A faszkalap gyakorlott mozdulatokkal végigkutatja a zsebeimet.
– Nocsak, nocsak – hümmögi elégedetten. – Szóval két mobilod is van. Sose hittem volna…– Ujjai végigfutnak a billentyűzeten. – Úgy látom, ez a tied – mondja, és visszadugja a kabátomba a telefonomat. – Ez azonban – emeli magasba a Jovan szobájában talált készüléket –, szerintem nem törvényes úton került hozzád, úgyhogy, ha nincs ellene kifogásod, a pártfogásomba veszem. – Megpaskolja az arcomat. – Na, ugye, nem is vagy olyan tökös gyerek. – Elégedetten felröhög, és a társához fordul: – Elengedheted.
Elterülök a macskaköveken. Hálásan lélegzem be a tüdőmbe tóduló, jeges levegőt. Minden tagom reszket. Nagy nehezen féltérdre küzdöm magam. Persze, most utánuk kéne vetnem magam, csakhogy semmit se érnék vele. Legfeljebb leakasztanék egy alapos verést. Hirtelen eszembe villan, miért is indultam el. Az órámra pislantok. Alig négy percem maradt.
Összeszedem minden erőmet. Felállok, és sántikálva futni kezdek a Jókai tér felé. Minden lépéssel egyre csökken a fájdalom. A kötelességtudat – mint már annyiszor az életben – átveszi fejemben az irányítást. A feladatot teljesíteni kell. Mindenáron. Nem számít semmi, csak a siker. Talpam mind gyorsabban csattog az aszfalton. Fényes karikák ugrálnak a szemem előtt, de nem adom fel.
Csak remélni tudom, hogy Natalia nem szaladt bele ebbe a két görénybe, mert ha igen, akkor biztos, hogy nálam is rosszabbul járt. Énem egyik fele úgy gondolja, vissza kéne menni, és megnézni, mi van vele, azonban gyorsan elnyomom magamban a késztetést. Ha ráfutott ezekre a faszokra, akkor nem tudok segíteni rajta, legfeljebb vigasztalhatom. Ha pedig elkerülte őket, akkor végképp semmiért vágom gallyra a küldetést.
Kiérek a Jókai térre. Meglep, milyen nagy a tömeg. A szobor népszerű találkahely lehet, mert többen is állnak a talapzat mellett: egy rövid bundát viselő, lófarkas csaj, két idétlenül vihogó kamasz, egy aktatáskát szorongató, elegáns srác, egy négyfős társaság, akik láthatóan azon vitatkoznak, hogy melyik kocsmába menjenek… Vajon ki lehet az én emberem? Önkéntelenül a mobil után nyúlok, amikor rájövök, hogy hiába keresem. „Hát ez ragyogó” – állapítom meg magamban. Vélhetőleg elpuskáztam az egyetlen esélyt, hogy felvegyem a titokzatos telefonálóval a kapcsolatot. Kétségbeesetten fürkészem a környéket. Valami jelet keresek, bármit, ami elárulja, hogy kivel kéne találkoznom.
Az aktatáskás fickó hirtelen a zsebébe nyúl, és előveszi a telefonját. Az órámra pillantok: három perccel múlt kilenc. Lehet, hogy ő az? Talán türelmetlen, és úgy döntött, megcsörget? Ha igen, még azelőtt akcióba kell lendülnöm, hogy a két faszkalap ideér. De mit mondjak neki? És mi lesz, ha kiderül, hogy nem rám vár?
Mielőtt megindulnék, kiszúrom, hogy egy nő tart a pasi felé. A fickó rápillant, ám nem engedi le a telefont. „Elég bunkó” – állapítom meg magamban. Arra számítok, hogy megcsókolják egymást, vagy összeölelkeznek, de nem. A nő egész egyszerűen elhalad a pacák mellett, és megy tovább.
Nem értem. Csak akkor esik le, mi történt, amikor a férfi lassan összecsuklik. Illetőleg még akkor se tudatosul bennem a dolog, azonban túl sok embert láttam már elterülni ahhoz, hogy ne vegyem azonnal észre, komoly baj van. Agyam önkéntelenül rögzítette a nő rövid, mégis célratörő mozdulatát, amikor elsétált a pasas mellett. A sötétben, az utcalámpák fényénél nem lehet pontosan látni, mi történik. A négytagú társaságból kiválik egy csaj, és kíváncsian a földön heverő fölé hajol.
A sikoltásában rezgő rettegést nem lehet eltéveszteni. Lassan megfordulok, és távolodni kezdek. Minél előbb vissza kell érnem a többiekhez. Menet közben aztán a helyükre zökkennek bennem a mozaikdarabkák. A telefonáló ott várt, de nem a szobornál. Vagy nem rám számított, vagy gyanút fogott, hogy valami nincs rendben. Akárhogy is, úgy döntött, hogy megcsörget. Csakhogy nem én vettem fel, hanem a srácok. Az a szerencsétlen pasas meg épp akkor telefonált. Valamiért azt hitték, vele beszélnek. Mindenesetre gyanút fogtak, és kiiktatták.
Ez már nem lehet a felsőbb évesek játékának része. Valami nagyon el lett cseszve. Minél előbb szólnom kell Misi bá’nak, és annak a két balfasznak, hogy szabaduljanak meg a telefontól. Nem tudom mi ez, fogalmam sincs, hogyan keveredtek bele Jovanék, azonban ez itt most élesben megy.
Minden önuralmamra szükségem van, hogy ne kezdjek el rohanni. Igyekszem feltűnés nélkül figyelni a járókelőket, nézem, nem bukkan-e fel valahol a nő. Úgy érzem, itt jön a hátam mögött, mindjárt utolér, és engem is elintéz. Tudom, az lenne a legjobb, ha felhívnám Misi bá’t, de nem merem elővenni a mobilomat. Félek, hogy kiszúrják, rájönnek, hogy én is ott álltam a szobor mellett, és célpont leszek. Hátamon patakokban ömlik a jeges veríték.
(Folyt. köv.)
