Hagyom a fenébe a pártprogramot. Rávetem magamat a netre. Alexet keresem. Mindent, amit csak találni lehet róla. Próbálom az ismert közösségi oldalakon. De nem találom. Nézem iskolák, munkahely, hobbi szerint. Alig találok róla valamit. Nem mondom, hogy őt is kitörölték a netről, azonban feltűnően kevés adat van fent. Pár sor itt-ott. Kapcsolatok alig. A fényképei is használhatatlanok.

Nem találok közös pontokat Palotás Kristóffal.

Illetve csupán ezt az egyet. Hogy gyakorlatilag semmi sincs róla.

Nem hiszek a véletlenekben. Néha az is nyom, ha az ember nem talál nyomot. Valaki túlontúl alapos akart lenni, és pontosan ezzel árulta el magát. Egyre biztosabban érzem, hogy igazam van. Kell lennie valamilyen kapcsolódási pontnak Alex és a Jókai téri áldozat között.

Csak éppen nem tudom, mi az.

Illetőleg Palotás Kristófról egész sokat tudok. Szegeden végzett, gyógyszerész szakon. Ha jól értettem, alapkutatásokat végzett. Rengeteg konferencián vett részt, szinte az egész világot bejárta. Újabb közös vonásuk Alexszel.

A lány elmondása alapján sikerült előkeríteni a fickó néhány munkatársát és haverját az ismeretlenség homályából. A hétvége óta több tucat személyes adatlapot túrtunk át. Persze itt se bukkantunk túl sok kézzelfogható egyezésre. Illetve mégis. Előszedem az Alex előadásán készített jegyzeteimet. Talán kicsivel többet mondott el, mint igazából szeretett volna. A fényképekről is rengeteg minden leolvasható. Kijev, Belgrád, Pécs, Hamburg, Sanghaj, Párizs. Helyszínek, ahol mindketten megfordultak. Az időpontok ugyan nem egyeztek, de beszédesen közel voltak egymáshoz.

Vagy a pendrive-on talált anyagokhoz.

Máskor csupán egy-egy név köti össze őket. Rendezvények. Vállalatok. Arcok. Újságcikkek. Igaz, nincs közvetlen egyezés. Egyetlen olyan eseményt se találok, amin bizonyíthatóan részt vettek volna mindketten. Mégis, számtalan közvetett jel utal arra, hogy valami módon összefonódott a sorsuk. Olyan érzés, mintha egy végtelen háló szövetét figyelném, ahol minden mindennel összefügg.

Elbizonytalanodom. Alexet próbálom megragadni, de nem találok rajta fogást. Mintha nem is lenne, pedig nagyon is létezik. Ha akarom, kezemben a bizonyíték… ugyanúgy, mint Alex harcművészeténél. Az akupunktúrás pontokat szinte bármilyen sorrendben össze lehet kötni, mert csaknem minden kombinációhoz vagy egy elmélet. Csupán az a kérdés, hogy valóban úgy működik-e a dolog, vagy egészen más oka van.

Egyelőre úgy tűnik, összeállnak a részletek, ezért erőltetem az Alex-féle vonalat. Egyre több tény látszik alátámasztani a feltételezésemet. Ugyanakkor nem hagy nyugodni az érzés, mi van, ha nem a tényekből vonok le következtetéseket, hanem az elméletem igazolásához vadászom össze az adatokat. Ha őszinte akarok lenni, az egyetlen valóban jelentős áttörést Nataliának köszönhetem. Ő vette észre, hogy a pendrive-on talált anyagok időrendben követik egymást, miközben én ezer más módon próbáltam rendszerezni a kapott információkat. Ez azért jelzi, hogy hajlamos vagyok elszállni.

Hozzáteszem, a most kikukázott tények nagyon szépen illeszkednek az eddigi rendszerbe. Egyre pontosabban kirajzolódik a szövet mintája, bár egyelőre nem lehet kivenni, mit ábrázol. Az a kérdés, vajon valóban nyomon vagyok-e, vagy csupán egy olyan összefüggéshalmazt alkottam, ami sehová se visz.

Némi töprengés után úgy döntök, felhívom Nataliát. Ha rábólint az elméletemre, megosztom a többiekkel. Ha nem, egyelőre kukába kerül az egész. Bár ebben az esetben lövésem sincs, hogyan folytassuk tovább.

Megcsörgetem, és abban maradunk, hogy az istállóknál találkozunk. Mióta Szilvia átvette a lovas oktatást, a lány szinte naponta átjár, és segít az állatok körül. Viszonylag gyorsan összekapom magam, és átsprintelek hozzá. Kint találom, a szokott helyén, a karám kerítésének tetején ülve figyeli, hogyan tanít Szilvia.

– Szóval mire jutottál? – szegezi nekem a kérdést.

Pár mondatban vázolom a helyzetet. A homlokát ráncolva figyel, miközben hallgat.

– És mondd, miért váltottál át hirtelen Alexre? – kérdezi végül. – Azért csesztünk el egy hétvégét, hogy akár így, akár úgy, de végre letudjuk Palotás Kristófot. Vasárnap éjfél után feküdtem, mire elkészültem az összes házimmal. Gyűjtöttünk egy nagy halom infót, amin most módszeresen át kellene rágnunk magunkat, hogy végre rájöjjünk, mi is áll a dolog hátterében, erre te Alex után veted magad. Muszáj száz dologba kapni egyszerre? Így sose jutunk a végére. Tényleg nagyszerű ez az intuitív nyomozás, csak az a baj, hogy legfeljebb a filmekben működik. Ez a kapkodás sehová se vezet. Egyáltalán, honnan a fenéből támadt az az ötleted, hogy ejtsd a Palotás Kristóf-féle szálat, és Alexre kezdj koncentrálni?

Végigsimítok a hajamon, és gyors pillantást vetek Szilviára, aki néhány srácnak magyaráz a karám közepén:

– Szilvia adta az ötletet, amikor a bárban beszélgettünk – vallom be.

– Te kitálaltál Szilviának? – támad nekem Natalia váratlanul. – Eszednél vagy? Mikor beszélgettetek?

(Folyt. köv.)