A különleges erőknek mindig megvolt a maguk nimbusza. A tökös fiúkat sokan szeretik, és valljuk be, időnként jól jön egy szupermen, aki ha kell kettéharapja a medvét, tankot – melyik korban mi esedékes. A legfurcsább, hogy míg a haditechnika már rég túlhaladta az emberi mértéket, a jó öreg John Rambo és társai egyre népszerűbbek.
Talán szükség van valamikre, akiben megtestesül, hogy az ember úrrá lehet a gépeken vagy a természeten. Talán az oroszlánölő héroszok utódait látjuk bennük. Mindenesetre leleményesek, mint Odüsszeusz, úgy bunyóznak, mint Bruce Lee, és legalább olyan technikai arzenáljuk van, mint James Bondnak. Ők a katonai bemutatók örök sztárjai, a többi alakulat irigységének tárgya, és persze a legnépszerűbb háborús filmek is róluk szólnak.
Ezzel önmagában nincs semmi baj, elvégre egy SAS katona sokkal megfoghatóbb, mint a Líbiára kilőtt akárhány Tomahawk rakéta, még akkor is, ha a két fegyvernem nem igazán van egy súlycsoportban. Ami meglepőbb, hogy a mítosznak nemegyszer véreskezű diktátorok is bedőlnek, akik elfelejtik, hogyan jutottak annakidején hatalomra, és bukásuk küszöbén döbbenten tapasztalják, hogy topra gyúrt testőrségük nem igazán tud mit kezdeni az ellenük fellázadt gépesített alakulatokkal. Persze tudom, hogy John Rambo íjjal lőtte ki az afgán hegyek közt kószáló helikoptert – de nem minden nap papsajt.
Pedig, ha valakiknek, akkor a grúzoknak igazán tudniuk kéne, hogy a modern háborút nem kézifegyverekkel felszerelt szuperhősök vívják. Ez a reklámfilm 2009-ben került fel, vagyis a háború után, bár valószínűleg korábban forgatták. Mindenesetre hangsúlyos szerepet kap benne a közelharc (00:06, 00:13, 00:20, 00:27, 01:15, 01:46), és az eséstechnika láthatóan a fegyveres harcban is alapvető anyag (00:02, 01:10). Valamiért az akrobatikus elemeket is nélkülözhetetlennek tartják (00:15), valamivel később pedig ninjafilmbe illő akciónak lehetünk tanúi (00:45).
Egyébként a film készítőinek a közrend fenntartásáról meglehetősen sajátságos elképzelésük van (00:50), a terepjárón állva száguldozó akciócsoport látványát (01:04) pedig bármely menő Hong Kong-i filmrendező megirigyelhetné. És még mindig nincs vége (01:22), noha nekem úgy tűnik, hogy a világos hegyoldalban lefelé ugrándozó, sötét ruhás fiúk (01:36, 01:37) kitűnő célpontot nyújtanak.
A csúcsjelenet kétségkívül a félig lebontott ház megrohamozása (02:05). A pókemberként közlekedő srác (02:18, 02:22, 02:31) szerintem a legkétkedőbb természetűeket is meggyőzi arról, hogy a haza védelme avatott kezekben van. A rosszfiúkat mindenesetre elkapják (01:43, 02:40) – már amelyiket nem lőtték halomra (00:39, 00:47, 00:58).
Természetesen nem arról van szó, hogy ez az egység nem kitűnően képzett katonákból áll, hanem arról, hogy a 2008-as háború ismeretében ez a film kissé anakronisztikusan hat.
A kiegészítő anyagot a Maflás Facebook oldalán találjátok.