Felsóhajtok.
– Egyáltalán nem csodálom – felelem. Hirtelen eszembe jutnak a korábbi beszélgetéseink, amikor Szilvia ugyanilyen keresztkérdésekkel bizonytalanított el, és terelte más vágányra a gondolkozásomat. Tulajdonképpen hálásnak kell lennem, mert ezáltal kényszerültem rá, hogy alaposan körbejárjam a kérdést. Most azonban hiába próbál megakasztani. A kérdései csak még jobban megerősítenek abban, hogy igazam van. – Szóval a PASTRUJNO tulajdonosa, Dmitrij Ivanov gyakorlatilag ott folytatja az üzleti életben, ahol abbahagyta Afganisztánban – mondom tovább. – Viszont a konkurencia semlegesítésében nem lehet nem észrevenni azokat a megoldásokat, amelyeket az Alapítványnál tanítanak.
– Nem lehet, hogy csak arról van szó, hogy a hatékony módszerek hasonlítanak egymásra? – mosolyodik el. – Ami működik, az rendszerint ugyanazon a néhány elven alapul. A világ közel sem olyan bonyolult hely, mint amilyennek egyesek gondolni szeretnék.
Megrázom a fejem.
– Nem. Emlékszik rá, amikor Bécsben azt mondtam, hogy a PASTRUJNO kapcsolódik a pendrive-on lévő anyagokhoz?
Alig észrevehetően biccent. Egy pillanatra megfeszül az álla. Most nem mosolyog.
– Rengeteg képet gyűjtöttünk a PASTRUJNO-hoz köthető eseményekről, és ezeken a fotókon felbukkannak az Alapítvány egykori diákjai. Feltérképeztük a kapcsolati hálójukat. Ezt még Pécsett kezdtük el…
– És mire jutottatok? – kérdezi. Meglepően meleg a hangja.
– Közös kapcsolódási pontokat kerestünk. De semmit se találtunk.
Egy pillanatra olyan arcot vág, mintha azt mondaná: „ugye, megmondtam”. Azután megvonja a vállát:
– Sose bánd, van ez így. Időnként azt hiszi az ember, hogy sikerült megtalálnia a megoldást, mert látszólag minden tökéletesen egybeillik, csak van valami apró, lényegtelennek tűnő elvarratlan szál. Viszont ha ezt kibogozza, előbb-utóbb eljuthat a megoldásig. Szóval ne add fel. Csak ne akard szőnyeg alá söpörni a problémát, mert az nagyon keményen visszaüt. Szerintem egész más irányba kéne indulnotok, és hagyni a fenébe ezt az egészet.
– Igaza van – felelem.
Lekapja az egyik bálát, és a kezembe nyomja. Orromba csap a széna eltéveszthetetlen, friss illata. Mélyen a szemembe néz. Fényesen ragyog a pupillája.
– Volt egy másik projektünk, nem akarsz inkább azzal foglalkozni? Ez a rejtvény közel se olyan érdekes… – Könnyedén megérinti a karomat.
– Egy pillanat…– Hirtelen rekedt lesz a hangom. Krákogok, azután folytatom:
– Szóval igaza van, mert tényleg az elvarratlan szál jelenti a megoldást. Nem találtunk semmit, ami összekötötte volna ezeket az embereket, mármint azon túl, hogy valami módon közük lehet a PASTRUJNO-hoz. Nincs semmi, ami közös lenne mindannyiukban. Persze nagyon lazán kapcsolódnak egymáshoz, ki így, ki úgy, ám nincs semmilyen koherens vonás, ami meghatározó jelleget adna a csoportnak.
Most nem szakít félbe. Feszülten figyel.
– Épp ez volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet – mondom tovább. – Rájöttem, hogy az lesz a megoldás, ami nem látszik. Egy olyan elem, amit mindannyian gondosan töröltek. – Kis szünetet tartok, mielőtt kimondanám. – Maga.
Elmosolyodik.
– Nem rossz – mondja. Nevetés bujkál a hangjában. – Csak van egy aprócska hibája: nem állja meg a helyét.
– Miért? – vetem közbe.
– Mert két-három ember adatlapján azért ott vagyok… – hirtelen elharapja a szót. Rájön, hogy hibázott. A következő pillanatban felpörögnek az események. Olyan gyorsan történik minden, hogy az agyam nem képes követni a történéseket.
Szilvia kicsit félrebillenti a fejét, rám mosolyog, és ugyanabban a tizedmásodpercben mindkét karomon megüti az ideget. A kezemben tartott szénabála miatt amúgy se tudok védekezni, azonban a váratlan a támadás teljesen kiszolgáltatottá tesz. Hiába próbálom elkerülni a nyakamra mért kettős csapást, csak félig sikerül. Nem terülök el, de azért megroggyanok, és ez sokkal rosszabb, mintha elájultam volna. Az egész olyan, mintha valami lassított felvételt néznék. Hiába látom Szilvia öklét, képtelen vagyok hárítani. Minden becsapódó ütés tovább gyengít, villámgyorsan fogy az erőm. Sose hittem volna, hogy ez megtörténhet. Moccanni se bírok, elhomályosodik a tekintetem, eldőlök, akár egy fa.
(Folyt. köv.)
