MAGAMRÓL

Szabados Tamás vagyok, 4. danos ninjutsu oktató. 2008-ban alapítottam és azóta vezetem a MAFC Ninjutsu szakosztályát. Amikor testnevelést kezdtem tanítani a BME-n, szembesültem azzal, hogy a testnevelés órák semmilyen módon sem illeszkednek az egyetem tananyagába. Ezért úgy állítottam össze az óráim anyagát, hogy segítsék a mérnökképzést, és összhangban legyenek a modern európai iskolarendszer anyagával, oktatási-, nevelési céljaival és módszereivel. Szabadidő szakosztály vagyunk, nem versenyzünk. Ezen az oldalon a harcművészettel, harcművészet oktatással kapcsolatos tapasztalataimról, gondolataimról olvashattok. A honlapunk: http://modernninjutsu.eu/

Friss topikok

TECHNIKA ÉS TAKTIKA

2011.03.25. 06:21 Napi Maflás

A klasszikus Shotokant más felfogásban gyakorolták, mint a mai versenyzők többsége. Frank Brennan még az akkori mezőnyben is legendának számított. Tanaka sensei, az egykori világbajnok mondta egyszer egy interjúban, hogy az egyetlen ember, akire a japán válogatottat speciálisan készítették fel, hogy győzni tudjanak ellene, Frank Brennan volt.

 

 

Brennan tökéletes adottságokkal rendelkezett. Végtelenül laza és robbanékony volt. Kitűnően lopta a távolságot, váltott tempót, kontrázott (00:03) – és mindehhez olyan szintű lábtechnikát használt (00:19, 02:51, 03:03), ami messze a többiek fölé emelte. Ez a film négy részletbe vágva van fenn a neten, és komoly dilemmát okozott, hogy melyiket tegyem fel ízelítőnek.

 

 

Azok közé tartozott, akik a karate teljes elemrepertoárját képesek küzdelemben bemutatni. Klasszikus kombinációkat használt – és ezekkel győzött. Leginkább arról híres, hogy a lábsöpréseket (00:19, 00:21, 00:45) fejrúgásokkal (00:19, 00:20, 00:44, 00:46) váltogatta, de szerintem csak azért, mert ezek voltak a leglátványosabb megoldásai. Ez a lábsöpréssel kombinált fejrúgás (00:49) már szerepelt az egyik korábbi anyagban, de itt más szögből mutatja a kamera.

 

 

Legtöbbször akkor is ő irányított, amikor hátrált. Szerette magára húzni a támadót, és akkor ütött közbe, amikor a másik már teljesen kinyílt (01:42). Ezek a pofonok nagyon ott voltak. Nem csak onnan lehet tudni, hogy amikor kicsit becsúsztak, az ellenfél rögtön padlót fogott (02:13, 02:22), hanem onnan is, hogy Brennan nemzedéke számára töréstechnika és rendszeres makiwara gyakorlatok nélkül elképzelhetetlen lett volna a karate.

 

Legjobban akkor látszik, hogy milyen villámgyorsan reagált és alkalmazkodott a kialakult helyzethez, amikor elrontotta a technikát (00:59). Valamiért úgy gondolta, hogy ebből a helyzetből egy előre gurulással a legjobb menekülni (01:00). Az ellenfél természetesen azonnal utána vetette magát, és emlékezhetünk rá, hogy amikor egy kali mester próbálta ugyanezt eladni, annak csúnya vége lett. Brennan viszont meggyőző fölénnyel jött ki ebből a vesztesnek tűnő szituációból is (01:14). Azután még egyszer megcsinálta a technikát (01:33)…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igazából a négy részt végignézve bontakozik ki Brennan technikai sokszínűsége. Tudom persze, hogy ezek no contact küzdelmek (sokszor persze erős érintéssel), de testen egyáltalán nem kímélték egymást (01:58), és a legkisebb bírói hiba esetén is eléggé egyértelművé tették a találatokat (02:37). Sikereiben benne van, hogy az ellenfelek sokszor leengedett kézzel küzdenek, azonban érdemes megfigyelni, hogy Brennan milyen hibátlanul védekezik, vezeti el a támadásokat, mielőtt odacsapna. Az ő harcművészete a tökéletes technika és a magas szintű taktika ötvözete. Amikor Brennant nézi az ember, meg se fordul a fejében, hogy eredményes lehet-e a karate éles küzdelemben.

A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.

 

 

 

18 komment

Címkék: karate shotokan kumite frank brennan

A bejegyzés trackback címe:

https://napimaflas.blog.hu/api/trackback/id/tr592769868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beren 2011.03.25. 10:00:26

Hát, igen.. Mi mást is lehetne mondani :o)
Mondjuk egy Tanaka vs. Brennan meccs azért érdekes lehetett volna, de Brennan már csak a tanítványait verte el.

