– Értsd meg, Geri: én tényleg nem erőltetem, hogy olyasmiről mesélj, amiről nem szeretnél. – Lágy a hangja, akár egy testetlen ígéret. – Csak gondoltam, beszélgetünk kicsit. Nem akarok faggatózni. Bocsáss meg, ha erőszakosnak tűntem. Tudod, a női kíváncsiság…
Annyira kedves és annyira megértő. Ilyen közel még sose voltunk egymáshoz. A kis asztal fölött szinte összeér az arcunk.
– A PASTRUJNO miatt mentünk ki – bököm ki gyorsan, mielőtt meggondolhatnám magam.
Mintha felhő suhanna át az arcán. Talán nem érti? Gondolom, nincs igazán otthon az anyagban.
– Egy dinamikusan terjeszkedő orosz cég – magyarázom. – Folyton felbukkan a pendrive-os anyagban. Az elején azt hittem, csak véletlen. Hogy csak olyan, mintha a McDonald’s vagy a Pepsi lenne. De tévedtem: a PASTRUJNO mindenütt ott van…
– Mint a Coca-Cola? – vág a szavamba Szilvia. Halvány mosoly játszik a szája sarkában. Ismerem ezt a mosolyt: azt jelzi, hogy pillanatokon belül cafatokra fogja szedni az elméletemet. Csakhogy ezúttal nem adom olyan könnyen magam. Elég sok adat jött össze a legutóbbi beszélgetésünk óta, ami alátámasztja az elméletemet. Megrázom a fejem.
– Nem, nem úgy, mint a Coca-Cola – felelem lendületesen. – Éppen ezt magyarázom. Persze egy multi mindenütt jelen van. Vagy legalábbis majdnem mindenütt. Csakhogy ezekbe folyton az anyag stratégiai pontjain akadok bele…
– Mint például? – kérdezi Szilvia évődve.
Tíz esetből kilencszer mindent megadnék, hogy ezt a hangsúlyt halljam. Most nem. Érzem, hogy nem vesz komolyan. Bepöccenek. Főleg, mert ilyenkor egyértelművé válik, hogy milyen hatalmas lyukak tátongnak az elméletemen. Pedig biztos, hogy jó irányba tartok, csak még nem állt össze teljesen a kép. Mondjuk, így elég nehéz meggyőzőnek lenni. Ebben a pillanatban egyedül arra vágyom, hogy higgyen nekem.
– Mint például a gyógyszerészeti konferencia – vágom rá. – Ahol Palotás Kristóf is ott volt. – Majdnem hozzáteszem, hogy Alexszel, de ezen már összekaptunk egyszer, és nem akarok újból belemenni ebbe a vitába. – És most is itt voltak…– teszem hozzá.
– A vállalati védelemmel foglalkozó expón? – vonja fel a szemöldökét Szilvia. – Nem azt mondtad, hogy gyógyszergyártásban utaznak?
– Igen, de egy afganisztáni veterán vezeti a céget – magyarázom. – Dmitrij Ivanov. És ráálltak a vállalati védelemre is. Állítólag egész ügyesen betörtek az osztrák és a német piacra.
– Aszpirint forgalmaznak? – pislog ártatlanul Szilvia. Láthatóan remekül szórakozik.
– Nem, ők védik az itteni konditermeket – mondom dühösen.
Szilvia meghökken egy pillanatra.
– Ezt meg honnan veszed?
Vállat vonok. Úgy döntök, nem adom ki az informátoromat. Úgy érzem, elég sokat levonna a renomémból, ha kiderülne, hogy pusztán mázlink volt, amikor belefutottunk Kelemen Zsoltba. Persze, exalapítványos mindenütt akad, csak elég triviálisnak tűnik a megoldás.
– Megvannak a magam forrásai – mormogom.
Ezúttal nem nevet. Elgondolkozva néz rám. Úgy tűnik, bevált a taktikám. Végre sikerült kitörnöm a kedves kis tanítvány kategóriából.
– Egy afganisztáni veterán – ismétli meg az előbbieket. – Gondolom, dúsgazdag a pasi. Szerinted mennyi lehet most? Negyvenöt-negyvennyolc? – Hátradobja a haját. – Mit gondolsz, itt van most Bécsben?
– Nincs! – vágom rá. Egyáltalán nem ebbe az irányba akartam terelni a beszélgetést.
Szilvia felsóhajt.
– Sajnos igazad lehet…– mondja csalódottan.
Most először nem vitatkozik azzal, amit mondok. Mégse vagyok maradéktalanul boldog.
– Szóval a PASTRUJNO valami módon kötődik a legtöbb pendrive-os anyaghoz – próbálok visszatérni az eredeti témánkhoz. – És itt van Bécs is… pont akkor jöttünk ide, amikor a PASTRUJNO is itt van az expón. Ez nem lehet véletlen.
– Isteni útmutatás? – kérdezi a korábbi hangsúlyával. Ismét nem vesz komolyan. Nem tudom, mi a jobb: ez, vagy amikor olyan élénken érdeklődött Dmitrij Ivanov után. Elkedvetlenedem.
– Jól van – teszi csillapítóan a kezét a kezemre. – Nem akarlak bántani. Csak nem szeretném, ha túlzottan beleélnéd magad a légvárépítésbe, mert nagyot fogsz csalódni a végén. A csalódástól szeretnélek megkímélni. A szakmai gyakorlat mindig izgalmas játék, de azért sose valamiféle nemzetközi összeesküvés felgöngyölítése a feladat.
Bizonytalanul bólintok. Egyáltalán nem arra vágyom, hogy úgy bánjon velem, mint valami óvodással, akit meg kell kímélni a „csalódástól”. Valószínűleg látja rajtam, mert ezúttal nem veszi el a kezét a kezemről.
(Folyt. köv.)
