Mindkét nagyhatalom olyan mennyiségű atomfegyvert halmozott fel, hogy külön-külön is többszörösen fel tudnák robbantani az egész bolygót – folytatja Fedor bá’.
–Hozzáteszem, ez mind a mai napig így van, ám továbbra is irdatlan pénzeket fektetnek ebbe a projektbe – bár erről mostanság nem illendő beszélni. Csupán annyi változott, hogy újabb játékosok is jelentkeztek, például Kína. Igaz, a jelen háborúit inkább gazdasági téren vívják.
Bár nem mindig. Oroszország láthatóan átvette a japánok stratégiáját, és gazdasági téren próbál nyomulni. Ha uralod egy ország gazdasági kulcspozícióit, tökéletesebben kézben tarthatod, mint ha megszállnád, ráadásul, míg az utóbbi komoly pénzeket emészt fel, az előbbi kifejezetten nyereséges vállalkozás. Jelzem, az oroszoktól azért egyáltalán nem idegen egy kis erőfitogtatás: ezt legutóbb a grúz–orosz konfliktusban láthattuk. Az ilyesfajta háborúk rendszerint jó befektetésnek számítanak: megnövelik a többi kiszemelt fél együttműködési hajlandóságát.
– Ismét meg fognak szállni bennünket? – bukik ki a kérdés Fecóból.
Fedor bá’ elnyom egy félmosolyt.
– Ez azért nem megy olyan könnyen. Először ott van Ukrajna és a balti államok. De ha Észtország, Lettország, Litvánia csatlakozott a FÁK-hoz, kezdhetünk aggódni.
– Komolyan? – kapja fel a fejét Kálmán.
– Az orosz politikának van néhány prioritása – feleli komolyan Fedor bá’. – Egy olyan déli kikötő megszerzése, ahonnan akadálytalanul hajózhatnak egész évben, India kapujának ellenőrzése, illetve az, hogy valamilyen módon európai hatalommá váljanak. I. Péter cár ezért nyitott ablakot Európára – egyénként ez már önmagában jelzi, hogy akkor még nem tartották Európa részének a birodalmat. Azóta, mint tudjuk, változott a helyzet.
– Éppen ez az – veti közbe Marko váratlanul. – Ha már így is Európához tartoznak, akkor miért akarnának újra háborút?
– Nem feltétlenül akarnak háborút – sóhajtja Fedor bá’. – Kétségtelen tény, hogy a napóleoni háborúkban eljutottak Párizsig, a második világháborúban pedig Berlinig, és ezt követően ráadásul mintegy negyven évig meg is tudták tartani a hódításaikat. Egyébként a délszláv háborúból látszik, hogy Oroszország a pánszlávizmus nevében mindmáig saját befolyási övezetnek tekinti a szláv államokat. Ez persze inkább Bulgáriára és Szerbiára igaz, mint mondjuk Lengyelországra, de Szlovákiával is elég komoly tárgyalások folynak. Ettől függetlenül, mint már mondtam, más síkon folyik a küzdelem, mint idáig. Nem államok és hadseregek csapnak össze: multinacionális cégek birkóznak egymással, azonban ha az ember jobban megfigyeli, azért elég markánsan kirajzolódnak az egyes érdekcsoportok. Az orosz tőke nagyon határozottan nyújtogatja a csápjait Európa, és ezen belül is főként a korábbi megszállt területek felé. Ne felejtsük el, hogy a ’90 előtti kapcsolati háló egy része még ma is aktív, ami azt jelenti, hogy Németországban jóval erősebb pozíciókkal rendelkeznek, mint ahogyan azt bárki sejtené. De mindez valójában nem egyszerűen a gazdasági befolyási övezetekről szól. A jövő háborúit az ivóvízkészletekért és a termőföldekért fogják vívni. Ha ilyen ütemben fogynak az erdők, előbb-utóbb elfogynak az édesvíz készletek. Ahhoz, hogy megfordítsuk a folyamatot, máris erdőket kéne telepíteni. Nem csupán itt, Magyarországon, hanem az egyes országokon átívelő, összefüggő erdőséget kéne létrehozni, egészen a tengerpartokig.
Ugyanez a helyzet a termőfölddel: a jelenlegi gazdálkodás mellett körülbelül száz év alatt elfogy a termőföld a bolygón. Nem véletlenül hozzák a termőföldek védelméről szóló törvényeket az egyes államok. Nem arról van szó, hogy ki hódít meg kit: az a kérdés, ki hal éhen, kinek lesz tiszta ivóvize. Az emberiség szaporodásának ütemét nem a háborúk, hanem az egész bolygón végigsöprő éhínségek fogják lecsökkenteni. Az ivóvízkészletek és a termőföld feletti uralom ismét stratégiai kérdéssé vált. Pár évtizeden belül ugyanolyan, vagy talán még lényegesebb tényező lesz, mint napjainkban az energiahordozóké. Ezt a legtöbb ország már átlátja, és megpróbálnak valamilyen módon reagálni rá: földvásárlási moratóriumot hoznak, igyekeznek állami kézben tartani az ivóvízkészletek kezelési jogát. Épp ezért egyre lényegesebb, hogy egy ország – esetleg államszövetség – megőrizze gazdasági stabilitását. Amennyiben sikerül gazdaságilag megrendíteni egy régiót, ott a gazdasági összeomlás veszélye miatt fellazulnak a törvénykezési szabályok. Mint tudjátok, Magyarország vízgyűjtő területei főként a környező államokban vannak, viszont a termőföldeket és a geotermikus energiát tekintve komoly potenciállal rendelkezünk. Stratégiai szempontból elemi érdekünk, hogy minél szorosabb viszonyt alakítsunk ki a régió többi államával. Ha valaki összeomlik, az könnyen magával ránthatja a többieket. Az egyes országok gazdasága ellen irányuló, komoly pénzügyi spekulációs manőverek ma már jóval túlmutatnak önmagukon. Nem csupán a gazdaság összeroppantását, és az így keletkező űrben a jobb piaci pozíciók elfoglalását célozzák: olyan stratégiai területekre lehet befurakodni, amelyek birtoklása száz éven belül élet vagy halál kérdésévé válik. Már nincs hova továbbmenni. Nincsenek fehér foltok a térképen. A bolygó minden szegletén ott vagyunk, és ráadásul, gőzerővel vágjuk magunk alatt a fát.
(Folyt. köv.)