Spiritmonger 2011.03.25. 10:16:50

a blogmotor k anyját...

Spiritmonger 2011.03.25. 10:18:32

írtam egy hosszú hsz-t és sehol nem látom, jelezz vissza, ha megkaptad

Spiritmonger 2011.03.25. 10:20:53

akkor részletekben:

megsasoltam a videot, és azt kell mondani, hogy nem rossz, a korában biztos nagy mágus volt a sensei
azonban a mai szemmel nézve mind a taktikai, mind a technikai rész nagyon gyenge, a sebessége pedig...

a shotokanból annak modern verziójává kinőtt a pointfighting, ami a jelenlegi leglátványosabb verziója a versenykaraténak, ahol szintén pontra megy a bunyó. ott lehet látni olyan szintű gyorsaságot, amiről ezek a régi nagy harcosok nem is álmodhattak

Spiritmonger 2011.03.25. 10:21:46

pár hiba, ami azonnal feltűnt a küzdelemben:

leengedett kézzel bunyóznak, ez még pontra menő küzdelemben sem megengedett

a küzdőtávolság a bunyó jellegéhez képest nagyon kicsi, ahol a megítélt pont után újraindul a bunyó, ott jóval messzebbről kell indulni

a rúgásokat a klasszikus hibával, lábzárással indítják, ebbe manapság bárki bele tud lépni büntetlenül, le tudja kontrázni szabadon

nem védik a fejeket

nincs előkészítve a pontot érő technika, a jó versenyzőnek folyamatosan nyomnia kell a másikat fizikailag-mentálisan egyaránt

a küzdelmek során nem látni jó talajmunkát

Spiritmonger 2011.03.25. 10:22:45

és most néhány video a mai menőkről, köztük nagy büszkeségemre magyarokról is:

1, gyorsaság:
www.youtube.com/watch?v=f9e-sbSQFvU

úgy 2:12 körül látni, ahogy a magyar srác berakja a hintába olasz ellenfelét, majd mintegy két méterről úgy ugrik rá, hogy az olasz versenyzőnek mozdulni nincs ideje

előtte 2:06 körül egy villámgyors, pontot érő közbeütés látható

az olasz srác, Gregorio Di Leo négyszeres világbajnok, a magyar, Gömbös László kétszeres világbajnok és háromszoros Európa-bajnok

Spiritmonger 2011.03.25. 10:23:24

2, taktika:
www.youtube.com/watch?v=57zw5ShgH24&feature=related

a videon a világ valaha volt két legjobb pointfightere látható, tökéletes példája annak, hogyan kell pontra menő bunyót csinálni

az amerikai srác Raymond Daniels, a jelenlegi legjobb amerikai versenyző, a magyar harcos Mórádi Zsolt, háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok. ebben a bunyóban lehet látni azt a taktikai harcot, amiben két meneten keresztül a fegyelmezettség és a mentális kontroll a döntő, természetesen a tökéletes fizikai kondíción és technikai képzettségen túl

Spiritmonger 2011.03.25. 10:24:04

3, az ellenfél folyamatos nyomása:
www.youtube.com/watch?v=js-POAoCaXU

az olasz fiú Domenico De Marco, sokszoros EB és VB érmes, a pekingi világjátékok győztes, a magyar fiú Veres Richárd, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok

sasold meg 2:28-tól indulóan, hogy a távolságtartásból hogyan kell belelépni a másik arcába úgy, hogy az olasz srác lábától a magyar versenyző nincs messzebb öt centinél, és az első adandó alkalommal közbetámad. 7:07-nél bónuszként egy tökéletesen kivitelezett ugró fejrúgás látható

Spiritmonger 2011.03.25. 10:25:21

4, talajmunka:
www.youtube.com/watch?v=gmRpmOvCSOU

az osztrák srác Roman Bründl Európa-bajnok, a magyar fiú, Jároszkievicz Krisztián kétszeres világ-, négyszeres Európa-bajnok, a pekingi világjátékok győztese, illetve az NSSZ 2010-es év sportolója

a magyar fiú a nála majd 20 centivel magasabb ellenfelét kimozogja a tatamin, akinek hiába hosszabb a lába, de alig éri utol ellenfelét. láb alatti átbújások, elkerülés, távolságtartás, közbeütés az, amit itt lehet profi szinten látni, és a már említett taktikai és mentális fölényt

Spiritmonger 2011.03.25. 10:26:00

5, kéztechnika
www.youtube.com/watch?v=chaR68jyI7U

az olasz srác a már említett Di Leo, a magyar fiú Imre Tamás, kétszeres Európa-bajnok
a hátsókezes egyenesek és a fogadó ütések tökéletes kivitelezése látható a videon

