Minden szabályrendszer egységesíti a technikákat. A szabályrendszer feltételeket jelent, és adott feltételek közt viszonylag gyorsan kiderül, hogyan lehet a leghatékonyabban küzdeni. A dolog persze nem ilyen egyszerű. A harc mikéntjét meghatározzák a mindenkori ellenfelek, és a legjobbak stílusát akaratlanul is másolni kezdik a többiek, de egy idő után kikristályosodnak azok a technikák, amelyeket egy adott szabályrendszerben érdemes használni. Számos olyan versenysorozat van, amelyet azért hirdettek meg, hogy a különböző stílusok képviselői megmérkőzhessenek egymással – ám ezekből hamarosan önálló harcművészeti ágak nőttek ki.

Az MMA és K-1 is ezek közé tartozik. A kötetlen szabályrendszereknek pontosan azt nem sikerült elérni, amire kitalálták őket: hogy megőrizzék a harcművészetek sokszínűségét. Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy egy-két, a kívülálló számára lényegtelennek tűnő különbség – könyéktechnikák, rögzített térdrúgás, földharc – milyen gyökeresen átalakítja a küzdelem jellegét.

A legnagyobbak persze nem csupán egy szabályrendszerben küzdenek, hanem végiglátogatják a rangosabb versenysorozatokat. Hogy ki miben jut fel a csúcsra, nem mindig tudás kérdése. Egy-egy összecsapáson csupán az dől el, hogy az adott pillanatban ki a jobb – a legizgalmasabbak azok a mérkőzések, amikor valaki meg tudja fordítani az előző mérkőzés végeredményét.

A vereség senkit se érint jól. Számos lendületes sportkarrier omlott össze az első komolyabb vereség után – holott a harcművészetnek és a küzdősportnak pont az lenne a lényege, hogy az ember képes legyen legyőzni önmagát. Ha valakibe beleég saját legyőzhetetlenségének tudata, és rászalad egy pofonra, könnyen ellenkezőjére fordul az addig gondosan építgetett énképe. A legnagyobbak viszont képesen átlépni ezen.

Ray Sefo karrierje ígéretesen kezdődött. A remek lábtechnikája miatt Sugarfootnak becézett új-zélandi srác sorra nyerte az óceániai muay thai versenyeket. Később átnyergelt a K-1-re, de belefutott Ernesto Hoostba, és élete első vereségébe is.

Ray keményen készült a visszavágóra, de ismét fordult a sors kereke: Erneso Hoost ezúttal Jerome Le Bannerrel került össze, és ezúttal a holland fogott padlót. Az óceániai srácnak a riválisát kiütő, magabiztos veteránnal kellett szembenéznie.

Az az igazság, hogy nem sokan fogadtak Rayre. Az első pillanattól kezdve Le Banner irányított (00:15), aki végigterelte ellenfelét a ringen. Ray ellentámadásai lepattantak a franciáról (00:23, 00:27, 00:29). Láthatóan tartott ellenfelétől, aki hamarosan beterelte a sarokba, és egy kemény ütéssel a padlóra küldte (00:51).

Minden a papírformának megfelelően alakult, Le Banneren látszik (00:52), hogy a kezében érzi a mérkőzést. Láthatóan azzal a szándékkal jön ki a sarokból, hogy a lehető leggyorsabban befejezze a meccset (01:04). A folytatás ennek mehfelelően alakul. Le Banner jön előre, terel…és rászalad egy hatalmas pofonra (01:09), ami még az ő betonfejének is sok (01:10). Érdemes megnézni a lassításokat (01:29, 01:32, 01:34, 01:35, 01:36, 01:39, 01:47, 01:54, 01:59). Egy nagy vereség után, padlóról felállva győzni…azt hiszem, ezt csak a legnagyobbak tudják.