ha valami miatt nem akartak azonnal végezni vele. Ez utóbbiból (is) egy önálló harcművészeti ág nőtte ki magát, a hojo jutsu.
Don Angier már szerepelt a Mafláson. Egyike azoknak a nyugati mestereknek, akik tudását számos japán harcművész is megirigyelhetné. A mai anyagban a hojo jutsuba nyerhetünk pár perces bepillantást.
Maga a hojo jutsu az ellenfél megkötözésének művészete. A japánokat – mint sok minden másban – ebben is alapvetően két szempont vezényelte: a hatékonyság és az esztétika. Ha a foglyul ejtett ellenség valamilyen szempontból értékesnek bizonyult magas rangja, esetleg a belőle kicsikarható információk miatt, az elsődleges problémát az jelentette, hogy valami módon kontrollálni kellett a mozgását (03:02, 03:20).
Tovább bonyolította a kérdést, hogy a harcos nemegyszer segítőtársak nélkül, egymaga fogta le és kötözte meg áldozatát. Erre alapvetően két lehetőség kínálkozott. Az egyik, hogy kiütötte ellenfelét, és míg az ájultan hevert, összekötözte. A másik, hogy miután a földön valamilyen kulccsal, feszítéssel, stb. rögzítette a legyőzöttet, ebben a helyzetben tekerte rá a kötelet. A hojo jutsu technikákat ezért fél kézzel is végre kell tudni hajtani. Innen nézve persze számos jujutsu technika befejezése is egészen más értelmet nyer (01:00, 01:04).
A kötelet úgy hurkolták végig a testen, hogy az egyszerre nehezítse a légzést, rögzítse a kezeket (01:13, 01:59, 03:33, 05:42), nyomja az izületeket (01:14, 01:35), a légcsövet (01:17, 03:29, 05:10) – esetleg a nyaki verőeret –, és a különböző idegpontokat (01:09, 01:24, 06:40). Ennek elsődleges célja nem a legyőzött kínzása volt, hanem az, hogy megakadályozzák a szabad mozgását (07:11).
Természetesen a japánok a hojo jutsut is gondosan szabályozták. Más színű kötél járt egy átlagos bűnözőnek, más egy kiemelten veszélyesnek, megint más a magas rangú-, illetve a közönséges szamurájoknak. Máshogy kötöztek meg egy nőt, egy papot, vagy egy jól képzett harcost. Minden harcművészeti iskola kidolgozta a maga speciális kötözési módszerét (01:43, 02:19, 02:36). Ezeket féltve őrzött titokként kezelték, aminek elsődlegesen gyakorlati okai voltak: ha egy technika ismert, sokkal könnyebb megtalálni az ellenszerét.
A hojo jutsu az Edo (1600-1867) korszakban élte virágkorát. Mára csaknem eltűnt, hiszen a modern bilincsekkel sokkal biztonságosabban és egyszerűbben lehet korlátozni a foglyok mozgását. Igaz, a szamurájoknak megvoltak a maguk sajátos szempontjai a különböző hojo jutsu technikák kidolgozásakor (06:17), azonban ezek mára ugyanúgy kimentek a divatból, mint a kötözés művészete.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.