Végigpörgetem magamban mindazt, amit tudok. Az eddig külön-külön lebegő mozaikdarabkák most egymás után a helyükre csusszannak. Az egyetlen, amit helyesen értelmeztem, az a Mátrix részlet, de a közös nevezőt, az időpontokat nem találtam meg. Határtalanul bosszant a dolog, ugyanakkor lenyűgöz a linkekből kirajzolódó kép bonyolult szövete. Olyan az egész, akár egy road-movie: fordulatos, pergő, és a látszólag összefüggéstelen részletekből mégis kibomlik a jelen és a múlt. Most, hogy van mire felfűzni az információkat, egy sor, mindeddig jelentéktelennek tűnő apróság értelmet nyer.

Persze akárki állította össze a dokumentumot, nem könnyítette meg a dolgunkat. Valószínűleg találomra rakta egymás után a linkeket, hogy a lehető legjobban belezavarjon minket a málnásba. Az időrendbe rakott helyszínek Belgrád, Kijev, Barcelona, Hamburg, Budapest, Bécs sorrendben követik egymást. A Briztina Magazin riportere elleni merénylet. A kijevi zavargásokról szóló tudósítások. A barcelonai gyógyszerészeti konferencia. A hamburgi cégegyesítés. A budapesti ingatlanvásárlások nyomán kirobbant botrány. A bécsi testépítő klubok.

A dokumentumok jóval vegyesebbek: van köztük cégbejegyzés, szálloda, autókölcsönzési adatlap, repülőgép menetrend, programfüzet, előadás, stb. Azonban ha összevetjük őket az időpontokkal, mindegyik illik ahhoz az eseményhez, ami az adott városban történt. Egy hálózat térképe rajzolódik ki előttem. A nevek egyelőre ismeretlenek, mint ahogy a linkeken szereplő projektekről se tudok túl sokat. Az nyilvánvaló, hogy a fáradságos munkával összeszedett képgyűjteményem a legjobb esetben is csupán marginális szerepet kaphat a megfejtésben – ha ugyan hasznát vesszük egyáltalán. Akárhonnan nézem, elcsesztem négy napot a semmire.

– Itt vagy? – kérdi Natalia.

– Igen – felelem. A budapesti időponton rágódom: január 23–26. Pont akkor voltunk ott mi is . Az egybeesés nem lehet véletlen. Átpörgetem a Budapesttel kapcsolatos cikkeket, anyagokat, de az ingatlanpanamán túl csak valami májusban tartandó, a globális felmelegedéssel kapcsolatos környezetvédelmi konferenciát találok, amitől nem leszek sokkal okosabb.

– Nézted a budapesti dátumot? – kérdem.

– Természetesen – válaszolja a lány. – Szerintem is ez a kulcsa.

– Vagy legalábbis mi itt keveredtünk a dologba. Szerinted az ingatlanbotránnyal kapcsolatos a buli?

– Legfeljebb áttételesen. Amikor cédulákra írva kiraktam a rendszert, nekem nagyon úgy tűnt, hogy még elég hiányos a kép. Illetve az a legjobb benne, hogy többféleképpen is rendszerezhető. Viszont a lyukakat nekünk kell kitölteni. Szóval Budapest és az ingatlanbotrány biztosan fontos pont, de hiba lenne erre kihegyezni az egészet.

– Akkor szerinted merre induljunk el?

– Az egyértelmű, hogy az időpontok rajzolják ki a főbb trendeket. Ugyanakkor te is látni fogod, hogy néhány helyen homályos a kép. Vannak olyan elemek, amelyek előre utalnak, vagy éppen vissza a múltba. Szerintem jó pár dolog hiányzik még.

Felsóhajtok. Hogy őszinte legyek, nem ebben a válaszban reménykedtem. Engem elsődlegesen az érdekel, hogy mibe keveredtünk Pesten, illetve, hogy miért. Meg persze az, hogy mi köze mindennek az Alapítványhoz. Ha innen nézem a dolgot, egyáltalán nem kerültünk közelebb a megfejtéshez. Ugyanakkor Natalia komoly áttörést ért el. Végre van egy szál, amin elindulhatunk – bár egyelőre fogalmam sincs, hova vezet.

Február 18.

Ezen a reggelen ránk tört a tavasz. Az utóbbi pár hétben rengeteg hó esett, de viszonylag korán kel fel a nap, és csak hat körül sötétedik. A havas tájról beverődő fény rendszeresen kicsábított az épületből, és ebéd után hatalmas hócsatákat vívtunk a sportpályán. Igor bá’ természetesen kivitt a szokásos éves nyomolvasó túrára, hétvégenként pedig síeltünk, illetve a jeges sziklákon gyakoroltuk a falmászást. Bármennyire is foga volt a télnek, nem éreztem azt a szokásos, nyúlós depressziót, ami január–február fordulóján szokott elfogni.

A mai napon viszont szinte mellbevágott a tavasz eltéveszthetetlen illata. Amikor hajnalban kiléptem az épületből, táguló cimpákkal szívtam be a levegőt. Vannak napok, amikor legyőzhetetlennek érzem magam, és a mai ezek közé tartozik. Kálmánt se kellett noszogatni, a reggeli futásnál végig tartotta velünk a tempót.

 (Folyt. köv.)

a_siebenkreuz_alapítvány, regény