Szilvia az egyik boksz felé int a fejével.

– Iszunk valamit? – kérdi. Valószínűleg nagyon bambán nézhetek rá, mert még hozzáteszi: – Ha már úgyse tudsz aludni.

Letelepszünk az asztalhoz. A pincér azonnal kijön, Szilvia rendel két koktélt. Zavarban vagyok. Fogalmam sincs, mit gondolnak rólunk, és azzal se vagyok igazán tisztában, hogy milyen leosztásban ülünk itt a bárban. Amikor kiérkezik a két ital, Szilvia hátradől, és belekortyol a sajátjába. Nem szól, csak áthatóan néz rám a pohár pereme felett. Próbálok nem a szemére összpontosítani. Nem akarom én kezdeni a beszélgetést, elvégre ő hívott meg, és nem szeretném, ha úgy tűnne, mintha kétségbeesetten kapaszkodnék belé, ugyanakkor tudom, milyen durcás-kamaszosnak tűnik a viselkedésem.

– Gyakran vannak alvászavaraid? – kérdezi végül. Nem tehetek róla, teljesen olyan érzésem van, mintha arról érdeklődne, szoktam-e ágyba vizelni. Megrázom a fejem.

– Csak ha horkolnak mellettem.

Elmosolyodik. Leteszi a poharát. Ujja lustán köröz az üveg szélén.

– És sikerült megtalálnod azt, aki miatt idejöttél?

Döbbenten pillantok vissza rá. Talán Nataliának járt el a szája? Egyáltalán nem örülök, hogy a tanárnő felhozta a témát. Senkinek se szeretnék információkat pötyögtetni arról, hol tartunk a rejtvény megoldásával. Főleg most, amikor végképp nem lehet tudni, kivel hányadán állunk. Mindenesetre elhatározom, hogy reggel alaposan kifaggatom Nataliát, mennyit mesélt Szilviának. Persze, egyfelől jó, hogy Szilvia nem volt seggfej, és elvitt minket a Pollack B-be, másfelől kegyetlenül gáz, hogy egy kívülálló belelát a kártyáinkba.

– Ugyan már…– biccenti félre a fejét Szilvia. – Egyértelmű, hogy a szakmai gyakorlat miatt kaptatok eltávot. Egyébként Milena is elmondta, hiszen én vagyok a kísérőtanár. Eltűntök pár órára, azután kitaláljátok ezt a Pollack B-klubot. Szerinted nem tudom összerakni a részleteket?

Közelebb hajol, a szája kicsit elnyílik. Pillantásom a dekoltázsába siklik. Annyira logikus, amit mond. Markóra gondolok, aki teli torokból horkol a szobában. Szilvia tényleg rendes, hiszen akár vissza is küldhetett volna. Ehelyett meghív egy koktélra, és locsog velem. Halk sóhajjal megadom magam.

– Igen – felelem.

– Régi ismerős? – érdeklődik tovább. Nem erőlteti, inkább csak futólag érdeklődik. Hosszú az este, el kell valamivel ütni az időt.

– Nem – válaszolom. – Csak fényképen láttam.

– Akkor nagy művészet lehetett megtalálni ezen a helyen.

– Végül megcsörgettem a mobilján – vallom be. – Bár fogalmam sincs, hogyan hallotta meg, hogy szól a telefonja.

– Szerencséd volt – mondja. – És jutottatok valamire?

Fogas kérdés. Egy csomó dolgot megtudtam a Jókai téri áldozatról, de egyelőre fogalmam sincs, ezek lényeges információk-e, vagy nem, és azt se, hogyan illeszkednek a képbe. Alexről viszont nem hallott a nő, vagy ha találkoztak is, nem hagyott benne mély nyomot.

– Igazából Palotás Kristóf kapcsolati hálóját próbáljuk felderíteni – bököm ki. – Mondjuk, ez sikerült.

– És ő kicsoda?

Egy pillanatra ismét rossz érzésem támad, amiért parttalanul fecsegek. Ugyanakkor röhejesnek tartom, hogy pont egy tanár előtt titkolózzak, aki vélhetőleg oda-vissza ismeri az egész feladványt. Mindenesetre Natalia reggeli számonkérését kihúzom a listáról.  Hülyeség lett volna rámászni emiatt. Mérlegelem a helyzetet, és úgy döntök, még az is elképzelhető, hogy Szilvia segít valamennyire. Kezdem az elején, és töviről-hegyire kipakolok mindent: hogyan keveredtünk a játszmába, a gyilkosságot, az Alexszel kapcsolatos gyanút. Mindent, kivéve a Barnával folytatott levelezésemet. Szilvia mindvégig rám függeszti mandulavágású zöld szemét, és szinte issza a szavaimat. Arcán folyamatosan tükröződnek az érzelmek: figyelem, feszültség, elismerés, mosoly, attól függően, hogy éppen hol tartok a történetben. Ettől persze szárnyakat kapok, és egyre jobban belelendülök a mesélésbe.

– Szóval szerinted valami összefüggés van Alex és a történtek között? – kérdezi végül, amikor befejezem. – Akkor miért nem utána nyomozol? Erről az emberről szinte semmit se tudsz, ráadásul azt mondod, hogy gyakorlatilag kiradírozták a netről. Nem gondolod, hogy talán érdemesebb lenne Alexszel foglalkozni, ha úgy véled, köze van ehhez az egészhez? Még az is lehet, hogy vakvágány, és csupán véletlen egybeesésről van szó. Egyébként nem hinném, hogy Misi bá’ tudatosan ilyen veszélynek tenne ki benneteket.

– De hát a mobil – vetem ellene. – Egy szempillantás alatt szétkapta azt a telefont az Operában, amikor elmondtam, mi történt. És az volt a feladat, hogy szerezzük meg a készüléket.

– Igen – bólint Szilvia elgondolkozva. – Jól látod, hogy ott siklott ki valami.

(Folyt. köv.)