5.45-nél látszik a tökéletes közbeindulás, az olasz srác rúgása elkezdődik, a magyar fiú keze pedig hátsó-első ritmusban csapódik bele ellenfele fejébe

Spiritmonger 2011.03.25. 10:27:41

6, lábtechnika
www.youtube.com/watch?v=k3q7tgsoCHM

a végén a hölgyekre kell figyelni. az olasz versenyző Gloria De Bei, négyszeres világbajnok, magyar ellenfele Kondár Anna háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok
Anna lába zseniális, világklasszis ellenfele nem tud vele mit kezdeni

két olyan fogadó kekomit rúg olasz ellenfelére, hogy a mellvédő majd beszakad, illetve 9:58 körül a lábával áthatolhatatlan falat emel maga elé

a videokon látható srácok azok, akik 20 év múlva legendaként élnek a sportszerető közönség emlékezetében, mint most sensei Frank Brennan. jelenleg ott tartanak, hogy kiemelkednek a mezőnyből, a világon mindenki ellenük, illetve rájuk készül, viszonylag kevés sikerrel.
kevés magyar harcos jut el addig, hogy az ESPN adja élőben a gálájukat, nekik sikerült, és még a legidősebb közülük is csak 23 éves...

Beren 2011.03.25. 10:50:12

@Spiritmonger:

30 év nagy idő, minden sportban. Ha pedig hozzáveszed, hogy ők mennyivel több időt töltöttek a kata, kihon, makiwara tréninggel, mint a mostani wkf fighterek akkor pláne.

Egy párbajtőröző barátom mondta, hogy ő ugyan a középmezőnyben van, de a régi nagy neveknek, olimpikonoknak esélye sem lenne ellene és a korosztálya ellen. Ehhez képest Brennan ezzel a technikával simán dobogós lehetne a mai magyar OB-n. SKA-n kívül senki nem fogná meg.

Beren 2011.03.25. 11:00:38

Bocs, én a mai karatéval hasonlítottam. A kick-box pointing fighttal összevetni, már inkább stílusvita, ami sose vezet jóra.

Beren 2011.03.25. 13:52:45

Még egy régi sztori jutott eszembe erről a videóról:
Egy régivágású mester pár év után elindult egy országos válogatón. Róla tudni kell, hogy különösen nagy hangsúlyt fektetett a kontakt felületek feledzésére. Szépen lebontotta a teljes akkori mezőnyt, mert testre gyakorlatilag minden technikája rombolt, akár védték, akár nem. Ez a mentalitás, ma már csak kyo, thay-box, k1, mma küzdelmekben látható. Pedig a kéz és láb ettől válik fegyverré.

Spiritmonger 2011.03.25. 15:38:18

Beren!

Nem a stilusokat akarom hasonlitani, hanem ramutatni arra, hogy a pontert meno kuzdelem hol tart, a szukseges fizikai, taktikai, technikai es mentalis elemek csucsa hol vannak.

Napi Maflás · http://napimaflas.blog.hu/ 2011.03.25. 16:10:58

@Spiritmonger: Nézz rá azért a Maflás Facebook oldalán lévő anyagra is. :)

Beren 2011.03.26. 18:41:38

@Spiritmonger:

" szukseges fizikai, taktikai, technikai es mentalis elemek csucsa hol vannak"

Na ezért nem akartam belemenni stílusvitába :o)

Tamura 2012.10.05. 16:22:49

@Spiritmonger: már megbocsáss de az általad belinkelt videon is leengedett kézzel küzdenek Gregorio Di Leo - Gömbös László fight) ...

www.youtube.com/watch?v=Pz2I0jTYeEU

Egy érdekes és tanulságos küzdelem egy shotokanos és sportkaratés (freestyle vagy pontfighter) között. Érdemes megfigyelni, hogy a teljesen oldalra fordult sportkaratés a félig elfordított csípőjű shotokanosal nem igazán tud mit kezdeni. Rendszerint amikor támad valahogy mindig a földön találja magát. Számomra elég nagy taktikai hibának tűnik, hogy a sportkaratés a támadásait rúgással indítja... De érdemes megnézni Tatsuya Nakat (6 vagy 7 danos JKA instruktor), és összehasonlítani a gyorsaságát az általad belinkeltekkel... De az emberi gyorsaságnak is megvannak a határai, tudom hogy sokat változtak az edzésmódszerek, de úgy gondolom a régi nagyok és maiak között azért nincs olyan egetverő gyorsaságbeli különbség...

www.youtube.com/watch?v=PoAxpFdpgdU - egy régebbi Naka küzdelem és egy kis bemutató:

www.youtube.com/watch?v=EpWdpVXSHZM&feature=related
süti beállítások módosítása