T.O. Teas könyvein egy nemzedék nőtt fel. Amellett, hogy ő írta az első ismeretterjesztő műveket a harcművészetekről, számos, azóta klasszikussá vált szerzőt vezetett be a magyar könyvpiacra – többek közt John Lansdale-t is neki köszönhetjük –, megalkotta a karate krimi műfaját, amivel némi friss levegő áramlott a ’80-as évek könyvkiadásába. A T.O. Teas regényt olvasni olyan, mint egy végsőkig kiélezett küzdelmet figyelni: ez akkor is így van, amikor éppen nem csattannak a pofonok. A harcművészet szelleme mindenben ott van. A kard élén című regényben Demura egy titokzatos gyilkosságsorozat ügyében nyomoz. A gyilkosságokat karddal követték el. Megjegyzem, ez még jóval a Hegylakó sorozat előtt íródott…

Részlet a regényből:

"– Engem inkább a Katana Társaság érdekel – mondta Demura konokul. Zavarban volt. Tudta, hogy udvariatlanul csökönyösködik, amikor ilyen finoman és udvariasan tanácsolják el. A Katana Baráti Társaság nyilván zártkörű klub, ahol gazdag üzletemberek gyakorolják néha a jaidót, a kardkirántás művészetét, de még valószínűbb, hogy ennek ürügyén vacsoráznak együtt és beszélnek meg másra nem tartozó ügyeket.

– Sajnálom, uram, de hozzánk jelenleg nincs felvétel – mondta a nő, és sikerült úgy csipognia, mintha valóban rettenetesen sajnálná.

– Egy kendóklub nekem túlságosan... hogy is mondjam... nem akarom megbántani, nyilván nagyon jó, de nekem túlságosan modern. Tudja, a bambuszkard mégiscsak játék.

– Vívott már valaha igazival? – Rekedt férfihang szólalt meg mögötte. Megrándult a csípője, de visszafogta magát, remélve, hogy a másiknak nem tűnt fel az apró mozdulat. Öregszik. Vagy talán mégsem kellett volna egy fél éve abbahagyni az edzéseket. Ötvenévi mindennapos edzés után sokat nem jelenthet, de mégis. Tompul. Nem érzi meg, hogy valaki bejött mögötte a szobába, hogy figyelte, nem égette a hátát, a tarkóját az idegen tekintet. Nem így képezték ki annak idején. És végül majdnem meg is perdül, gyorsan, szabályosan, védőállásba, amivel aztán elárulná és nevetségessé tenné magát, amikor nyilván semmi veszély nem fenyegeti.

– Volt már a kezemben – felelte. Lassan, nyugodtan megfordult, és szemügyre vette a férfit. Vékony, inas, középmagas, ötven körüli. Vékony, hosszúkás arc, mintha megnyújtották volna. Jó anyagból készült, rosszul szabott öltöny. Hideg, nyugodt szemek. Amikor mozdul, a zakón keresztül átsejlő izmok. Az a könnyed járás, amely mögött annyi fáradságos gyakorlás van; sohasem billen ki túlságosan az egyensúlyából, és nem feszít meg fölöslegesen izmokat. Az a vékony kézhez képest vastag csukló. – Kamada úr? – kérdezte.

– Nem – mondta az, és mosolygott. – Nisijama Kendzsi vagyok. Üdvözlöm az új támogatónkat.

Mosolyogtak, hajlongtak, kezet fogtak, hosszasan rázták. A férfinak erős fogása volt, anélkül hogy szorított volna.

– Nagyon örülök, hogy találkoztunk – lelkendezett Demura. – Nagy megtiszteltetés.

– Ugyan, hogy mondhat ilyet. Nekünk szerencse és megtiszteltetés az ön jelentkezése. Tudja, kicsit aggódtunk, hogy a közelmúlt eseményei sok embernek elveszik a... bátorságát.

– Én azt hiszem, sokaknak épp ez hozta meg a társaságba vetett bizalmát. Végre valakik tesznek is valamit, nemcsak beszélnek.

– Ön nem fél attól, hogy esetleg rá akarjuk beszélni...

– Soha nem tartott vissza félelem attól, hogy a kötelességemet teljesítsem – mondta Demura hidegen. Éreztette, hogy már a kérdés is sértés.

– Bocsásson meg. – Nisijama hosszú arcán nem látszott zavar. – Ma már ez nem olyan természetes, mint volt.

Demura nem válaszolt.

– Azért is jöttem, mert gondoltam, segíthetek.

Demura üres arccal nézett rá.

– Hallottam, hogy a katana társaságba akar belépni. Nem szeretném, hogy kellemetlen helyzetbe kerüljön, zárt ajtók előtt toporogjon. A Katana-kör zártkörű társaság, amelynek a tagságát alaposan megszűrik. Két ajánló kell, és magas szintű vívótudás.

– Ühüm – felelte Demura. – Ki lehet ajánló?

– A társaság tagjai. Nem azt mondom, hogy lehetetlen bejutni, de nagyon nehéz. Nem véletlenül ajánljuk a kendóklubot. Ha jaidót akar gyakorolni, ott az is módjában áll. A társaság tagjai is szoktak ott edzeni. Megismerheti őket, szerezhet támogatókat.

– Értem – mondta Demura. A belső zsebébe tette a kendóklub kártyáját.

– Remélem, találkozunk valamelyik edzésen – mosolygott a férfi. Kellemetlen mosolya volt.

– Ó, az nagyon jó volna. – Látta, hogy válaszmosolyától Nisijama arca megmerevedik."

(Folyt. köv.)

A regényt innen lehet letölteni.