– De hát ez egy nyilvános expo, nem? – kérdezi Stefi értetlenül. – Bejegyzett cégek vesznek részt ezen a hivatalos rendezvényen. Sok szeretettel várják az érdeklődőket. Vagy ha nem, akkor minek az egész felhajtás?

Kelemen Zsolt elmosolyodik.

– Persze, ez legális üzlet – sóhajtja. – Csak ezzel együtt az élet egyik olyan területe, ahol egy idő után könnyen elmosódik a határ törvényes és törvénytelen között. A biztonságtechnika nincs szem előtt. Ebben az iparágban árnyékban dolgoznak az emberek, és nagyon nem szeretnének reflektorfénybe kerülni. Itt hatalmas pénzek mozognak azért, hogy még nagyobb pénzeket védjenek. Egy bizonyos összeg fölött pedig már nem számít az emberélet. – Megcsóválja a fejét. – Az az igazság, hogy még mindig alig hiszem el, hogy Misi bá’ ideküldött benneteket.

Felfogom, mi baja, de Stefinek adok igazat. Szerintem Zsolt kicsit túlspilázza a dolgot. Ugyanakkor láthatóan benne van a témában, ezért úgy döntök, visszakanyarodom az eredeti kérdésre.

– Szóval úgy tűnik, hogy a PASTRUJNO-nak köze van az idei feladatunkhoz – mondom. – Tudsz valamit erről a cégről, ami érdekes lehet?

Szárazon fölnevet.

– Te aztán nem adod föl, igaz? Hát, ahhoz, hogy érdemben tudjak válaszolni, tudnom kéne, mi a feladat.

Nem válaszolok. Most megfogott: alapvető tétel, hogy sose beszélünk kívülállóknak az Alapítvány ügyeiről. Márpedig akárhogyan tekerem is a dolgot, Kelemen Zsolt már végzett, azaz nem tekinthető az Alapítvány diákjának. Még akkor sem, ha különben száz szállal kötődik az intézményhez. Látom a többieken, hogy ők is ugyanezzel a dilemmával küszködnek. Még Natalia se szólal meg, pedig közülünk ő érzi magára nézve a legkevésbé kötelezőnek az intézmény szabályait.

– Csináljuk másképpen – javasom. – Mondj el mindent, amit tudsz a cégről, és mi majd elraktározzuk a számunkra lényeges adatokat. Ha meg valami különösen érdekel, úgyis rákérdezek.

– Szerinted nincs jobb dolgom, mint kiselőadást tartani négy kölyöknek? – horkan fel Zsolt. Azután legyint: – Na jó, most az egyszer. De nehogy azt higgyétek, hogy rendszer lesz belőle.

Egymásra vigyorgunk. Egyre jobban tetszik a fickó.

– Tulajdonképpen nem tudok túl sokat – kezdi el. – A PASTRUJNO viszonylag új cég ezen a területen. Legalábbis itt Európában az. Állítólag valami afganisztáni veterán a feje. Ha ez igaz, akkor alapból értenie kell a biztonságtechnikához. Egyébként ők nem annyira szoftverfejlesztéssel, mint inkább vagyon-, objektum- és személyvédelemmel foglalkoznak, tehát az iparág klasszikus területeivel. Hogy ezen belül milyen a hírszerző, elhárító és elemző profiljuk, arról fogalmam sincsen. Nekem megvan a magam szűk szakterülete, és nemigen ártom bele magam mások dolgába. Az információ hatalom, de csak akkor, ha tudod a módját, hogyan használd fel. Mint már említettem, egy adott pénzügyi tartományban már egyáltalán nem számít az emberélet. Én ezen a körön kívül tartom magamat.

– Szóval szerinted a PASTRUJNO-nak gázos ügyletei vannak?

– Én ezt egy szóval se állítottam – emeli fel a kezét Zsolt. – Csupán annyi az egész, hogy még véletlenül se ütöm az orrom mások ügyeibe. És biztosra veszem, hogy annak se örül senki, ha egy csapat kölyök kezd el szaglászni körülötte.

– Az Alapítványnál végzettek közül nem dolgozik valaki a PASTRUJNO-nál? – vág közbe váratlanul Natalia.

Zsolt megakad egy pillanatra.

– Nem hiszem – feleli lassan. – Rendszerint tudunk egymásról. Legfeljebb külsősként dolgozhat valaki nekik.

– Ez mit takar? – kérdezi Marko.

– Mármint, hogy külsősként dolgoznak nekik?

– Igen.

– A biztonságtechnika eléggé összetett dolog – magyarázza Zsolt. – Számtalan részterülete van, és mindegyik egy-egy önálló szakma, mint az objektumok védelme, a készpénzlogisztika, vagy a számítógépes adatok védelme, hogy néhány példát említsek. Nincs olyan cég, amelyik mindenben egyaránt otthon lenne. Ha megnyernek egy tendert, bizonyos részmunkákat egészen biztosan nem ők végeznek el. A piacon látszólag kemény a verseny, azonban ha jobban megvakarjuk, kiderül, hogy csupán néhány nagy érdekcsoport torzsalkodásáról van szó. Nemegyszer előfordul, hogy bizonyos esetekben egy cég olyan lépésekre kényszerül, amelyeket nem vállalhat fel. Ilyenkor külsősöket kér fel a probléma elhárítására. Ezek az esetek természetesen hétpecsétes titoknak számítanak. De mint már mondtam, a diszkréció alapvető feltétel ebben a szakmában. Épp ezért nem hiszem, hogy jó irányba kapirgáltok. Bármerre indultok, falakba fogtok ütközni.

(Folyt. köv.)